e-világ

Né­hány he­te ke­re­sett meg Ko­vács Már­ta, aki egy evan­gé­li­kus szer­ze­teskö­zös­ség ala­pí­tá­sát ter­ve­zi, mely­nek öko­ló­gi­ai vo­nat­ko­zá­sai is van­nak. Ami­kor ta­lál­koz­tunk, ér­dek­lőd­ve hall­gat­tam ter­ve­it, cél­ja­it, mo­ti­vá­ci­ó­it. Be­szél­ge­té­sünk után kér­tem, hogy né­hány kér­dés­ben az ol­va­sók­kal is ossza meg gon­do­la­ta­it.

– Az ala­pí­tó irat­ban el­íté­lik a glo­ba­li­zá­ció je­len­sé­gét, ké­sőbb még­is a „sze­re­tet glo­ba­li­zá­ci­ó­já­nak” meg­va­ló­su­lá­sát tű­zik ki cé­lul. Mit je­lent ez a ki­fe­je­zés?

– A glo­ba­li­zá­ció a la­kott Föld min­den négy­zet­cen­ti­mé­te­ré­re ér­vé­nyes va­ló­ság. Meg nem ke­rül­he­tő, át nem lép­he­tő, az idő mú­lá­sá­ból adó­dó­an vissza nem for­dít­ha­tó fo­lya­mat. Ami­re vál­lal­koz­ha­tunk, az az al­ter­na­tív élet­mód, amely sze­rint ma itt, Ma­gyar­or­szá­gon, ke­resz­tény és tár­sa­dal­mi ha­gyo­má­nya­ink össze­szer­kesz­té­sé­vel él­ni le­het.

Hi­tünk esszen­ci­á­ja, hogy „úgy sze­ret­te Is­ten a vi­lá­got, hogy egy­szü­lött Fi­át ad­ta, hogy aki hisz őben­ne, el ne vesszen, ha­nem örök éle­te le­gyen”. Ez egye­te­mes pro­jekt, al­ter­na­tív glo­ba­li­zá­ció, hi­tem sze­rint az egyet­len olyan ér­vé­nyes glo­ba­li­zá­ció, amely min­den egyes em­bert fel­emel, mind­egyi­kük éle­tét, em­be­ri mél­tó­sá­gát ki­tel­je­sí­ti. En­nek a fe­le­lős gon­dol­ko­dás­nak és cse­lek­vés­nek se­hogy más­képp nem tu­dunk ele­get ten­ni, csak úgy, hogy a sze­re­te­tet ki­ter­jeszt­jük nem­csak min­den em­ber­re – ez a leg­ne­he­zebb ré­sze en­nek a pro­jekt­nek: sze­ret­ni a sze­ret­he­tet­lent is! –, ha­nem a tel­jes te­rem­tett vi­lág­ra.

– Mi­lyen konk­rét lé­pé­se­ket tet­tek ed­dig en­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­ért?

– Ré­szé­vé kell vál­nunk nem­csak a tár­sa­da­lom­nak, ha­nem a ter­mé­szet­nek is, ez te­rem­tett­sé­günk­ből adó­dó fel­adat és fe­le­lős­ség. A nagy­vá­ros ti­ze­dik eme­le­té­ről ez a le­he­tet­len­nel ha­tá­ros vál­lal­ko­zás, és egy­re nyil­ván­va­lóbb, hogy a fa­lu­ból is az. Idéz­ze fel ma­gá­ban min­den­ki azt az él­mé­nyét, ami­kor meg­si­mo­ga­tott egy kis­csi­bét, ami­kor el­ül­te­tett egy pa­lán­tát… Új­ra meg kell él­nünk a gya­kor­lat, a cse­lek­vés szint­jén, hogy mit je­lent a föld­del va­ló fog­la­la­tos­ság, mi­lyen an­nak a to­jás­nak az íze, amit az ud­va­run­kon ka­pir­gá­ló tyú­kok­tól szed­tünk össze, mi­lyen ízű az a pa­ra­di­csom, ame­lyi­ket mi ne­vel­tünk, és a nap ér­lel­te.

Ez olyan alap­ve­tő vál­to­zást és vál­tást kí­ván, ami­nek elő­ször a lel­künk­ben, a szí­vünk­ben, a fe­jünk­ben kell meg­ér­nie – mint a pa­ra­di­csom­nak! –, hogy utá­na ez a kö­rü­löt­tünk lé­vő va­ló­ság meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban is lát­ha­tó­vá vál­jék. Ke­resz­ténnyé vál­ni iden­ti­tás­vál­tást je­lent, és ez egy­ben lét­for­ma­vál­tás is. Ezt nem le­het meg­spó­rol­ni! Ez a sze­re­tet glo­ba­li­zá­ci­ó­ja egye­te­mes pro­jekt­jé­nek meg­va­ló­sí­tá­sa.

– Cél­ja­ik kö­zött ol­vas­tam, hogy „a föl­dön, amit ťmű­ve­lünk és őr­zünkŤ, a hely ha­gyo­má­nya, az öko­ló­gia és az örök­ké­va­ló Is­ten öko­nó­mi­á­ja sze­rint gaz­dál­kod­junk”. Ho­gyan va­ló­sít­ha­tó meg ez a gya­kor­lat­ban?

– Cé­lunk, hogy mi ma­gunk is meg­él­jük sa­ját te­rem­tett­sé­günk­kel va­ló egy­sé­gün­ket, azt, hogy szer­ves ré­sze va­gyunk a te­rem­tett vi­lág­nak, ré­sze va­gyunk mind­an­nak a jó­nak, szép­nek, igaz­nak, amit szent­há­rom­sá­gos Is­te­nünk meg­al­ko­tott, és ami­nek a mű­ve­lé­sét és őr­zé­sét ránk bíz­ta. A mi fe­le­lős­sé­günk, hogy ke­resz­tény ha­gyo­má­nya­ink, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi ha­gyo­má­nya­ink „össze­gyú­rá­sá­ból” olyan élő, va­ló­sá­gos rend­szert for­mál­junk, ahol a ven­dég­nek, a lá­to­ga­tó­nak he­lye és konk­rét fel­ada­ta van, és ez ne el­ri­assza a vál­toz­ta­tás­tól, ha­nem vonz­za, ins­pi­rál­ja. Be­von­juk éle­tünk­be, és meg­kí­nál­juk min­den jó­val, szép­pel és nem utol­só­sor­ban fi­nom­mal, ami­vel az Örök­ké­va­ló el­hal­moz ben­nün­ket. Így vá­lik va­ló­sá­go­san el­dönt­he­tő­vé, hogy me­lyik pa­ra­di­csom fi­no­mabb. A sze­mé­lyes pro­jek­ten és fe­le­lős­sé­gen túl szű­kebb-tá­gabb kör­nye­ze­tün­kért is fe­le­lő­sek va­gyunk! Ez is te­rem­tett­sé­günk­ből adó­dó ré­szünk. A vál­lal­ko­zás ar­ra, hogy az együtt­élés har­mó­ni­á­ját ilyen új lét­for­má­ban él­jük meg, vé­le­mé­nyem sze­rint fel­ér egy észa­ki-sar­ki fel­fe­de­ző ex­pe­dí­ci­ó­ban va­ló rész­vé­tel­lel… de lé­te­zik szá­munk­ra le­he­tet­len?

– Az ala­pí­tó ok­irat­ban kü­lön hang­súly ke­rül az imád­ság és a mun­ka egy­be­fo­nó­dá­sá­ra. Mi­lyen te­vé­keny­sé­gek­ről van itt szó konk­ré­tan?

– Ez meg­va­ló­sít­ha­tat­lan álom­vi­lág a szent­há­rom­sá­gos Is­ten­nel va­ló őszin­te, szo­ros kap­cso­lat nél­kül. Mert ez a „vál­lal­ko­zás” nem ki­vo­nu­lás a vi­lág­ból, ha­nem be­vo­nu­lás a te­rem­tett vi­lág­ba! A te­rem­tett vi­lág hely­re­ál­lí­tá­sa, gyó­gyí­tá­sa, olyan mér­ték­ben és olyan szin­ten, ami ma, itt és most, ve­le egy­ség­ben meg­te­he­tő! En­nek az egy­ség­nek kul­csa az imád­ság, a ki­mon­dott és az el­mél­ke­dő, a ma­gán­i­ma és a kö­zös­ség kö­zös imá­ja egy­aránt. Az imád­sá­got a cse­lek­vés­nek, a mun­ká­nak kö­vet­nie kell, mert nem álom­vi­lág­ban élünk. A mun­ka kü­lön­le­ges ima, di­csé­ret, di­cső­ség­adás az Is­ten­nek. A mun­ká­ban az egész em­ber tel­jes em­be­ri mi­vol­tá­val vesz részt, így a har­mó­nia itt fon­tos iga­zán. A lát­ha­tó vi­lág és a lát­ha­tón tú­li vi­lág jó, szép és igaz együtt­lé­te, együtt­élé­se mú­lik ezen.

– Ho­gyan le­het tá­mo­gat­ni az Önök mun­ká­ját, és ho­gyan le­het csat­la­koz­ni?

– A leg­főbb tá­mo­ga­tás most az imád­ság, de ezen túl min­den egyéb tá­mo­ga­tást is el­fo­ga­dunk. A szer­ze­tes­rend­hez va­ló csat­la­ko­zás vagy a mun­kánk­ban va­ló rész­vé­tel sze­mé­lyes kap­cso­lat­fel­vé­telt igé­nyel, ez meg­te­he­tő a Szent­3­sag@gmail.com e-mail cí­men.

KSE