Kultúrkörök

Utol­já­ra Keszt­he­lyen lát­tam a fes­tőt, gyö­nyö­rű nyár volt, és sok em­ber a sé­tá­lóut­cá­ban. Ép­pen túl a szív­mű­té­ten, szá­já­ban az el­ma­rad­ha­tat­lan ci­ga­ret­tá­val. Örült ki­ál­lí­tá­sa si­ke­ré­nek. Az evan­gé­li­kus temp­lom­ba in­dult, az­után gyor­san vissza, Szig­li­get­re.

Há­za fönt állt a ma­gas­ban, a te­rasz­ról fi­gyel­te a szél­ben haj­la­do­zó fá­kat, az uta­kat, a kar­csú tor­nyo­kat, a kü­lö­nös táj­ban moz­gó em­ber­ala­ko­kat. Nem tu­dott be­tel­ni a cso­dá­val: a Ba­la­ton, part­ján a ra­gyo­gó Ba­da­csony. A szik­rá­zó fény szin­te össze­ol­vasz­tot­ta az eget és a he­gye­ket. Ad­dig fi­gyel­te az örök­ké tar­tó pil­la­na­tot, míg ben­ne is meg­szü­le­tett a fes­tői táj, ő ma­ga lett a ter­mé­szet.

Ez lett az új Ger­zson Pál: össze­gez­te a be­lő­le fa­ka­dó te­re­ket és szí­ne­ket. És ar­co­kat is, a köl­tő ba­rá­tok ver­se­i­hez ké­szült il­luszt­rá­ci­ó­kat. Át­fo­gal­maz­va adott vissza öt­le­te­ket, szép­sé­ge­ket, gon­do­la­to­kat. Kü­lö­nö­sen a nagy fe­lü­le­tű olaj­ké­pe­ken lát­szik: a zöld, bar­na, pi­ros, kék, na­rancs és ége­tett agyag tört szí­nei tün­dö­köl­nek sze­líd har­mó­ni­á­ban.

Sé­tá­lok a föld­szin­ti tá­gas te­rem­ben. Né­hány cím: Ma­gyar táj (1982), Ta­vasz (1987), Szig­li­get cso­dái (1989), Hol vagy, Szép­ha­lom? (1995)… Az élet di­a­da­lát hir­de­tik a fest­mé­nyek, a bé­kes­sé­get lé­lek és test, szel­lem és anyag kö­zött. Az apo­ka­lip­ti­kus, pusz­tí­tó vi­lág­ban a re­ményt.

Tö­ré­keny szár­nyú fecs­kéi mint­ha az ég­bol­tot ha­sí­ta­nák ket­té. Ta­lán oda­kép­zel­te ma­gát pa­rá­nyi há­tuk­ra, úgy rö­pült, su­hant a zöld tük­rű tó fe­lett. Ezért e kü­lö­nös lá­tás­mód, az ör­vény­lő me­leg szí­nek, a Szig­li­get kör­nyé­ki vul­ká­ni kú­pok, ná­das öb­lök, fel­hő­ál­la­tok me­rész össze­vá­gá­sa.

A mes­ter és pél­da­kép szel­lem­uj­já­nak vo­ná­sai: a Ba­la­ton fes­tő­jé­nek, Egry Jó­zsef­nek a küz­del­me! És a töb­bi­ek: Bor­sos Mik­lós szép­ség­ide­ál­ja, Ke­resz­tury De­zső és Ta­káts Gyu­la vers­be­szé­dé­nek han­gu­la­ta. Du­nán­túl örök üze­ne­te.

Vé­ge­ze­tül szól­ni kell a Kol­ler Ga­lé­ri­á­ról. Az ala­pí­tó uno­ká­ja, Kös­ter Dá­ni­el ve­zet­te „Vár­ne­gyed-mű­hely” időn­ként egy-egy mes­ter­re kon­cent­rál, csa­lá­di­as han­gu­la­tú meg­nyi­tó­kon ad le­he­tő­sé­get ge­ne­rá­ci­ók ta­lál­ko­zá­sá­ra. Ger­zson Pál április 5-éig meg­te­­kint­he­tő ki­ál­lí­tá­sának megnyitóján je­les köl­tő­ink, Ágh Ist­ván és Sze­pe­si At­ti­la, va­la­mint Fá­bi­án Lász­ló író em­lé­ke­zett a nem­ré­gen el­tá­vo­zott fes­tő­re. Jár­dá­nyi Zsó­fia he­ge­dű­mű­vész és Ko­vács Ida brá­csa­mű­vész Bar­tók ze­né­jé­vel kö­szön­töt­te a szép szá­mú kö­zön­sé­get.

Feny­ve­si Fé­lix La­jos