Napról napra

Va­sár­nap

Fü­löp meg­ke­resz­tel­te az ud­va­ri fő­em­bert. Ami­kor ki­jöt­tek a víz­ből, az Úr Lel­ke el­ra­gad­ta Fü­lö­pöt, és nem lát­ta őt töb­bé az ud­va­ri fő­em­ber, de ör­ven­dez­ve ha­ladt to­vább az út­ján. Ap­Csel 8,38–39 (1Sám 2,1; Jn 10,11–16/27–30/; 1Pt 2,21b–25; Zsolt 87) Is­te­nem, sze­ret­ném meg­kö­szön­ni ne­ked azo­kat az em­be­re­ket, aki­ket ed­di­gi éle­tem so­rán hoz­zám küld­tél, amit raj­tuk ke­resz­tül vé­gez­tél ben­nem. Mi­lyen alá­zat­tal tud­tak to­vább­lép­ni, én pe­dig mi­lyen há­lá­val em­lé­ke­zem rá­juk! Tu­dom jól, hogy ezek­nek a ta­lál­ko­zá­sok­nak te vol­tál a lét­re­ho­zó­ja, meg­szer­ve­ző­je. Lel­ki­ek­ben meg­gaz­da­god­va me­het­tem to­vább az uta­mon. Kér­lek, hasz­nálj en­gem is ugyan­úgy, aho­gyan an­nak ide­jén ők vol­tak a te esz­kö­ze­id.

Hét­fő

Nem ti vá­lasz­tot­ta­tok ki en­gem, ha­nem én vá­lasz­tot­ta­lak ki, és ren­del­te­tek ti­te­ket ar­ra, hogy el­men­je­tek és gyü­möl­csöt te­rem­je­tek. Jn 15,16 (Ézs 41,9;4Móz 27,/12–14/15–23; Ef 3,14–21) Időn­ként nagy je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tunk a dön­té­se­ink­nek. Igen, mon­do­gat­juk, ek­kor és ek­kor ezt és így ha­tá­roz­tam. De Is­ten mel­lett nem mi dön­töt­tünk, ha­nem ő ke­re­sett min­ket már sok­kal ha­ma­rabb, mint aho­gyan mi gon­dol­tunk er­re. Sok­kal ha­ma­rabb igent mon­dott lé­te­zé­sünk­re, egész va­lónk­ra, mint aho­gyan mi vá­lasz­tot­tuk az ő út­ját. Nem a mi dön­té­sünk volt, ha­nem az övé. Ezért az­tán biz­to­san meg­tart ben­nün­ket ez a dön­tés.

Kedd

Ho­gyan kö­vet­het­ném el ezt a nagy go­nosz­sá­got, vét­kez­ve az Is­ten el­len?! 1Móz 39, 9c (Gal 2,16; 1Kor 4,9–16; Ef 4,1–6) Az élet né­hány hely­ze­té­ben úgy adó­dik, hogy jo­gi ér­te­lem­ben vagy az ál­ta­lá­nos gya­kor­lat sze­rint meg­te­het­nénk va­la­mit, de a szí­vünk­be írott tör­vény még­is ne­met mond rá. A „vi­lág” sok­szor nem ér­ti ezt. „Hogy le­hetsz ilyen ba­lek?” „Hisz min­den­ki ezt te­szi!” Még­is: ne­künk nem min­den­ki­hez kell iga­zod­nunk, ha­nem a szí­vünk­ben la­kó Is­ten­hez…

Szer­da

Légy hű mind­ha­lá­lig, és ne­ked adom az élet ko­ro­ná­ját. Jel 2,10c (Ézs 66,22; Jn 17,20–26; Ef 4,7–16) „Hív­ség”. A ré­ges-ré­gi ma­gyar szó még ma­gá­ban hord­ja a tel­je­sebb je­len­tést. Az tud iga­zán hű­sé­ges len­ni, aki­nek hi­te van. A két szó azo­nos tő­ről fa­kad. Hi­ted és hű­sé­ged ju­tal­ma­ként Is­ten­től ka­pod majd meg ko­ro­ná­dat.

Csü­tör­tök

Jé­zus mond­ta: „Aki hoz­zám jön, hall­ja be­szé­de­i­met, és azok sze­rint cse­lek­szik: meg­mu­ta­tom nek­tek, ki­hez ha­son­ló. Ha­son­ló ah­hoz a ház­épí­tő em­ber­hez, aki le­ásott, mély­re ha­tolt, és a kő­szik­lá­ra ala­po­zott: ami­kor ár­víz jött, be­le­üt­kö­zött az ára­dat ab­ba a ház­ba, de nem tud­ta meg­in­gat­ni.” Lk 6,47–48 (Zsolt 62,7; Ef 4,/8–10/11–16; Ef 4,17–24) Is­te­nem, ha te vagy az éle­tem alap­ja, nem in­ga­do­zom. Né­ha olyan vi­ha­rok­kal és ára­da­tok­kal tá­mad az élet, hogy ha nem ben­ned gyö­ke­rez­nék, el­sö­pör­ne en­gem is. Kö­szö­nöm, hogy ben­ned van­nak az alap­ja­im!

Pén­tek

Én, Jé­zus küld­tem el an­gya­lo­mat, hogy ezek­ről bi­zony­sá­got te­gyen nek­tek a gyü­le­ke­ze­tek előtt. Én va­gyok Dá­vid gyö­ke­re és új haj­tá­sa, a fé­nyes haj­nal­csil­lag. Jel 22,16 (4Móz 24,17b; Mt 26,30–35; Ef 4,25–32) Tün­dö­kölsz, mint egy ve­zér­lő csil­lag. A leg­fé­nye­sebb mind kö­zött. Mi­nél sö­té­tebb az éj­sza­ka, an­nál job­ban lát­ha­tó a te fé­nyed. Ve­zess en­gem, ami­kor éle­tem éj­sza­ká­ba haj­lik. Mu­tasd az utat, ami­kor sem­mi más út­mu­ta­tást nem ka­pok.

Szom­bat

Ti­é­tek ez az ígé­ret és gyer­me­ke­i­te­ké, sőt mind­azo­ké is, akik tá­vol van­nak, aki­ket csak el­hív az Úr, ami Is­te­nünk. Ap­Csel 2,39 (1Sám 12,22; Jn 14,1–6; Ef 5,1–14) Is­ten szá­má­ra nin­cse­nek tá­vol­sá­gok. Ha tá­vol ér­zed is ma­gad tő­le, még­is na­gyon kö­zel van hoz­zád. Is­ten a leg­ma­gá­nyo­sabb pil­la­nat­ban is kar­nyúj­tás­nyi­ra van. Annyi min­den vál­to­zik, ala­kul, for­má­ló­dik, ám az ő ígé­re­tei szi­lár­dan meg­ma­rad­nak. Ha sem­mi más nincs, ami­ben meg­ka­pasz­kod­hat­nál, sem­mi­lyen kor­lát vagy fo­gó­dzó, ő ak­kor sem fe­led­ke­zik meg ró­lad és a ne­ked tett ígé­re­tek­ről.

Ba­logh Éva