Keresztutak

Re­mé­nye­ink szerint má­jus 24-én a De­ák té­ren ha­gyo­mányt in­dí­tot­tunk út­já­ra. A Ma­gyar Bib­lia­tár­su­lat szer­ve­zé­sé­ben – a Re­for­má­tus Köz­éle­ti és Kul­tu­rá­lis Köz­pont, a Kál­vin és a Lu­ther Ki­adó tá­mo­ga­tá­sá­val – meg­va­ló­sult „hap­pe­ning” so­rán ön­kén­te­se­ket hív­tunk a De­ák té­ri evan­gé­li­kus temp­lom lép­cső­jé­hez, hogy köz­vet­le­nül a pün­kösd­hét­fői is­ten­tisz­te­let után, 12-től es­te 6-ig (az es­ti öku­me­ni­kus is­ten­tisz­te­le­tig) együtt idéz­zük fel az el­ső pün­kösd cso­dá­ját, nem­csak sza­vak­kal, de tet­tek­kel is.

Több mint tíz nyel­ven szó­lalt meg az Ó- és az Új­szö­vet­ség el­ső köny­ve, a Ge­ne­zis és Má­té evan­gé­li­u­ma, a ma­gyar mel­lett af­ri­kaan­sul, szu­a­hé­li­ül, eti­óp am­ha­ri­ul, ara­bul, per­zsá­ul, szlo­vá­kul, szlo­vé­nül és még so­rol­hat­nánk. Az el­ső pün­kös­di ta­nít­vá­nyok bá­tor­sá­gá­val lép­tünk fel a temp­lom­lép­csőn fel­ál­lí­tott ol­va­só­áll­vány­hoz, hogy Is­ten igé­jét tol­má­csol­juk a vá­ros egyik leg­for­gal­ma­sabb te­rén já­ró-ke­lő, meg-meg­ál­ló, ér­dek­lő­dő vagy bosszús, há­lás vagy fel­há­bo­ro­dott já­ró­ke­lők­nek.

Az alap­hely­zet­ből fa­ka­dó­an el­mond­hat­juk, hogy a bib­lia­ol­va­sás ta­lán sok­kal na­gyobb ha­tást gya­ko­rolt ránk, ol­va­sók­ra, mint azok­ra az em­be­rek­re, akik hall­gat­ták. De az is igaz, hogy csak ak­kor vet­tük ész­re, mi­lyen so­kan is hall­gat­tak ben­nün­ket hat órán ke­resz­tül, ami­kor be­fe­jez­tük, el­kö­szön­tünk, össze­pa­kol­tuk a han­go­sí­tást, a mo­li­nó­kat, és lát­tuk, hogy szin­te ki­ürült a tér: el­tűn­tek a pa­do­kon és a pa­dok mö­göt­ti be­ton­sze­gé­lyen ül­dö­gé­lő em­be­rek.

Két éve, 2008-ban, a Bib­lia évé­ben, a mú­ze­u­mok éj­sza­ká­já­hoz kap­cso­lód­va egy egész na­pon ke­resz­tül ol­vas­tuk a Bib­li­át – in­nen jött az öt­let, hogy ha­son­ló esz­kö­zök­kel igye­kez­zünk fel­hív­ni a fi­gyel­met a pün­kösd je­len­tő­sé­gé­re és Is­ten igé­jé­nek élet­for­má­ló ere­jé­re. Úgy vél­jük, hogy itt az ide­je (sőt már ré­gen itt van), hogy azok az em­be­rek, akik éle­tük iga­zi zsi­nór­mér­té­ke­ként te­kin­te­nek Is­ten igé­jé­re, a Szent­írás­ra, és ezt csak aján­la­ni tud­ják má­sok­nak is, ki­áll­ja­nak a „köz­te­rek­re”, ahol ezer­nyi más, mér­he­tet­le­nül si­lá­nyabb „üze­net” már év­ti­ze­dek óta egy­re ha­té­ko­nyab­ban suly­ko­ló­dik be­le a já­ró­ke­lők tu­da­tá­ba. Az a mint­egy negy­ven­öt-öt­ven em­ber, aki ve­lünk ol­va­sott hét­főn, érez­te, hogy ezt így foly­tat­ni kell. Fog­juk.

Pe­csuk Ot­tó