A hét témája

Le­het, hogy a la­tin nyelv nem a leg­köz­ked­vel­tebb tan­tárgy az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem hall­ga­tói kö­ré­ben, Bó­di Eme­se la­tin­órái még­is nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­ven­de­nek. S ez a ta­nár­nő meg­ala­po­zott tu­dá­sá­nak, jó hu­mo­rá­nak és di­ák­jai iránt ér­zett sze­re­te­té­nek kö­szön­he­tő.

Eme­se ren­dü­let­len op­ti­miz­mu­sa so­kak szá­má­ra pél­da­kép, pe­dig éle­té­re igen­csak il­lik a „küz­del­mes” jel­ző. Édes­ap­ja vak volt, édes­any­ja pe­dig a mai na­pig gyen­gén­lá­tó. Eme­se egy örök­lő­dő szür­ke­há­lyog mi­att gyer­mek­ko­rá­ban szinte sem­mit sem lá­tott. Szü­lei vég­te­len sze­re­tet­től ve­zé­rel­ve azon­ban min­dent el­kö­vet­tek, hogy lá­nyuk­nak va­la­mennyi lá­tást le­he­tő­vé te­gye­nek – a párt­ál­la­mi idő­szak vé­ge fe­lé Bécs­ben meg­ope­rál­ta őt Böck pro­fesszor, ami­nek kö­vet­kez­mé­nye­képp a bal sze­mé­vel az­óta hatvan szá­za­lé­kkal jobban lát a ma már la­tint és mű­vé­szet­tör­té­ne­tet ok­ta­tó ta­nár­nő.

Érett­sé­gi vizs­gát a bu­da­pes­ti Te­le­ki Blan­ka Gim­ná­zi­um­ban tett, majd el­ső­re fel­vet­ték az Eöt­vös Loránd Tu­do­mány­egye­tem böl­csész­ka­rá­ra, ahol tör­té­ne­lem–la­tin sza­kos dip­lo­má­ját 1991-ben sze­rez­te. S ho­gyan tu­dott lá­tó di­ák­tár­sa­i­val lé­pést tart­va meg­fe­lel­ni a több tíz­ezer ol­dal is­me­re­tét igény­lő vizs­ga­kö­ve­tel­mé­nyek­nek? Nagy szor­ga­lom­mal és igye­ke­zet­tel, va­la­mint szü­lei és ba­rá­tai, is­me­rő­sei se­gít­sé­gé­vel. Ugyan­is a nyolc­va­nas évek­ben a va­kok ál­tal hasz­nált Braille-írás mel­lett csak a ka­zet­tás mag­nó állt a nem lá­tók ren­del­ke­zé­sé­re e té­ren. Így mi­köz­ben édes­any­ja egy­más után han­go­san ol­vas­ta a tan­köny­ve­ket és a kö­te­le­ző ol­vas­má­nyo­kat, édes­ap­ja a hal­lot­ta­kat Braille-író­gé­pén le­ír­ta. Így let­tek a di­ák­lány­nak sa­ját jegy­ze­tei. Emel­lett ro­ko­nok, ba­rá­tok és azok ba­rá­tai sok-sok tíz órát töl­töt­tek az­zal, hogy ka­zet­tá­ra ol­vas­sák a szük­sé­ges tan­anya­got – sze­re­tet­ből vagy cse­kély té­rí­tés fe­jé­ben. Eme­se ott­ho­ni könyv­tá­rá­ban pre­cí­zen meg­szá­mo­zott és nyil­ván­tar­tott do­bo­zok őr­zik eze­ket a hang­anya­go­kat. Kö­zü­lük sok­nak a va­ló­di ér­té­kén túl a már elő­re­ment fel­ol­va­só hang­ja ad­ja azt a pluszt, amely mi­att nagy becs­ben tart­ja őket tu­laj­do­no­suk.

A dip­lo­ma meg­szer­zé­se után a Bap­tis­ta Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mia fő­ál­lá­sú la­tin sza­kos ta­ná­ra lett négy évig, mi­köz­ben az evan­gé­li­kus teo­ló­gi­án óra­adó volt. 1996-ban, mi­u­tán ez utób­bi in­téz­mény­ben nem­csak az igény, de a le­he­tő­ség is meg­nö­ve­ke­dett a la­tin nyelv fő­ál­lás­ban tör­té­nő ok­ta­tá­sá­ra, a ta­nár­nő tel­je­sen a „ha­zai vi­zek­re eve­zett”, és az­óta is ren­dü­let­le­nül ok­tat­ja és sze­re­ti hall­ga­tó­it. Ez a rá oly jel­lem­ző sze­re­tet nem­csak be­lül­ről fa­kad, de egy szá­má­ra ked­ves pa­rancs tel­je­sí­té­sén is ala­pul: meg­hall­gat­ta és meg­fo­gad­ta ugyan­is egy­ko­ri kon­fir­má­ló lel­ké­sze, Ben­czúr Lász­ló út­ra­va­ló sza­va­it, aki így in­dí­tot­ta az evan­gé­li­kus aka­dé­mia ka­ted­rá­já­ra: „Na­gyon sze­resd di­ák­ja­i­dat, mert nagy szük­sé­gük van rá!”

Az érin­tet­tek pe­dig így val­la­nak ró­la: „Mi­vel a ta­nár­nő min­dig fej­ből ta­nít, és nem hasz­nál jegy­ze­te­ket, nem­egy­szer – ki­csit tesz­te­lé­si szán­dék­kal is – bő­veb­ben be­le­kér­dez­tünk a té­má­ba. Nem tud­tuk őt za­var­ba hoz­ni, hi­he­tet­len tu­dá­sa van!” „Egy­sze­rű­en jó be­ül­ni az órá­i­ra! Az egy­ház­tör­té­ne­ti órá­kon szin­te meg­ele­ve­ned­nek az el­hang­zot­tak, a la­tin pe­dig könnyen ta­nul­ha­tó­vá vá­lik.” „A ta­nár­nő­ből szin­te árad a sze­re­tet, és na­gyon tisz­te­li a hall­ga­tó­it.” „A hit­tu­do­má­nyi egye­tem hall­ga­tó­ja ugye amúgy sem pus­ká­zik, de a ta­nár­nő­vel szem­ben eti­kus sem len­ne ki­hasz­nál­ni a hely­ze­tet, meg sem tud­nám ve­le szem­ben ten­ni.”

A hall­ga­tói nem­csak ez­zel fe­je­zik ki Bó­di Eme­se iránt a tisz­te­le­tü­ket, de a szá­mí­tás­tech­ni­ká­hoz ér­tők, kü­lö­nös­kép­pen is Hor­váth-He­gyi Áron, se­gí­tik a ta­nár­nőt. En­nek egyik je­le an­nak a szö­veg­fel­ol­va­só szoft­ver­nek a szá­mí­tó­gép­re va­ló fel­te­le­pí­té­se volt, amely­nek se­gít­sé­gé­vel nincs már szük­sé­ge a ha­gyo­má­nyos mag­nó hasz­ná­la­tá­ra. A kí­vánt szö­ve­get be­szken­ne­lés után a prog­ram han­go­san fel­ol­vas­sa, ab­ban igény sze­rint könnyen ke­res, bár­mely ré­szét gyor­san meg­ta­lál­ja.

Eme­se sza­bad­ide­jé­ben sem na­gyon pi­hen: a már meg­je­lent két­kö­te­tes la­tintan­könyv mel­lé egy la­tin­szó­tá­ron dol­go­zik, amely a hit­tu­do­má­nyi egye­tem hon­lap­já­ról lesz majd el­ér­he­tő. He­ti­la­punk is hírt adott arról, hogy 2008-ban megjelent az Ágostai hitvallás új magyar fordítása, ame­lyet dr. Reuss And­rás pro­fesszor­ral kö­zö­sen Eme­se készített. A for­dí­tó­pá­ros foly­tat­ja mun­ká­ját: most a hit­val­lás apo­ló­gi­á­ját ül­te­tik át ma­gyar nyelv­re, és egy kri­ti­kai ki­adá­son dol­goz­nak.

„Min­den küz­de­lem el­le­né­re na­gyon elé­ge­dett em­ber va­gyok. Ab­ban a hi­va­tás­ban dol­goz­ha­tom, ame­lyet ma­gam vá­lasz­tot­tam, s amed­dig ez a föl­di por­hü­ve­lyem meg­en­ge­di, ezt is sze­ret­ném csi­nál­ni.”