Oratio oecumenica

Min­den­ha­tó Is­te­nünk, sze­re­tő Mennyei Atyánk! Fi­ad, Jé­zus Krisz­tus ne­vé­ben for­du­lunk hoz­zád, aki ha­lott volt, de, íme, él örök­kön-örök­ké, mert min­den em­be­ri ér­tel­met meg­ha­la­dó erőd­del és sze­re­te­ted­del fel­tá­masz­tot­tad őt a ha­lál­ból. A ha­lál fe­lett ara­tott győ­ze­lem ün­ne­pé­nek örö­mét tedd ben­nünk olyan ele­ven­né, hogy az has­son át és él­tes­sen min­ket a hét­köz­na­pok­ban is.

Min­de­nekelőtt szí­ned elé visszük imád­sá­gunk­ban azo­kat a test­vé­re­in­ket, akik ép­pen ezek­ben a na­pok­ban néz­nek szem­be a ha­lál­lal, vagy vív­nak ha­lál­tu­sát. Légy mel­let­tük, adj ne­kik erőt, s mun­káld ben­nük a hi­tet, hogy a ha­lál­lal nem­csak el­mú­lik va­la­mi, ha­nem va­la­mi új kez­dő­dik, amely a hoz­zád va­ló meg­ér­ke­zés­ben éri el cél­ját. Vi­gasz­ta­lá­sod­ba ajánl­juk azo­kat a test­vé­re­in­ket is, akik az el­múlt na­pok­ban te­met­ték sze­ret­tü­ket, vagy az előt­tünk ál­ló na­pok­ban vesz­nek bú­csút va­la­ki­től. Adj ne­kik eny­hü­lést fáj­dal­muk­ban, és vi­gasz­tald őket a fel­tá­ma­dás és a „van to­vább” re­mény­sé­gé­vel!

Kö­nyör­günk hoz­zád azo­kért, akik a lel­ki ha­lál ár­nyé­ká­nak völ­gyé­ben jár­nak, akik re­mény­te­len­ség­be sod­ród­tak, és nem lát­nak a mély­ség­ből ki­utat. Szent­lel­ked éb­ressze fel ben­nük a re­mény­sé­get és a hi­tet, s mun­kál­ja ben­nük az aka­rást és a cse­lek­vést, hogy meg­újult erő­vel néz­ze­nek a hol­nap elé. Ren­delj mel­lé­jük az úton se­gí­te­ni kész tár­sa­kat, akik nem­csak biz­ta­tó szó­val és de­rűt su­gá­roz­va for­dul­nak fe­lé­jük, ha­nem hir­de­tik szá­muk­ra a meg­fe­szí­tett, de fel­tá­madt Krisz­tust.

Hisszük és vall­juk, hogy nem vé­let­le­nül szü­let­tünk eb­be az or­szág­ba, s let­tünk e nem­zet fi­ai. Lát­tasd meg ve­lünk és so­kak­kal, hogy a bajt nem el­ső­sor­ban a sze­gény­ség, a pénz­te­len­ség és a gaz­da­sá­gi vál­ság okoz­za, ha­nem az er­köl­csi mély­ség, a fe­le­lőt­len­ség, a fá­sult­ság, a re­mény­te­len­ség és a hi­tet­len­ség. Le­haj­tott fe­jün­ket emeld fel, és áldj meg min­den be­csü­le­tes szán­dé­kot, amely nem rom­bol, ha­nem épít!

Sze­re­tő Is­te­nünk! Ne­ked adunk há­lát csa­lá­dun­kért: szü­lő­ért, gyer­me­kért, test­vé­rért, kö­ze­li és tá­vo­li hoz­zá­tar­to­zó­ért. Há­lát adunk ne­ked mind­azo­kért, akik test­vé­re­ink a Krisz­tus­ban. Kö­szön­jük, hogy Fi­ad, Jé­zus Krisz­tus fel­tá­ma­dá­sa ál­tal meg­győz­tél min­ket ar­ról, hogy nem a ha­lá­lé az utol­só szó, ha­nem az éle­té. In­díts min­ket ar­ra, hogy sza­vak­kal vagy sza­vak nél­kül új­ra meg új­ra hir­des­sük egy­más­nak és szer­te a vi­lág­nak, hogy az Úr fel­tá­madt, az Úr „va­ló­ban fel­tá­madt”. Ámen.