evél&levél

Tisz­telt Szer­kesz­tő­ség! Az Evan­gé­li­kus Élet már­ci­us 14-ei számának Evél&le­vél ro­va­tá­ban ol­va­sott, „So­kan ké­rik” cí­mű le­vél mi­at­ti fel­há­bo­ro­dá­som kész­te­tett toll­fo­gás­ra. „Nem tu­dom, hogy hány temp­lom­ból tűnt el az­óta a zász­ló, de fé­lek, igen ke­vés­ből.”

Nem tu­dom, a le­vél író­ja mi­lyen is­ko­lai és csa­lá­di ne­ve­lés­ben ré­sze­sült. Fü­lem­ben cseng­nek a köl­tő so­rai: „Ma­gya­rul ta­ní­tott imád­koz­ni anyám / és té­ged sze­ret­ni, gyö­nyö­rű, szép ha­zám.” Aján­lom ez­úton Pe­li­kán Pál­né­nak és új­sá­gunk ol­va­só­i­nak, ol­vas­sák el Bö­röcz Sán­dor evan­gé­li­kus lel­kész Ki­ál­tás a mély­ből cí­mű köny­vét. Őt és sok hoz­zá ha­son­ló, ár­tat­la­nul meg­hur­colt, ha­za­sze­re­tő, is­ten­fé­lő, te­het­sé­ges em­bert gyö­tör­tek meg ár­tat­la­nul. Mit je­len­tett ne­kik a ma­gyar zász­ló, a ma­gyar iro­da­lom, az Is­ten­be ve­tett hit!

Ami­kor ha­za­ér­tek a pok­lok pok­lá­ból, Szi­bé­ri­á­ból – itt­hon ez vár­ta őket egy ka­ran­tén­ban. Idé­zek: 299. ol­dal: „X. Y. ve­zér­őr­nagy… Önö­ket vár­ja a nép­köz­tár­sa­ság. Igye­kez­ze­nek meg­ta­lál­ni a he­lyü­ket, és be­csü­le­tes dol­go­zói len­ni or­szá­gunk­nak. Fe­hér lap­pal in­dul­hat­nak. Ki­tö­rő má­mor, lel­ke­se­dés, taps kö­szön­ti a szép sza­va­kat. Ba­csek Pis­ta tár­sunk fel­áll, és en­ge­délyt kér: ťMi­előtt fe­hér asz­tal mel­lett meg­érint­jük a ma­gyar ke­nye­ret, hadd éne­kel­jük el a Szó­za­tot.Ť … Mint mi­kor bosszú­ból hó­fe­hér meny­asszo­nyi ru­hát le­ön­te­nek tó­csa­lé­vel, úgy zu­hant ránk a há­rom szó: ťAzt nem le­het!Ť Hat­száz kö­rü­li em­ber döb­bent csend­je.”

1. ol­dal: „Az­tán egy-egy em­bert ké­ret­nek be­szél­ge­tés­re. Tár­sam­nak, egy ka­to­li­kus pap­nak a kö­vet­ke­zőt mond­ják: Tisz­te­len­dő úr! Mi most ma­gát sza­ba­don en­ged­jük… az­tán fog­ja ám be a po­fá­ját, hol volt, mit evett, mit dol­go­zott, mert ha va­la­mit meg­hal­lunk, ak­kor in­nét töb­bé ki sem megy.”

A „rend­szer­vál­tás” után húsz év­vel még most sem le­het be­szél­ni ezek­ről a dol­gok­ról, a kom­mu­niz­mus ál­do­za­ta­i­ról? Van olyan hit­test­vér, aki­nek bánt­ja a sze­mét a nem­zet jel­ké­pe a temp­lom­ban? „S óh! a csil­lag­za­tot, mely alatt szü­let­tem / Mi öröm­mel ál­dom – mely büsz­kén hir­de­tem / Azt, hogy ma­gyar va­gyok!” (Du­kai Takách Ju­dit)

Az új­ság szer­kesz­tő­i­nek kö­szö­nöm azo­kat a cso­dá­la­tos ver­se­ket, ame­lye­ket a fent ne­ve­zett szám­ban kö­zöl­tek. Most is időt­ál­lók. He­lyet­tünk is szól­nak. Sok­szor el­ol­vas­tam.

„…a re­mény­ség pe­dig nem szé­gye­nít meg, mert szí­vünk­be áradt az Is­ten sze­re­te­te a ne­künk ada­tott Szent­lé­lek ál­tal.” (Róm 5,5)

Jó egész­sé­get, sok si­kert Is­ten ál­dá­sá­val!

Erős vár a mi Is­te­nünk!

Szi­ta Aran­ka arany­dip­lo­más ta­ní­tó (Egy­há­zas­he­tye)