Kultúrkörök

„Ti­zen­hat éve­sen ha­lá­los be­teg let­tem, már az or­vo­sok is le­mond­tak ró­lam. Ak­kor egy nap ra­gyo­gó fény­ben, tisz­tán ki­ve­he­tő­en meg­je­lent ne­kem Jé­zus, és azt mond­ta: Nem halsz meg – cé­lom van ve­led.” Az idén szá­za­dik élet­évé­ben já­ró és még ma is jó­kedv­vel al­ko­tó Bú­za Bar­na szob­rász­mű­vész jól for­ga­tott ta­len­tu­ma­i­nak kéz­zel fog­ha­tó bi­zo­nyí­té­ka­i­ból nyílt egy vá­lo­ga­tott élet­mű-ki­ál­lí­tás áp­ri­lis 8-án He­ren­den, a Por­ce­lán­mű­vé­sze­ti Mú­ze­um­ban.

Ter­mé­sze­te­sen a hetvenöt év ak­tív al­ko­tói idő­sza­ká­nak csak egy sze­le­te lát­ha­tó má­jus 16-ig a Veszp­rém me­gyei te­le­pü­lé­sen, hi­szen szin­te fel­so­rol­ni is le­he­tet­len, hány érem, dom­bor­mű és szo­bor ke­rült már ki a ju­bi­lá­ló al­ko­tó vé­sői alól. Hány köz­té­ri al­ko­tás – pél­dá­ul a Bu­da­pest-Kál­vin té­ri Kál­vin-szo­bor, a Bla­ha Luj­za té­ri Nem­ze­ti Szín­ház-em­lék­kő vagy a sar­ka­di Szent Ist­ván-mell­szo­bor –, hány temp­lom­ban lát­ha­tó ke­reszt­út és szo­bor – a sü­me­gi fe­ren­ces kegy­temp­lom vagy a szé­kes­fe­hér­vá­ri ba­zi­li­ka ke­resztu­tai, a ba­la­ton­fü­re­di Szent Ke­reszt-temp­lom Szent Tá­dé-szob­ra, hogy csak hár­mat em­lít­sünk – vagy a Far­kas­ré­ti te­me­tő­ben Gob­bi Hil­da, Már­kus Lász­ló szí­nész, Bár­dos La­jos ze­ne­szer­ző és kar­nagy sír­em­lé­kei jel­zik, mi­lyen, ne­ki ki­je­lölt fel­adat­tal té­rí­tet­ték vissza an­nak ide­jén a be­teg fi­a­tal­em­bert e föl­di vi­lág­ba.

Bú­za Bar­na so­ha nem ta­gad­ta meg re­for­má­tus vol­tát, ám ba­rá­tai és al­ko­tá­sai kö­zött még­is az iga­zi öku­me­nét éli meg. Mű­vei kö­zül nem egy lát­ha­tó a va­ti­ká­ni mú­ze­um­ban, pél­dá­ul az ál­ta­la ké­szí­tett por­ce­lán Há­ziol­tárt vit­te Mádl Fe­renc köz­tár­sa­sá­gi el­nök – a ma­gyar nem­zet aján­dé­ka­ként – 2001-ben II. Já­nos Pál pá­pá­nak. De evan­gé­li­kus kö­rök­ben is is­me­rő­sen cseng a mű­vész ne­ve – 1983-ban ő fe­jez­te be a Lux Elek ter­vez­te Lu­ther Már­ton-szob­rot, amely az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem ud­va­rán áll. Ké­szí­tett Lu­ther-em­lék­ér­met, és ő ter­vez­te a De­ák Té­ri Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um már­vány em­lék­táb­lá­ján lát­ha­tó Lu­ther-ró­zsát is.

A he­ren­di ki­ál­lí­tás ter­me­it jár­va nem­csak a meg­ren­de­lés­re ké­szí­tett mun­kák bi­zo­nyít­ják a szám­ta­lan el­is­me­rés­sel és díj­jal ki­tün­te­tett mű­vész te­het­sé­gét, ha­nem azok a kis­plasz­ti­kák is, ame­lye­ket a „pil­la­nat ha­tá­sa” alatt ké­szí­tett. Olyan élet­hű az Eső­ben cí­mű kis­plasz­ti­ka pa­raszt­lány alak­ja, aki a rá­hul­ló csa­pa­dék mi­att a fel­ső szok­nyá­ját te­rí­ti ma­gá­ra, hogy szin­te mi is azon­nal húz­nánk va­la­mit a fe­jünk­re az eső el­len. A Há­bo­rú után fél­lá­bú és vak ka­to­ná­já­nak szin­te meg­szó­lal a har­mo­ni­ká­ja, és a Hát­szél cí­mű al­ko­tást néz­ve élén­ken ma­gunk elé tud­juk kép­zel­ni azt a re­mény­te­len küz­del­met is, amint a csi­nos lány min­den ere­jé­vel azon igyek­­szik, hogy a hir­te­len szel­lő­től nya­ká­ba lib­ben­tett ra­kott szok­nyá­ját a he­lyé­re pa­ran­csol­ja…

Le­gyen fa, kő vagy bronz, a szá­za­dik élet­évé­ben já­ró szob­rász­mű­vész még ma is friss szem­mel lát­ja ben­nük az el­ké­szít­he­tő al­ko­tást. Kí­ván­juk, hogy mi­nél több mű szü­les­sen so­kak örö­mé­re!

Bo­da Zsu­zsa