Evangélikusok

Ép test­ben ép lé­lek. Így van, bár is­mer­jük a ki­for­dí­tott vál­to­za­tot is: ép test­ben épp­hogy élek. A mai em­ber jól tud­ja, hogy lel­ké­nek ál­la­po­ta hat a tes­té­re. De va­jon for­dít­va is igaz ez? Helf­rich Esz­ter An­nát, a pest­er­zsé­be­ti evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet tag­ját, há­rom­gyer­me­kes édes­anyát, pres­bi­ter­fe­le­sé­get, de­ko­ra­tőrt kér­de­zem: mi ad­ta ne­ki az öt­le­tet a tes­ti-lel­ki föl­töl­tő­dés óra be­in­dí­tá­sá­hoz?

– A gyü­le­ke­zet­ben több fi­a­tal anyu­ká­val be­szél­get­ve for­má­ló­dott ben­nem a gon­do­lat, hogy olyan cso­por­tot, il­let­ve al­kal­mat kel­le­ne szer­vez­ni, amely a test­moz­gás utá­ni, ben­nünk élő vágy le­ve­ze­té­sét és az ige meg­újí­tó ere­jé­nek meg­ta­pasz­ta­lá­sát ad­ja egy­szer­re. Is­mert do­log, hogy az em­be­rek job­ban sze­ret­nek kö­zös­ség­ben tor­nász­ni, mint ott­hon egy­ma­guk­ban. Így van ez a lel­ki tor­ná­val is. Job­ban megy, ha kö­zö­sen ol­vas­suk az igét, és kö­zö­sen csen­de­se­dünk el. Ez egy iga­zi bib­lia­óra, mely va­ló­ban az egész em­bert érin­ti, a tes­tet és a lel­ket.

– Mi­lyen sű­rűn jön össze a cso­port?

– Min­den hét­főn fél tíz­kor kez­dünk. Jön­nek sor­ban az anyu­kák, leg­több­ször ki­csiny gyer­me­ke­ik­kel. Föl­csen­dül a ze­ne, és in­dul­hat a tor­na. Sze­ren­csé­re van­nak köz­tünk olya­nok, akik pro­fesszi­o­ná­lis szin­ten ér­te­nek ezek­hez a gya­kor­la­tok­hoz. Föl­vált­va tart­juk te­hát a test meg­moz­ga­tá­sá­nak irá­nyí­tá­sát. Fon­tos­nak ér­zem, hogy olyan ze­nék szól­ja­nak moz­gás köz­ben, ame­lyek szö­ve­ge, mon­da­ni­va­ló­ja ön­ma­gá­ban is gaz­da­gít, és Is­tent di­cső­í­ti. Eh­hez tar­ta­ni akar­juk ma­gun­kat. Kü­lö­nös en­nek a je­len­tő­sé­ge ak­kor, ha egy újabb „ke­re­ső lé­lek” jön kö­zénk. Igen, ez misszi­ói al­ka­lom is.

– Az el­csen­de­se­dés ho­gyan tör­té­nik?

– Aho­gyan a gim­nasz­ti­ká­ból ala­po­san föl­ké­szül va­la­ki, a hit­ben já­rók ha­son­ló­kép­pen vál­lal­koz­hat­nak ar­ra, hogy a reg­ge­li ige alap­ján fel­ké­szül­ve el­mond­ják gon­do­la­ta­i­kat. Egy­elő­re én vég­zem ezt a részt. Ne­vez­het­nénk ezt áhí­tat­nak is, de nem a „dog­má­zás” a fon­tos, ha­nem az, hogy ugyan­úgy, aho­gyan a ze­ne hat rit­mu­sá­val a vég­ta­gok­ra, az üze­net „rit­mu­sa” hat a lé­lek­re. Mert nagy a ha­son­ló­ság test és lé­lek kö­zött, hi­szen egy a Te­rem­tő­je mind­ket­tő­nek. Van imád­ság­ra is al­ka­lom. Ál­ta­lá­ban ar­ról szól­nak ezek a kö­nyör­gé­sek, hogy mer­jük el­fo­gad­ni tes­tün­ket, és sze­res­sük még ak­kor is, ha sok­szor meg kell sa­nyar­gat­ni.

– Van egy ré­gi ének, mely így hang­zik: „A tes­tet ne sze­res­sem job­ban, mint lel­ke­met…”

– Ez így igaz, de még ez az ének sem ar­ról szól, hogy utál­juk a tes­tet, csak azt mond­ja, hogy ne bo­rul­jon föl az egyen­súly test és lé­lek kö­zött. Van egy szép ze­ne, me­lyet az al­ka­lom vé­gén, az el­csen­de­se­dés­kor hall­ga­tunk meg, csu­kott szem­mel. Aki tud­ja, éne­kel­he­ti is.

Kö­zös­ség­for­má­ló ez az al­ka­lom. A múlt­kor va­la­ki fel­ve­tet­te, hogy egy kis aga­pé­val pó­tol­has­suk az el­vesz­tett ka­ló­ri­á­kat… A ba­ba-ma­ma kör mun­ká­já­nak jó ki­egé­szí­té­se mind­ez.

Győ­ri Já­nos Sá­mu­el