Keresztény szemmel

Az el­múlt na­pok­ban a Bayern Mün­chen a Bun­des­li­ga után a né­met ku­pát is meg­nyer­te, a na­pok­ban pe­dig el­dől, hogy el­hó­dít­ja-e a Baj­no­kok Li­gá­já­nak tró­fe­á­ját is. Nem cso­da, hogy ezen a ta­va­szon a köz­vé­le­mény fi­gyel­me a ba­jor fő­vá­ros­ra irá­nyul. Ám ko­ránt­sem csak a fo­ci, ha­nem – ha hi­szi az ol­va­só, ha nem – az egy­há­zi je­len­lét mi­att is.

Ta­nú­sít­ha­tom, hogy a saj­tó nem­csak Rob­ben, Sch­we­ins­teiger vagy Olic ne­vé­től han­gos, ha­nem olya­nok­tól is, mint Hans Küng, Ans­elm Grün vagy ép­pen Re­in­hard Marx és Jo­han­nes Fried­rich… Pe­dig ők az „egy­há­zi li­gá­ban” sze­re­pel­nek mint lel­ké­szek vagy teo­ló­gu­sok… Az egy­há­zak tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gát mu­tat­ja, hogy Horst Köh­ler né­met ál­lam­fő a nyi­tó is­ten­tisz­te­le­ten volt je­len (és tar­tott ha­tá­sos be­szé­det), Ang­e­la Mer­kel kan­cel­lár pe­dig a ren­dez­vény­fo­lyam fél­ide­jé­ben lá­to­ga­tott el Mün­chen­be, a má­jus 12–16. kö­zött zaj­lott má­so­dik öku­me­ni­kus egy­há­zi na­pok­ra.

Azt sem sza­bad per­sze el­fe­lej­te­ni, hogy a né­met egy­há­zak rend­kí­vül vál­sá­gos idő­ket él­nek át ezek­ben a hó­na­pok­ban. Mind több olyan eset­re de­rül fény, hogy pa­pok an­nak ide­jén mo­lesz­tál­ták, meg­ron­tot­ták a rá­juk bí­zott gyer­me­ke­ket és fi­a­ta­lo­kat. Ilyen döb­be­ne­tes hí­rek el­ső­sor­ban a ka­to­li­kus egy­ház­ból ér­kez­nek, ám a ba­jor evan­gé­li­ku­sok he­ti­lap­ja is ép­pen ezek­ben a he­tek­ben írt ar­ról, hogy a nürn­ber­gi vá­ros­misszió Lu­ther Már­ton Há­zá­ban a 70-es évek ele­jé­től a 90-es évek vé­gé­ig rend­sze­res volt gyer­mek­lá­nyok sze­xu­á­lis és lel­ki ki­zsák­má­nyo­lá­sa. Nem cso­da, hogy so­kan de­monst­ra­tív mó­don el­for­dul­tak az egy­há­zak­tól, akik pe­dig ma­rad­nak, azok – tel­jes jog­gal – el­vár­ják a múlt­tal va­ló szem­be­né­zést, a fe­le­lő­sök meg­ne­ve­zé­sét és egy im­már va­ló­ban hi­te­les egy­ház meg­je­le­né­sét.

Jó re­mény­sé­günk le­het ar­ra, hogy a 2010-es mün­che­ni Kirchen­tag je­len­tős ál­lo­má­sá­vá vá­lik en­nek az egy­há­zi meg­úju­lás­nak. Még­pe­dig azért, mert az egy­há­zak ve­ze­té­se és köz­vé­le­mé­nye a je­lek sze­rint va­ló­ban el­szán­ta ma­gát a múlt gya­lá­za­tos örök­sé­gé­nek fel­szá­mo­lá­sá­ra, és hí­vek tíz- és száz­ez­rei jut­tat­ták ki­fe­je­zés­re ab­bé­li szán­dé­ku­kat, hogy nem hagy­ják el az egy­há­zat, sőt ép­pen ezek­ben a ne­héz idők­ben ke­re­sik a he­lyü­ket ben­ne.

So­kak sze­rint Mar­got Käß­mann sze­mé­lye is azért ke­rült is­mét a kö­zép­pont­ba, mert is­mert­té vált sú­lyos bot­lá­sa mi­att – vál­lal­va an­nak kö­vet­kez­mé­nye­it – le­mon­dott püs­pö­ki és EKD-el­nö­ki tisz­té­ről. Bár­hol je­lent azon­ban meg az egy­há­zi na­po­kon, hí­vek tö­me­ge kö­szön­töt­te, több­nyi­re han­gos tet­szés­nyil­vá­ní­tás­sal. An­nak a hat­ezer sze­mélyt be­fo­ga­dó ki­ál­lí­tá­si csar­nok­nak a be­já­ra­tá­ra, ahol ő tar­tott reg­ge­li bib­lia­ta­nul­mányt, ki kel­lett ten­ni a „meg­telt” táb­lát. A bel­vá­ro­si köny­ves­bolt­ban hosszú so­rok kí­gyóz­tak, hogy de­di­kál­tas­sák ve­le új köny­vét. A Fra­u­en­kirché­ben ha­tal­mas tö­meg hall­gat­ta pré­di­ká­ci­ó­ját. (Ahol az­tán, ön­ma­gát meg nem ta­gad­va, ki­állt a nők jo­gai, így pél­dá­ul a fo­gam­zás­gát­lás le­he­tő­sé­ge mel­lett.) Nem cso­da hát, hogy a más­na­pi Bild, a nagy né­met bul­vár­lap cím­lap­já­ról is a tö­ré­keny és el­szánt asszony ké­pe kö­szönt vissza.

A Kirchen­ta­got azon­ban ko­ránt­sem csak ezek a har­sány ese­mé­nyek jel­le­mez­ték. Szól­ni kell az es­ti áhí­tat­ról, ami­kor a sű­rű so­rok­ban ál­ló hí­vek ke­zé­ben tar­tott gyer­tyá­kon vé­gig­fu­tott a bel­vá­ro­si kör­uta­kon a láng. Em­lí­tést kell ten­ni az or­to­do­xok ke­nyér­szen­te­lő is­ten­tisz­te­le­té­ről vagy a szín­pa­do­kon egy­mást vál­tó ko­moly- és könnyű­ze­nei együt­te­sek kon­cert­je­i­ről, az éj­sza­ka is nyit­va tar­tó temp­lo­mok­ban fel­hang­zó ta­izéi éne­kek­ről és ter­mé­sze­te­sen a sok ezer ön­kén­tes szol­gá­la­tá­ról, akik egy lo­gisz­ti­kai mes­ter­mun­ka al­ko­tó ré­sze­sei le­het­tek.

So­kan azt vár­ták a mün­che­ni öku­me­ni­kus Kirchen­tag­tól, hogy vég­re át­tö­rés lesz a kö­zös úr­va­cso­ra kér­dé­sé­ben. Má­sok mel­lett a ve­gyes há­zas­ság­ban élő pá­rok tö­me­ge­i­nek je­lent nagy fáj­dal­mat az a tény, hogy nem ré­sze­sed­het­nek kö­zö­sen, egy asz­tal­nál a szent­ség­ben. Saj­nos még nem ér­tük el a lát­ha­tó egy­ség­nek ezt a szint­jét, Mün­chen­ben is csak „il­le­gá­lis” kö­zös úr­va­cso­ra­vé­tel­re volt le­he­tő­ség. Csak re­mél­ni le­het, hogy a mind töb­bek ál­tal és mind erő­tel­je­seb­ben kö­ve­telt asz­tal­kö­zös­ség be­lát­ha­tó időn belül meg­va­ló­sul.

Az egy­há­zi na­pok for­ga­ta­gá­ban tár­gyal­tam szá­mos egy­ház és szer­ve­zet ve­ze­tő­jé­vel, köz­tük a Lu­the­rá­nus Vi­lág­szö­vet­ség szep­tem­ber­ben szol­gá­lat­ba ál­ló új fő­tit­ká­rá­val és a kö­vet­ke­ző evan­gé­li­kus Kirchen­tag szer­ve­ző­i­vel. A 2011-es drez­dai ta­lál­ko­zó­ra kü­lö­nö­sen sok elő­adót és részt­ve­vőt vár­nak majd tér­sé­günk­ből, így Ma­gyar­or­szág­ról is.

A ma­gyar rész­vé­tel azon­ban már Mün­chen­ben is szá­mot­te­vő volt. Mind­há­rom nagy egy­há­zunk va­la­mely püs­pö­ke ka­pott fel­ké­rést szol­gá­lat­ra, Prőh­le Ger­gely or­szá­gos fel­ügye­lő pe­dig egy je­len­tős ke­rek­asz­tal-be­szél­ge­tés részt­ve­vő­je volt. Test­vér-gyü­le­ke­ze­ti és ének­ka­ri kap­cso­la­tok ré­vén sok ma­gyar evan­gé­li­kus cso­por­to­san ér­ke­zett Mün­chen­be. A pé­csi gyü­le­ke­zet fi­a­tal­jai ma­gyar étel­kü­lön­le­ges­sé­gek­kel kí­nál­ták a Kirchen­tag részt­ve­vő­it.

Ma­gam a ta­lál­ko­zó el­ső tel­jes nap­já­nak reg­ge­lén tart­hat­tam bib­lia­ta­nul­mányt a bel­vá­ros egyik leg­szebb épü­le­té­nek, a ré­gi vá­ros­há­zá­nak a dísz­ter­mé­ben. A ki­je­lölt ige­sza­kasz Nóé és a víz­özön története volt. A té­ma annyi­ban né­mi de­rűt fa­kasz­tott, hogy, ha nem is negy­ven nap és negy­ven éj­jel, de az­nap Mün­chen­ben is szin­te egy­foly­tá­ban esett az eső. Ám az­tán rá­mu­tat­hat­tam a szi­vár­vány­ra, amely a meg­bo­csá­tó és új esélyt kí­ná­ló Is­ten szö­vet­sé­gé­nek a je­le. Eb­ben a kép­ben is meg­ra­gad­ha­tó volt az idei Kirchen­tag té­má­ja: „…hogy re­mé­nye­tek le­gyen.”

Más­nap dél­után az­tán ha­za kel­lett in­dul­nunk, hogy – rö­vid bu­da­pes­ti pi­he­nés után – Sal­gó­tar­ján­ba men­jünk to­vább, az egy­ház­ke­rü­le­ti misszi­ói nap­ra. Meg­néz­tem az autó mű­szer­fa­lán: Mün­chen­től Sal­gó­tar­já­nig 826 kilométert tet­tünk meg. A nóg­rá­di me­gye­szék­hely sport­csar­no­ká­ban, az ol­tár­rá szen­telt szín­pa­don egy ha­tal­mas hor­gonyt he­lyez­tünk el, ugyan­csak a re­mény­ség szim­bó­lu­mát. Nem­csak az özön­víz­sze­rű eső volt kö­zös a né­met­or­szá­gi és a ha­zai ren­dez­vény­ben, ha­nem – még in­kább – az a tény, hogy a re­mény­ség Is­te­ne új szö­vet­sé­get köt az ő né­pé­vel.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület