evél&levél

Tisz­telt Szer­kesz­tő­ség! Nyolc­van­egy éves va­gyok. Evan­gé­li­kus és Is­ten­hez tar­to­zó! Én már ki­lenc­éves ko­rom­tól ol­vas­tam a két­la­pos Ha­rang­szót. És volt ben­ne egy két­la­pos Kis Ha­rang­szó a gyer­me­kek ré­szé­re. Na­gyon sze­ret­tem már ak­kor is az új­sá­gun­kat, és a mai na­pig is be­fi­ze­tem egy év­re elő­re, hogy biz­to­sít­va le­gyek, min­den csü­tör­tö­kön hoz­za a pos­tás.

El­ol­va­som min­den lap­ját, csak a már­ci­us 14-ei szám­ban olyan le­ve­let ol­vas­tam, ami en­gem meg­bot­rán­koz­ta­tott. Pe­li­kán Pál­né le­ve­le. (…)

Mi­ért bánt­juk azo­kat, akik jó­ra in­te­nek min­ket? Test­vé­rem, azt in­kább meg kel­le­ne kö­szön­ni, mint kri­ti­zál­ni. A mos­ta­ni vi­lá­gunk­ban ural­ko­dik a sá­tán, a go­nosz­ság és a sok lo­pás, ha­zug­ság, te­le van az or­szá­gunk a sok fél­re­ve­ze­tett em­ber­rel! (…) Szé­pen kér­dem Pe­li­kán Pál­nét, ki­nek fáj lát­ni a mi drá­ga ma­gyar jel­ké­pün­ket, drá­ga ma­gyar nem­ze­tünk zász­la­ját? (…) Az én há­za­mon ál­lan­dó­an kint van, és a fa­lu­ban is sok há­zon. A ka­to­li­kus temp­lom­ban is ott van, a re­for­má­tus temp­lom­ban még hoz­zá az egy­ház cí­me­res zász­la­ja is.

Meg­írom a fáj­dal­mat, amit ne­kem okoz­tak. Mert en­gem is meg­bán­tot­tak. Lel­ki­leg. Én is hoz­tam ugyan­is ál­do­za­tot sze­re­tett kis temp­lo­mo­mért. Négy éve csi­nál­tat­tam kis nyug­dí­jam­ból gyö­nyö­rű dup­la se­lyem Lu­ther-ró­zsás zász­lót, „Erős vár a mi Is­te­nünk!” arany hím­zés­sel és egy ko­ro­nás nem­ze­ti zász­lót, na­gyon szép gé­pi hím­zés­sel és arany rojt­tal el­lát­va. De saj­nos csak két hé­tig le­he­tett a kó­rus alatt, ahol alig le­he­tett lát­ni, és még on­nan is ki­dob­ták. (Ele­ve nem tet­tük a szó­szék mel­lé, hogy ne za­var­ja azt, aki­nek nem tet­szik.) Most itt van­nak a tisz­ta­szo­bám­ban, és gyö­nyör­kö­döm ben­nük. Mert én ma­gyar­nak ér­zem ma­ga­mat. És Is­tent sze­re­tő­nek! Tisz­te­lem azo­kat, akik sze­re­tik Is­tent, de sze­re­tem azo­kat is, akik en­gem nem sze­ret­nek.

Én sok is­ten­tisz­te­le­tet né­zek a te­le­ví­zi­ó­ban vagy hall­ga­tok a rá­di­ó­ban, és ha egyik­ben sincs köz­ve­tí­tés, ak­kor be­te­szek a vi­de­ó­ba egy ka­zet­tát, és már­is is­ten­tisz­te­le­ten va­gyok. Sok fel­vett ka­zet­tám van, nem mú­lik el va­sár­nap, hogy ne len­nék is­ten­tisz­te­le­ten. (…)

Ami­kor Jé­zus a föl­dön járt, ő is po­li­ti­zált, és kor­báccsal ki­os­to­roz­ta az is­ten­há­zá­ból a ku­fá­ro­kat, pénz­vál­tó­kat, ga­lamb­áru­so­kat. És mit mon­dott? „Ne te­gyé­tek rab­lók bar­lang­já­vá az Is­ten há­zát!” És Is­tent se le­het csak úgy be­zár­ni a temp­lom­ba. Mert Jé­zus meg­hagy­ta a ta­nít­vá­nyok­nak, „men­je­tek szé­les e vi­lág­ra és hir­des­sé­tek az evan­gé­li­u­mot min­den em­be­rek kö­zött”! És er­re igen nagy szük­ség van. (…) A je­len­kor ép­pen ab­ban kü­lön­bö­zik va­la­mennyi előd­jé­től, hogy be­desz­káz­ta az eget. Sza­kí­tott Is­ten­nel, és el­tö­röl­te az élet­cé­lok kö­zül az üd­vös­sé­get. Hogy a szel­le­mi­ek ro­vá­sá­ra anya­gi erő­ket nyer­jen. Hát ezért van szük­sé­günk a fel­vi­lá­go­sí­tás­ra, amit az új­sá­gunk­ban is ol­vas­ha­tunk. Hogy mi, Is­tent sze­re­tő em­be­rek tisz­tán lás­suk a va­ló­sá­got! (…)

A 94. zsol­tár­ból idé­zek: „A hi­tet­le­nek, Uram, med­dig ör­ven­de­nek a hi­tet­le­nek? Pisz­ko­lód­nak, ke­mé­nyen szól­nak, kér­ked­nek mind­nyá­jan a ha­mis­ság cse­le­ke­dői. A te né­pe­det, Uram, ta­pos­sák és nyo­mor­gat­ják. A te örök­sé­ge­det. Esz­mél­je­tek ti bo­lon­dok a nép kö­zött! És ti bal­ga­ta­gok, mi­kor tér­tek esze­tek­re. Aki a fü­let plán­tál­ja, avagy nem hall-é? És aki a sze­met for­mál­ta, avagy nem lát-é? Aki meg­fed­di a né­pe­ket, avagy nem fe­nyít-é meg? Ő, aki az embert tu­do­mány­ra ta­nít­ja. Az Úr tud­ja az em­ber­nek gon­do­la­tát, hogy azok hi­á­ba­va­lók.”

1Tim 2,1–2 vers: „In­te­lek azért min­de­nek­előtt, hogy tar­tas­sa­nak kö­nyör­gé­sek, imád­sá­gok, ese­de­zé­sek, há­la­adá­sok min­den em­be­rért. Ki­rá­lyo­kért és min­den mél­tó­ság­ban lé­vő­kért, hogy csen­des és nyu­go­dal­mas éle­tet él­jünk a tel­jes is­ten­fé­le­lem­ben és tisz­tes­ség­ben.”

Ezt kí­ván­ja most egy hosszú élet­utat, nyolc­van­egy évet meg­ért is­ten­sze­re­tő asszony is, min­den Is­tent sze­re­tő test­vér­nek. Azok­nak pe­dig, akik ír­nak az új­sá­gunk­ba: igaz ta­ní­tá­so­kat! Hogy fi­gyel­mez­tes­se­nek a jó­ra, az Is­ten- és em­ber­sze­re­tet­re. És aki ol­vas­sa az írá­so­mat, ne fe­lejt­se el a ben­ne fog­lal­ta­kat, mert én se fe­lej­tem el azt a sok szép és igaz írást, ami­re annyi­ra nagy szük­ség van egy éle­ten át.

Is­ten ál­dá­sát kí­vá­nom az Evan­gé­li­kus Élet cí­mű új­sá­gunk min­den ol­va­só­já­nak!

Sze­re­tet­tel

Özv. Ku­rucz Já­nos­né (Mo­gyo­ród)