Kultúrkörök

Töp­reng, me­reng, át­gon­dol, fon­tol­gat, la­tol­gat, mér­le­gel, meg­hány-vet, szá­mít­gat, meg­rág, ta­na­ko­dik, tű­nő­dik, ví­vó­dik, rá­gó­dik, té­pe­lő­dik – mor­fon­dí­ro­zik.

Mi­kor mor­fon­dí­ro­zik a leg­töb­bet az em­ber, ha nem a pár- és pá­lya­vá­lasz­tás idő­sza­ká­ban, ami­kor a mer­re és ho­gyan to­vább kér­dé­se a leg­ége­tőb­ben van je­len az éle­té­ben, ami­kor el kell dön­te­nie, hogy mi­lyen ér­té­kek men­tén, mi­lyen hit­val­lást, ideo­ló­gi­át kö­vet­ve és kép­vi­sel­ve sze­ret­né le­él­ni az éle­tét?

Mor­fon­dí­ro­zik, és köz­ben a szü­lők, nagy­szü­lők, kö­ze­leb­bi és tá­vo­lab­bi ro­ko­nok és is­me­rő­sök pél­dá­ja, vé­le­mé­nye, hoz­zá­ál­lá­sa – ha eset­leg csak tu­dat alatt is – épp­úgy szá­mít, mint a kor­tár­sa­ké, a ba­rá­to­ké. Szá­mít ak­kor is, ha egyet­ért ve­le és kö­ve­tés­re mél­tó­nak ta­lál­ja, és szá­mít ak­kor is, ha el­íté­li és meg­ta­gad­ja.

Mi­kor mor­fon­dí­ro­zik a leg­töb­bet az em­ber, ha nem ak­kor, ami­kor fia-lá­nya – vagy, mond­juk, a ta­nít­vá­nya – épp a pár- és pá­lya­vá­lasz­tás idő­sza­kát éli, ami­kor a mer­re és ho­gyan to­vább kér­dé­se a leg­ége­tőb­ben van je­len az éle­té­ben, ami­kor el­dől­ni lát­szik, hogy mi­lyen ér­té­kek men­tén, mi­lyen hit­val­lást, ideo­ló­gi­át kö­vet­ve és kép­vi­sel­ve sze­ret­né le­él­ni az éle­tét? Mor­fon­dí­ro­zik, és köz­ben új­ra és új­ra meg­bi­zo­nyo­so­dik ró­la, hogy ha nem tud­ja is min­dig – akár leg­jobb szán­dé­ka el­le­né­re sem – elég kö­vet­ke­ze­te­sen és von­zó­an-hí­vo­ga­tó­an kép­vi­sel­ni a sa­ját ér­ték­rend­jét az utá­na jö­vő nem­ze­dé­kek fe­lé, ak­kor is csak így le­het, sőt így ér­de­mes iga­zán él­ni.

Mor­fon­dí­ro­zunk. Ap­ró-csep­rő és faj­sú­lyos kér­dé­sek­ről. Egy-egy dön­tés mel­lett és el­le­ne szó­ló ér­vek­ről. Bol­dog­ság­ról és bol­dog­ta­lan­ság­ról. Si­ker­ről és si­ker­te­len­ség­ről. Az élet­ről és ér­tel­mé­ről. Is­ten­ről…

Elég-e – vagy ha úgy tet­szik: vi­he­ti-e előbb­re a vi­lág ala­ku­lá­sát – a bel­ső, a ma­gunk­ban el­vég­zett és ma­gunk­nak meg­tar­tott mor­fon­dí­ro­zás? Sza­bad-e nem meg­osz­ta­nunk má­sok­kal a gon­do­la­ta­in­kat, ha ők – rá­is­mer­ve, hogy ők is pont et­től szen­ved­nek, et­től ret­teg­nek, ez­zel küz­de­nek, ez elől me­ne­kül­nek, és így to­vább – ép­pen így kap­hat­ná­nak irány­mu­ta­tást, jut­hat­ná­nak kö­ze­lebb a dön­tés­hez, a meg­ol­dás­hoz? És va­jon – Édes Ár­pád re­for­má­tus „mor­fon­dír-író” sza­va­i­val él­ve – mor­fon­dí­ro­zá­sunk­ból lesz-e cse­lek­vő ke­resz­tény­ség?…

Ha Is­ten­re mu­ta­tó mor­fon­dí­ro­zá­sát va­la­ki le­ír­ja, és azt más­va­la­ki köz­zé­te­szi, ak­kor az már, bi­zo­nyos szem­pont­ból, cse­lek­vő ke­resz­tény­ség. Hi­szen má­so­kat is mor­fon­dí­ro­zás­ra buz­dít(hat), és cse­lek­vést ge­ne­rál(hat).

„Egy hí­vő em­ber min­den élet­hely­ze­té­ben el­jut­hat ar­ra a pont­ra, hogy Is­ten­ről gon­dol­kod­jon. (…) alap­já­ban vé­ve mind­egy, hogy ezt mi hív­ja élet­re, a Bib­lia, egy ige­hir­de­tés, egy zsol­tár vagy egy dal szö­ve­ge, egy rek­lám­fel­irat, egy kép, egy film vagy ép­pen má­sok to­vább­gon­do­lás­ra mél­tó­nak ta­lált sza­vai” – ír­ja Kó­kai Nagy Vik­tor, a Mor­fon­dír cí­mű kö­tet öt­let­gaz­dá­ja az elő­szó­ban. A ta­valy nyá­ri Csil­lag­pont re­for­má­tus if­jú­sá­gi ta­lál­ko­zó­ra idő­zít­ve ki­adott könyv a Re­for­má­tu­sok Lap­ja 2006–2009. évi lap­szá­ma­i­nak if­jú­sá­gi ol­da­lán, a Mor­fon­dír ro­vat­ban meg­je­lent írá­sok­ból kö­zöl vá­lo­ga­tást. Az el­ső­sor­ban fi­a­ta­lok szá­má­ra író­dott, de va­ló­já­ban min­den­ki­hez szó­ló mor­fon­dí­rok mind­egyi­két egy-egy ta­lá­ló-be­szé­des il­luszt­rá­ció te­szi még in­kább el­gon­dol­kod­ta­tó­vá – és még in­kább Is­ten­re mu­ta­tó­vá.

– vitális –