Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2010 - 17 - A 16–17. szá­za­di ma­gyar há­zas­éne­kek

Kultúrkörök

A 16–17. szá­za­di ma­gyar há­zas­éne­kek

Is­ten­nek Szent­lel­ke il­let­te szí­ve­met, Nagy ke­gyel­mes­sé­ge elő­vőn en­ge­met, Mi­kor tár­sul ada én­né­kem té­ge­det, És szent szer­zé­sé­ben hely­hez­te­te min­ket. (Pa­ni­ti Já­nos, 1554)

A val­lá­sos sze­rel­mi köl­té­szet­nek a leg­fon­to­sabb mű­fa­ja a re­for­má­ció ko­rá­ban a há­za­sé­nek. A pré­di­ká­ci­ók­ban ol­vas­ha­tó teo­ló­gi­ai és gya­kor­la­ti ta­ná­csok csak­nem va­la­mennyi ele­me meg­ta­lál­ha­tó ezek­ben az éne­kek­ben. Tar­tal­mi­lag az ok­ta­tás, er­köl­csi ta­ní­tás és a tré­fás fed­dés két szél­ső­sé­ge kö­zött mo­zog­tak – vá­gáns- és val­lá­sos ele­mek együt­te­sen is elő­for­dul­hat­tak ezek­ben a ver­sek­ben. Így pél­dá­ul a Tó­bi­ás há­zas­sá­gá­ról írt bib­li­ai his­tó­ri­á­ban Dé­zsi And­rás 1550-ben, deb­re­ce­ni rek­tor­ként, meg­tör­ve a bib­li­ai tör­té­net me­ne­tét, ki­szól ko­ra em­be­ré­hez:

De ha ti be­gyűl­tök a mennye­ge­ző­ben,
Két­fé­le nagy jó­szág [jó­ság, erény] va­gyon er­kölcs­tök­ben,
Az el­ső jó er­kölcs ál­dott ré­szeg­ség­ben,
A má­sik jó er­kölcs a nagy tom­bo­lás­ban [tánc­ban].

A pro­tes­táns há­zas­ének­nek több al­fa­ja vi­rág­zott a kez­de­tek­ben:

– ver­sek, ame­lyek egy adott es­kü­vői al­ka­lom­ra szól­tak (mint pél­dá­ul Bes­se­nyei Ja­kab tas­ná­di is­ko­la­mes­ter­nek 1562-ben a sa­ját es­kü­vő­jé­re írt 137 stró­fás éne­ke, mely­ben a mi­to­ló­gi­ai sze­rel­mi tör­té­net ele­jén és vé­gén a há­zas­ság is­te­ni ere­de­té­ről és a há­zas­ság is­ko­lá­já­ról szó­ló ré­szek ta­lál­ha­tó­ak);

– a há­zas­ság té­má­já­hoz kap­cso­ló­dó éne­kek (mint pél­dá­ul Ba­las­si Bá­lint Bo­csásd meg, Úr­is­ten, if­jú­sá­gom­nak vét­két kez­de­tű éne­ke, ame­lyet Ba­las­si a ma­ga ál­tal össze­ál­lí­tott vers­gyűj­te­mény­ben a kö­vet­ke­ző cím­mel sze­re­pel­te­tett: Ki­ben bű­ne bo­csá­nat­já­ért kö­nyör­gött ak­kor, hogy há­za­sod­ni szán­dé­ko­zott);

– bib­li­ai his­tó­ri­ák, il­let­ve ver­ses bib­li­ai köny­vek (pél­dá­ul Ba­ti­zi And­rás Izsák há­zas­sá­gá­ról szó­ló his­tó­ri­á­ja [1546] vagy Bo­gá­ti Fa­za­kas Mik­lós Éne­kek éne­ke-for­dí­tá­sa [1584]);

– pré­di­ká­ci­ós éne­kek, vagy­is éne­kelt pré­di­ká­ci­ók, ame­lyek Bor­nem­isza Pé­ter sze­rint pré­di­ká­ci­ó­ként ok­tat­nak, és ame­lye­ket „há­zunk­nál és há­zunk kí­vül, me­nyeg­ző­ben és mér­ték­le­tes, nem za­bá­ló la­ko­da­lom­ban” le­he­tett éne­kel­ni (ilyen le­he­tett a bib­li­ai his­tó­ri­á­kon kí­vül pél­dá­ul Ba­ti­zi And­rás Jám­bor há­za­sok, meg­hall­gas­sá­tok kez­de­tű, 33 vers­sza­kos éne­ke, ame­lyet gyü­le­ke­ze­ti ének­ként is éne­kel­tek);

– gyü­le­ke­ze­ti éne­kek, me­lye­ket vagy a temp­lo­mi há­zas­ság­kö­tés­kor éne­kel­tek, vagy a víz­ke­reszt utá­ni má­so­dik va­sár­na­pon, ami­kor a pe­rikó­pa sze­rint a pré­di­ká­ció alap­igé­je a ká­nai me­nyeg­ző (Jn 2,1–11).

Az egyik leg­gyak­rab­ban éne­kelt há­za­sé­nek a 128. zsol­tár pa­ra­frá­zi­sa le­he­tett. A há­zas­ság is­ko­lá­já­ban va­ló is­ten­fé­lő élet az, amely­ben a há­zas­tár­sak fe­le­lős­ség­tel­je­sen, meg­tart­va a ren­det él­nek, meg­te­rem­tik a bol­dog­sá­got. És meg­te­rem­tik az egy­más irán­ti fe­le­lős­ség­nek egy tá­gabb di­men­zi­ó­ját is: a jö­ven­dő nem­ze­dé­kek irán­ti fe­le­lős­sé­get.

A zsol­tárt teo­ló­gi­ai tar­tal­ma (az is­ten­fé­le­lem bol­dog­ság­hoz ve­zet) al­kal­mas­sá tet­te ar­ra, hogy há­zas­sá­gi ál­dás­ként hasz­nál­ják. (A zsol­tár pró­zai vál­to­za­tai meg­ta­lál­ha­tó­ak már a kö­zép­kor­ban is, a 16. szá­zad­ban pe­dig pél­dá­ul Hel­tai Gás­pár – Ko­lozs­vár, 1559 – vagy Bey­the Ist­ván – Né­met­új­vár, 1582 – agen­dá­já­ban: a há­zas­ság­kö­tés szer­tar­tá­sá­nak vé­gén ál­dás­ként sze­re­pel­nek.) A 128. zsol­tár pa­ra­frá­zi­sa 1560-tól kezd­ve sze­re­pel gyü­le­ke­ze­ti éne­kes­köny­ve­ink­ben, a 18. szá­za­di Új zen­ge­de­ző mennyei kar­ban is a há­zas­éne­kek kö­zött:

  1. Bol­do­gok azok, kik Is­tent fé­lik,
    És igaz hit­tel, kik őtet ve­szik,
    Pa­ran­cso­lat­ját né­kie te­szik,
    Ke­zük mun­ká­ját kik iga­zán eszik.
  2. Ke­zük mun­ká­ját Is­ten meg­áld­ja,
    Ele­de­le­ket meg­sza­po­rít­ja,
    És éle­tü­ket meg­hosszab­bít­ja,
    Az igaz út­ra őket igaz­gat­ja.
  3. Ő fe­le­sé­gük hoz­zá­juk il­len­dő,
    Há­zuk­ban le­szen, mint jó ter­mő sző­lő,
    Fi­ai ne­ki hit­ben nö­ve­ked­nek,
    Asz­ta­la kö­rül, mint olaj­fa vesszők.
  4. Meg­áld­jon té­ged a ke­gyes Is­ten,
    És öreg­bít­sen az igaz hit­ben,
    Hogy te vall­has­sad üd­vös­sé­ge­det,
    Té­ge­det vi­gyen örök di­cső­ség­be!
  5. És hogy lát­has­sad fi­a­id­nak fi­a­it,
    Nem­zet­sé­ged­nek sza­po­ro­dá­sit,
    És bé­kes­ség­nek drá­ga gyü­möl­csét,
    Ke­resz­tyé­nek­nek hit­ben épü­lé­sét.
  6. Ekép­pen áld­ja em­bert meg az Is­ten,
    Ki fé­li őtet min­den idő­ben,
    És aki bí­zik ő ígé­re­té­ben,
    Tá­ma­sza le­szen az ő éle­té­ben.
  7. Szent Dá­vid ír­ta ezt a Zsol­tár­könyv­ben,
    Éke­sen mond­ja száz­hu­szon­nyolc ré­szé­ben,
    Mert kel­le­me­tes há­zas­ság Is­ten­ben,
    Kit meg­ko­ro­náz örök di­cső­ség­ben.

A 128. zsol­tár­nak az Eper­je­si gra­du­ál­ban ta­lál­ha­tó négy­szó­la­mú le­tét­je meg­erő­sít­he­ti azt a meg­győ­ző­dé­sün­ket, hogy nem el­te­me­tett kul­tu­rá­lis örök­ség szá­munk­ra ez a há­zas­sá­gi ál­dás, ha­nem ma is le­het­ne éne­kel­ni há­zas­ság­kö­tés­kor.

Dr. Hubert Gabriella