evél&levél

Tisz­telt Szer­kesz­tő­ség! Öröm­mel ol­vas­tam az elő­ző lap­szá­muk 10. ol­da­lán köz­zé­tett négy le­ve­let, me­lyek­kel ma­xi­má­li­san egyet­ér­tek. Kö­szö­net il­le­ti Önö­ket, hogy meg­je­len­tet­ték eze­ket. Há­rom le­vél­írót te­le­fo­non is el­ér­tem, így sze­mé­lye­sen gra­tu­lál­tam ne­kik bá­tor­sá­guk­hoz, nagy tá­jé­ko­zott­sá­guk­hoz és a nyolc­van év kö­rü­li kor­osz­tá­lyu­kat meg­ha­zud­to­ló szel­le­mi fris­ses­sé­gük­höz.

Pe­li­kán Pál­né afe­let­ti „fé­lel­mé­hez”, hogy csak „igen ke­vés” temp­lom­ból tűn­tek el a nem­ze­ti zász­lók, csak annyit je­gyez­nék meg, hogy az ál­ta­lam mos­tan­ság fel­ke­re­sett ka­to­li­kus temp­lo­mok­ban már nagy­pén­te­ken is lát­ha­tó volt a (pi­ros-fe­hér-zöld) zász­ló… Le­het, hogy a leg­na­gyobb lét­szá­mú ma­gyar­or­szá­gi egy­ház ve­ze­tő­sé­ge más­hogy ér­tel­me­zi „a ho­ri­zon­tá­lis és a ver­ti­ká­lis” sí­kot…?

Test­vé­ri üd­vöz­let­tel:

Né­meth Mik­lós (Sop­ron)