Keresztutak

Im­már ne­gye­dik al­ka­lom­mal tar­tot­tak mo­to­rosál­dást áp­ri­lis 10-én, szom­ba­ton Solt­vad­ker­ten. A ren­dez­vény ez évre va­ló­sá­gos kis fesz­ti­vál­lá nőt­te ki ma­gát. A fő ese­mé­ny – az ere­de­ti kez­de­mé­nye­zés­nek meg­fe­le­lő­en – az evan­gé­li­kus temp­lom­ban meg­tar­tott is­ten­tisz­te­let, majd a par­ko­ló­ból a fel­vo­nu­lás­ra in­du­ló mo­to­rok és tu­laj­do­no­sa­ik meg­szen­te­lé­se, il­let­ve meg­ál­dá­sa volt.

Elekt­ro­mos gi­tár­ra és or­go­ná­ra hang­sze­relt egy­há­zi éne­kek­re vo­nult be és fog­lalt he­lyet az evan­gé­li­kus temp­lom­ban a több mint két­száz mo­to­ros, akik a me­gyé­ből és az or­szág tá­vo­lab­bi pont­ja­i­ról – Deb­re­cen, Győr, Pécs, Bu­da­pest – is el­jöt­tek, hogy a mo­to­ros­idény kez­de­te­ként ál­dás­ban ré­sze­sül­je­nek.

„Az Úr az én pász­to­rom, nem szű­köl­kö­döm” – kezd­te pré­di­ká­ci­ó­ját Ho­mo­ki Pál evan­gé­li­kus lel­kész a jól is­mert zsol­tár­ral. Majd utalt az el­múlt ün­nep­re, a fel­tá­ma­dás­ra, mely min­den­ki szá­má­ra re­ményt hoz. Re­ményt a tél után és a ne­héz­sé­gek után, va­la­mint a ha­za­té­rés hi­tét az úton já­rók­nak. „Ha ve­led az Úr, nem vagy egye­dül a mo­to­ron” – hang­zott az ilyen­kor szin­te szo­ká­sos, jóleső biz­ta­tás.

Ezután a temp­lom előt­ti tér­re vo­nult a gyü­le­ke­zet. Itt Mol­nár Zsolt he­lyi ka­to­li­kus káp­lán kér­te Is­ten ol­tal­mát és ez­zel együtt Szent Kris­tóf, az úton já­rók vé­dő­szent­je köz­ben­já­rá­sát a mo­to­ro­sok­ra. Az in­nen in­du­ló mint­egy száz­har­minc jár­mű és uta­sa öröm­mel ré­sze­sült a szen­teltvíz­ben, fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás­tól füg­get­le­nül. Ta­lán nem is sej­tet­te az atya és mi­nist­rán­sa, hogy ho­vá áll­tak: egy stop­táb­la és egy kö­te­le­ző ha­la­dá­si irányt jel­ző táb­la alá. A mo­to­ro­sok meg­áll­tak, ré­sze­sül­tek a szen­te­lés­ben, majd jobb­ra el­haj­tot­tak. Mert a szent­ség fe­gyel­met is je­lent!…

Szé­csé­nyi Ta­más har­mad­éves teo­ló­gus­hall­ga­tó Sze­ged­ről ér­ke­zett az ün­nep­re. Mi­u­tán vé­ge lett a szer­tar­tás­nak, így só­haj­tott fel: „Egy­re job­ban rit­ku­lunk, so­kan el­hagy­ják az egy­há­zat, de lám, ezek az em­be­rek még­is fon­tos­nak tart­ják az ál­dást, az imát és a szen­te­lést. Ta­lán mert ér­zik: az Úr ke­zé­ben va­gyunk!”

Ifj. Ká­posz­ta La­jos