Keresztény szemmel
Keresztelés – másképpen
Ha lenne blogom, vagyis internetes naplóm, az utóbbi bejegyzések közül a leglelkesebb biztosan arról az élményemről szólna, amikor a néhány hete átadott békési uszodában négy fiatal bemerítésére került sor.
Az eseményt a medence partján éltem végig, lelkesen, ám kérdésekkel a fejemben. Egyik gondolat a másikat kergette. Persze mindent a mi evangélikus egyházunkkal hasonlítottam össze.
Itt van rögtön a közösség, amely ezt a bemerítést szervezte, a Kegyelem Gyülekezet. Miért nincs nevük a mi gyülekezeteinknek? Tapasztalatom szerint a névválasztás valamilyen jézusi tulajdonságra, isteni ígéretre irányítja a figyelmet, tehát pozitív tartalmú gondolat rejlik benne.
Kérdés maga a bemerítés is. A keresztelésnek ez a fajtája számomra teljesen elfogadható. Szimbolikus értelmet nyer, hogy egy pillanatra az egész test a víz alatt van, a vízzel a bűn lemosódik. Nyilvánvalóan nem áll egyenes arányban a víz mennyisége a megtérés „mélységével”, ezt nem lehet így felfogni. A jelentése a pár csepp víznek is ugyanaz; így talán a lelki élmény mélyebb. A bemerítendők tetőtől talpig fehérben vonulnak be a vízbe – a fehér a megtisztultság, a lelki tisztaság, talán a Szentlélek jelképe egyben.
Felnőttkeresztség. Nyilvánvaló, hogy gyereket nem merítenek be, tehát ez a fajta keresztelés a tudatos életváltozásra készülő, megtért híveké. A bemerítés előtt a fiatalok szóban megvallották bűnüket, elmesélték megtérésüket, hálát adtak Istennek, és missziós elköteleződésüknek adtak hangot a hívek teljes odafigyelése, hangos véleménynyilvánítása közepette. Felszabadultak voltak attól, ami vár rájuk új életükben.
Nyilvánvaló volt számomra, hogy gyülekezetük, amely éneklésével, tapsával, csendes és hangos imádságával mellettük állt ebben a helyzetben, tényleg támogatni fogja a most még botladozó fiatal híveket, akikre – mint tudjuk – annyi buktató és kísértés vár.
Szegfű Katalin