Keresztény szemmel

A ki­fe­je­zés két tag­ja ele­ve nem il­lik egy­más­hoz. Tűz és já­ték…

Nem tu­dom, hogy an­nak a kor­osz­tály­nak, amely­nek tag­jai már esz­mél­tek a vi­lág­há­bo­rú ide­jén, mit je­lent a tű­zi­já­ték. Ne­kem a fé­lel­met, a bajt idé­zi. Em­lé­kez­tet a dör­re­né­sek­re, az erő­sö­dő si­ví­tás­ra, ame­lyet az ég­ből hul­ló bom­ba kelt, az ez után kö­vet­ke­ző ret­te­ne­tes, föl­det ren­ge­tő dü­bör­gés­re; em­lé­kez­tet a sí­ró, imád­ko­zó asszo­nyok­ra, akik azért kö­nyö­rög­tek az óvó­hely sö­tét­jé­ben, hogy még egy­szer meg­lát­has­suk az eget. Gyer­tyát, pet­ró­le­um­lám­pát nem le­he­tett hasz­nál­ni, mert az gyor­san fo­gyasz­tot­ta a le­ve­gőt.

A lát­vány, amely a ha­lot­ti csend be­áll­tá­val, a lé­gi­ri­a­dó le­fú­já­sa után ki­me­rész­ke­dő­ket fo­gad­ta, min­den el­kép­zel­he­tőt fe­lül­múlt, ha az óri­á­si, bűz­lő por­ren­ge­teg egy­ál­ta­lán lát­ni en­ged­te. Há­zak he­lyén óri­á­si gö­dör, fek­vő, gi­lisz­ta alak­ra zsu­go­ro­dott lám­pa­osz­lo­pok, tö­ves­tül ki­for­dult fák, si­kol­to­zó, két­ség­be­esett em­be­rek…

Az em­ber „le­győz­te a ter­mé­sze­tet” (?), a leg­fé­lel­me­te­sebb erők­kel ját­szik, szó­ra­koz­ta­tás­ra hasz­nál­ja a tü­zet, a vi­zet, bir­to­kol­ja csil­la­gok pil­la­na­to­kig tar­tó kon­ku­ren­ci­á­ját – mil­li­ó­kért. Tob­zó­dik a lát­vány­ban, ámul­va cso­dál­ja a le­ve­gő­ben szét­szó­ró­dó szik­ra­tö­me­get, amely­nek leg­ke­vés­bé erős hang­ha­tá­sa is pá­ni­kot, ha­lál­fé­lel­met kelt az ál­la­tok­ban.

Min­den­ho­vá be­fér­kő­zik a „ne­kem er­re is te­lik” men­ta­li­tás. La­ko­da­lom­ba, szü­le­tés­na­pi tor­tá­ra, nem­ze­ti ün­ne­pek­be. Már nem is ün­nep az, ami­kor nem rob­ban, sis­te­reg vagy szik­rá­zik va­la­mi, óri­á­si ma­gas­ság­ban.

Lát­tál már tűz­ben meg­égett em­be­re­ket? Zú­gó ár­víz elől ro­han­va me­ne­kü­lő­ket?

Úgy gon­do­lom, hogy az öröm­nek, az ün­nep­lés­nek nem a tű­zi­já­ték a he­lyes for­má­ja. A tűz ad­jon me­le­get, vi­lá­gít­son. Az em­ber ne pró­bál­gas­sa, hogy a Te­rem­tő­nek med­dig tart a tü­rel­me! A csil­la­gok iga­zán szé­pek. Ta­lán azért is van­nak, hogy több­ször eszed­be jus­son, hogy az ég­re nézz?! Mert ha fel­né­zel, már nem te­he­ted meg, hogy ne rá gon­dolj!

Hány em­ber fa­gyott meg ezen a té­len Ma­gyar­or­szá­gon? Hány gye­rek kap­hat­na na­pon­ta egy­szer me­leg ételt az el­pu­fog­ta­tott mil­li­ók­ból?

Dr. Sch­rott Gé­za