Egyházunk egy-két hete
Evangélikus széderest
A balassagyarmati evangélikus gyülekezetben immár második éve ismerkednek a zsidó hagyományokkal a bibliaóra keretében. A haggada (a kivonulás történetének elbeszélése) segítségével jobban megérthető, hogy az egyiptomi szolgaságból való szabadulás ünnepe hogyan vált Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött Fiának az emberiségért vállalt szenvedése és halála által az úrvacsora ünnepévé.
A felszabadult légkörű alkalom egyrészt valóban felidézte a zsidó széderest hagyományait, hiszen az előkészületekből és az utómunkálatokból is nagy örömmel vették ki részüket a résztvevők, másfelől viszont végig – az ószövetségi teológia tükrében is – az egyetlen szabadítóra, Jézus Krisztusra irányult a figyelem – hiszen minden egyes jelképes cselekmény a végső megoldás felé mutatott. Az est végén az ajtók kitárása pedig kifejezetten a már megérkezett Illés próféta után jövő Messiás király fogadására utalt.
Bartha István