Keresztutak

EDIN­BURGH 1910

A ke­resz­tyén­ség leg­újabb ko­ri tör­té­ne­tét leg­in­kább be­fo­lyá­so­ló egy­há­zi ese­mé­nyek kö­zött az el­ső he­lyen em­lít­het­jük a skó­ci­ai Edin­burgh­ban 1910. jú­ni­us 14–23. kö­zött tar­tott misszi­ói vi­lág­kon­fe­ren­ci­át. Nem ez az al­ka­lom volt az el­ső nem­zet­kö­zi ta­nács­ko­zás a ke­resz­tyén misszió ügyé­ről. Wil­li­am Ca­rey In­di­á­ban mű­kö­dő bap­tis­ta misszi­o­ná­ri­us 1810-ben Fok­vá­ros­ba hív­ta össze a misszió mun­ka­tár­sa­it. A kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben több ilyen misszi­ós ta­nács­ko­zás volt New York­ban, Lon­don­ban és Li­ver­pool­ban. Az 1910. évi edin­burghi kon­fe­ren­cia volt azon­ban az, ahol gon­dos elő­ké­szü­let­tel pró­bál­ták meg­ter­vez­ni a részt­ve­vők a misszi­ói mun­ká­ban az öku­me­ni­kus együtt­mű­kö­dést. John R. Mottnak, a kon­fe­ren­cia el­nö­kének megfo­gal­ma­zá­sa sze­rint „még eb­ben az év­szá­zad­ban el kell jut­nia az evan­gé­li­um­nak min­den nép­hez”, eh­hez pe­dig öku­me­ni­kus össze­fo­gás­ra van szük­ség a kü­lön­bö­ző misszi­ós tár­sa­sá­gok, kü­lön­bö­ző egy­há­zak kö­zött.

Az öku­me­né tör­té­né­sze, Ken­neth Scott La­to­u­ret­te sze­rint „Edin­burgh volt a mo­dern öku­me­ni­kus moz­ga­lom szü­le­té­si he­lye”. Így kap­cso­ló­dott össze az öku­me­né és a misszió ügye, „öku­me­né a misszi­ó­ban – misszió az öku­me­né­ben”.

A ta­nács­ko­zás elő­ké­szí­té­se

és le­fo­lyá­sa

Hadd je­gyez­zem meg elöl­já­ró­ban, hogy kül­ső for­má­já­ban nem te­kint­he­tünk a mai kor mér­té­ké­vel az 1910-ben meg­ren­de­zett kon­fe­ren­ci­á­ra, hi­szen a je­len­leg meg­szo­kott tech­ni­kai esz­kö­zök, ame­lyek le­he­tő­vé te­szik egy na­gyobb kon­fe­ren­cia elő­ké­szí­té­sét és le­bo­nyo­lí­tá­sát, ak­kor mind hi­á­nyoz­tak. A do­ku­men­tu­mok le­írá­sa, sok­szo­ro­sí­tá­sa, az elő­adá­sok han­go­sí­tá­sa, az eset­le­ges tol­má­cso­lás ne­he­zebb fel­ada­tot je­len­tett, mint ma. Így ért­he­tő, hogy a részt­ve­vők szin­te mind an­gol anya­nyel­vű­ek vol­tak, öt­szá­zan Bri­tan­ni­á­ból és öt­szá­zan Ame­ri­ká­ból. A kon­ti­nen­tá­lis Eu­ró­pa száz­het­ven kül­döt­te mel­lett csak né­há­nyan vol­tak je­len In­dia, Kí­na és Ja­pán „fi­a­tal egy­há­za­i­nak” kép­vi­se­le­té­ben. Egyet­len af­ri­kai részt­ve­vő sem akadt, de hi­á­nyoz­tak La­tin-Ame­ri­ka, a ró­mai ka­to­li­kus és az or­to­dox egy­há­zak kép­vi­se­lői is. A több­ség fér­fi volt, bár a misszió mun­ká­já­ban je­len­tős szám­ban te­vé­keny­ked­tek nők is.

Edin­burgh 1910 si­ke­re az ame­ri­kai John R. Mott (1865–1955) mun­ká­já­ra ve­zet­he­tő vissza, aki az egy­ház­tör­té­net ki­emel­ke­dő „in­ter­kon­fesszi­o­ná­lis” sze­mé­lyi­sé­ge volt. Fi­a­tal ko­rá­ban C. T. Studd an­gol evan­gé­li­zá­tor­nak, a hí­res „Camb­ridge Se­ven” tag­já­nak ige­hir­de­té­se nyo­mán él­te át sze­mé­lyes meg­té­ré­sét. A YM­CA (Ke­resz­tyén If­jú­sá­gi Egye­sü­let) uta­zó tit­ká­ra, majd a WSCF (Ke­resz­tyén Di­á­kok Vi­lág­szö­vet­sé­ge) fő­tit­ká­ra és el­nö­ke har­minc­há­rom éven át. Ko­ra leg­töb­bet uta­zó em­be­re volt, aki terv­sze­rű elő­ké­szí­tő mun­ká­val szer­vez­te a misszi­ói vi­lág­kon­fe­ren­ci­át.

A kon­fe­ren­cia után, 1910-től mű­kö­dött a mun­kát foly­ta­tó IMC, az In­ter­na­ti­o­nal Mis­si­on­ary Coun­cil, és Mott éle­te vé­gé­ig részt vál­lalt a ke­resz­tyén misszió szol­gá­la­tá­ban. El­le­nez­te a ke­resz­tyén szer­ve­ze­tek épí­té­sé­ben az „in­ter­de­no­mi­na­ti­o­nal” és „de­no­mi­na­ti­o­nal” (fe­le­ke­zet­kö­zi és fe­le­ke­ze­ti) meg­kü­lön­böz­te­tést. Részt vállalt a Life and Work (Élet és Mun­ka) és a Fa­ith and Or­der (Hit és Egy­ház­szer­ve­zet) 1925-ben Stock­holm­ban és 1927-ben Lau­sanne-ban ren­de­zett nagy­gyű­lé­sében. 1946-ban No­bel-bé­ke­díj­jal tün­tet­ték ki. 1948-ban az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csa Amsz­ter­dam­ban tar­tott el­ső vi­lág­gyű­lé­sén nyolc­vanhárom éve­sen ő tar­tot­ta a meg­nyi­tó is­ten­tisz­te­le­tet. A ma­gyar egy­há­zak­kal is jó kap­cso­la­to­kat ápolt.

A má­sik ki­emel­ke­dő sze­mély a kon­fe­ren­cia tit­ká­ra, a skót Joe H. Old­ham (1874–1969) volt. 1911-ben a foly­ta­tó­la­gos bi­zott­ság tit­ká­ra, majd az In­ter­na­ti­o­nal Mis­si­on­ary Coun­cil fő­tit­ká­ra. Eb­ből a hi­va­ta­lá­ból in­dí­tot­ta el 1912-ben az In­ter­na­ti­o­nal Re­view of Mis­sions cí­mű fo­lyó­ira­tot, és lett a szer­kesz­tő­je. Az el­ső vi­lág­há­bo­rú ki­tö­ré­se után az an­gol gyar­ma­to­kon in­ter­nált né­met misszi­o­ná­ri­u­sok se­gít­sé­gé­re si­e­tett, és az an­gol kül­ügyi és gyar­mat­ügyi hi­va­ta­lok­nál nagy te­kin­télyt har­colt ki ma­gá­nak a misszió ügye­i­ben.

Af­ri­ka-szak­ér­tő­ként tar­tot­ták szá­mon; a kon­ti­nens nagy prob­lé­má­ját, a fa­ji meg­kü­lön­böz­te­tést már 1924-ben meg­je­lent köny­vé­ben (Ch­ris­ti­a­nity and the Race Prob­lem, Lon­don SCM) el­ítél­te. Kez­de­mé­nye­zé­sé­re ala­kult meg az af­ri­kai kul­tú­ra vé­del­mé­re és ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra szol­gá­ló in­té­zet (Ins­ti­tu­te of Afri­can Lan­gu­a­ges and Cul­tu­res), és ő töl­töt­te be en­nek ad­mi­niszt­ra­tív igaz­ga­tói tisz­tét. Az 1930-as évek­től kezd­te ta­nul­má­nyoz­ni a mo­dern ál­la­mok struk­tu­rá­lis és kor­mány­zá­si prob­lé­má­it (to­tá­lis ál­la­mok Ke­le­ten és Nyu­ga­ton). Ezek­ről a té­mák­ról szá­mos ta­nul­má­nya és köny­ve je­lent meg, kap­cso­lód­va az öku­me­ni­kus moz­ga­lom kon­fe­ren­ci­á­i­hoz. Je­len­tős mun­kát vég­zett Edin­burgh 1910 és Amsz­ter­dam 1948 teo­ló­gi­ai-ta­nul­má­nyi elő­ké­szí­té­sé­ben.

1. R. Mott és J. H. Old­ham kö­zös jel­lem­ző­je volt, hogy a vi­lág evan­gé­li­zá­ci­ó­ja, a misszió glo­bá­lis szol­gá­la­ta ügyé­ben te­vé­keny­ked­tek, át­lép­ték a kon­fesszi­o­ná­lis ha­tá­ro­kat, és épí­tet­ték az öku­me­ni­kus kap­cso­la­to­kat.

Ha­son­ló nagy ha­tá­sú öku­me­ni­kus ve­ze­tő, aki át­vet­te tő­lük a „sta­fé­ta­bo­tot” az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csá­nak ké­sőb­bi fő­tit­ká­ra, a hol­land Wil­lem A. Vis­ser’t Ho­oft (1900–1985) volt, ő szin­tén a WSCF (Ke­resz­tyén Di­á­kok Vi­lág­szö­vet­sé­ge) moz­gal­má­ból in­dult.

A kon­fe­ren­cia elő­ké­szí­té­sét se­gí­tet­te, hogy meg­je­lent a ke­resz­tyén misszi­ók vi­lág­at­la­sza (Sta­tis­ti­cal At­las of Ch­ris­ti­an Mis­si­on). Két­éves elő­ze­tes ta­nul­má­nyi fel­ké­szü­lés után ke­rül­tek a ki­fe­je­zet­ten mun­ka­kon­fe­ren­ci­á­nak, hely­zet­elem­zés­nek és terv­ké­szí­tés­nek jel­lem­zett Edin­burgh 1910 elé a nyolc­pon­tos bi­zott­sá­gi na­pi­rend té­mái:

(1) Az evan­gé­li­um el­jut­ta­tá­sa az egész nem ke­resz­tyén vi­lág­hoz. (2) (2) Az egy­ház a misszió te­rü­le­tén.

(3) Ne­ve­lés a nem­ze­ti lét krisz­ti­a­ni­zá­lá­sa vi­szony­la­tá­ban.

(4) A misszi­ós üze­net a nem ke­resz­tyén val­lá­sok vi­szony­la­tá­ban.

(5) A misszi­o­ná­ri­u­sok fel­ké­szí­té­se.

(6) A misszió ott­ho­ni tá­masz­pont­ja.

(7) Misszi­ók és kor­má­nyok.

(8) Együtt­mű­kö­dés és az egy­ség elő­se­gí­té­se.

A kon­fe­ren­cia té­mái és dön­té­sei kö­zül csak a mai öku­me­ni­kus misszi­ói hely­zet szá­má­ra leg­lé­nye­ge­seb­be­ket kí­vá­nom ki­emel­ni. Nagy hang­súlyt he­lyez­tek a misszió evan­gé­li­zá­ci­ós foly­ta­tá­sá­ra, gon­dol­va a misszi­o­ná­ri­u­sok fel­ké­szí­té­sé­re és ki­vá­lo­ga­tá­sá­ra. Pró­bál­ták fel­dol­goz­ni a gyar­ma­to­sí­tás és a misszió fe­szült­sé­gét. A ta­nács­ko­zást fi­gye­lem­mel kí­sér­te a brit köz­vé­le­mény – be­le­ért­ve V. György ki­rályt –, va­la­mint Né­met­or­szág gyar­ma­ti köz­igaz­ga­tá­sa és The­o­dore Roo­se­velt, az Egye­sült Ál­la­mok ko­ráb­bi el­nö­ke is.

Fon­tos üze­net­ként hang­zott el az egy­há­zak szá­má­ra a ko­ráb­ban sok­szor csak mel­lé­kes fel­adat­ként gya­ko­rolt misszi­ó­ról ép­pen Ran­dall Da­wid­son­nak, Can­ter­bury ang­li­kán ér­se­ké­nek ál­lás­fog­la­lá­sá­ban, hogy a misszi­ó­nak az egy­ház éle­té­nek kö­zép­pont­já­ban van a he­lye. Az ér­sek je­len­lé­te és vé­le­mé­nye nem­csak a részt­ve­vők­re tett nagy ha­tást, ha­nem a részt ve­vő egy­há­zak teo­ló­gi­ai és ad­mi­niszt­ra­tív ve­ze­tő­it kö­zös misszi­ói spi­ri­tu­a­li­tás­sal kap­csol­ta össze.

Az úgy­ne­ve­zett „fi­a­tal egy­há­zak” kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dés ki­hí­vást je­len­tett az ott­ho­ni „öreg egy­há­zak” kö­zöt­ti egy­ség­tö­rek­vé­sek irá­nyá­ban. A skót Da­vid Li­vings­tone misszi­o­ná­ri­us örök­sé­ge mel­lett a kon­fe­ren­cia hely­szí­ne em­lé­kez­te­tett ar­ra, hogy Ale­xan­der Duff sze­mé­lyé­ben a misszi­ós tu­do­má­nyok el­ső teo­ló­gi­ai pro­fesszo­ra és a kon­fe­ren­cia tit­ká­ra, J. H. Old­ham is skót volt. Sze­mé­lyük a „hát­or­szá­gok” je­len­tő­sé­gét húz­ta alá.

Ta­nul­sá­gok

Vizs­gál­nunk kell azt a kér­dést, mennyi­ben be­fo­lyá­sol­ta a ké­sőb­bi öku­me­ni­kus fej­lő­dést a kon­fe­ren­cia.

Mind­az, amit az ak­ko­ri geo­po­li­ti­kai hely­zet­ről, a kü­lön­bö­ző gyar­ma­ti vagy fél­gyar­ma­ti sor­ban élő or­szá­gok tár­sa­dal­mi-szo­ci­á­lis fej­lő­dé­sé­ről meg­ál­la­pí­tot­tak, az el­ső és kü­lö­nö­sen a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után alap­ve­tő­en meg­vál­to­zott.

Be­szél­tek a fi­a­tal egy­há­zak­ról, a misszi­ós te­rü­le­tek ered­mé­nye­i­ről, de 1910-ben ezen egy­há­zak kép­vi­se­lői in­kább a nyu­ga­ti misszi­ós ered­mé­nyek bi­zo­nyí­té­kai vol­tak, és nem iga­zi part­ne­rek. Kü­lönb­sé­get tet­tek „fully mis­si­o­ni­sed lands” (tel­je­sen misszi­o­nált or­szá­gok) és „not yet fully mis­si­o­ni­sed lands” (nem tel­je­sen misszi­o­nált or­szá­gok) kö­zött, és a misszió sok­szor „erő­tel­jes ex­pan­zi­ót” je­len­tett.

A kör­nye­ző vi­lág és az em­be­ri­ség olyan „kör­nye­zet­ként” je­lent meg, amely­nek evan­gé­li­zá­ci­ó­ra és ka­ri­ta­tív se­gít­ség­re van szük­sé­ge. Az egy­há­zak és a misszi­ós szer­ve­ze­tek oly­kor Is­ten vi­lá­gos­sá­gá­nak és ha­tal­mi köz­pont­já­nak le­té­te­mé­nye­se­ként lép­tek fel, ahon­nan a kör­nye­ző „vi­lág” meg­vi­lá­gí­tan­dó, fel­sza­ba­dí­tan­dó és „kom­man­dí­ro­zan­dó” vol­na. Erős „ak­ti­vis­ta men­ta­li­tás” és mi­li­ta­ris­ta ki­fe­je­zé­sek jel­le­mez­ték ezt a hoz­zá­ál­lást.

Ken­neth R. Ro­se vissza­em­lé­ke­zé­se (Edin­burgh 1910 – Its Place in His­to­ry) idé­zi Da­vid Bosch össze­fog­la­lá­sát a „prag­ma­ti­kus, meg­fon­tolt, ak­ti­vis­ta, tü­rel­met­len, ma­ga­biz­tos, cél­ra­tö­rő, di­a­dal­mas” pro­tes­táns misszi­ós hoz­zá­ál­lás­ról, ahol gyak­ran ta­lál­koz­ha­tunk az ag­resszió, a tá­ma­dás, a hó­dí­tás és a ke­resz­tes há­bo­rú fo­gal­má­val. Ez a 18–19. szá­zad­ban elő­for­du­ló misszi­ós gon­dol­ko­dás ala­po­san meg­vál­to­zott, hi­szen ma már Af­ri­ka, Ázsia és La­tin-Ame­ri­ka egy­há­zai ad­ják a ke­resz­tyén­ség több­sé­gét.

A kon­fe­ren­ci­án a Dél-In­di­át kép­vi­se­lő V. S. Azariah meg­rá­zó sza­vak­kal mél­tat­ta és kö­szön­te a misszi­o­ná­ri­u­sok ál­do­za­tát. A misszió hely­ze­tét je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ták a gyar­ma­ti fel­sza­ba­dí­tá­si fo­lya­ma­tok, az egyes or­szá­gok füg­get­len­sé­gi tö­rek­vé­sei. Egyes or­szá­gok­ban – mint pél­dá­ul In­di­á­ban – az új kor­má­nyok szem­be­ke­rül­tek a misszió és a lét­re­ho­zott fi­a­tal egy­há­zak kép­vi­se­lő­i­vel, míg a leg­ké­sőbb, csak 1980-ban füg­get­len­né vá­ló Zim­bab­we er­re az el­len­ke­ző pél­da.

Je­len­tős ha­tá­sa volt an­nak a tény­nek, hogy Edin­burgh­ban szin­te min­den na­gyobb misszi­ós tár­sa­ság, misszi­ót és evan­gé­li­zá­ci­ót foly­ta­tó egy­ház és szer­ve­zet kép­vi­se­lői ta­lál­koz­tak. Az ön­ál­ló­sá­guk­ra, sa­já­tos mód­sze­re­ik­re és kü­lön szer­ve­ze­te­ik­re annyi­ra so­kat adó misszi­ós kép­vi­se­lők a vi­lág hely­ze­té­nek és ben­ne a ke­resz­tyén­ség­nek az elem­zé­se, a be­szá­mo­lók ha­tá­sá­ra fel­is­mer­ték, hogy a misszió és evan­gé­li­zá­ció mun­ká­ja a jö­vő­ben csak öku­me­ni­kus együtt­mű­kö­dés­sel tör­tén­het. Si­ke­rült a kon­fe­ren­ci­á­nak kap­cso­la­tot ki­épí­te­nie a ko­ráb­ban az együtt­mű­kö­dés­től el­zár­kó­zó ang­lo-ka­to­li­kus ang­li­kán misszi­ós cso­por­tok­kal is. Az or­to­dox egy­há­zak­kal és a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház­zal va­ló kap­cso­lat­fel­vé­tel a misszi­ó­ban csak Edin­burgh után, né­hány év­ti­zed­del ké­sőbb je­lent­ke­zett.

A „misszi­ós fi­a­tal egy­há­zak” 1910 kö­rü­li hely­ze­tét és az „anya­egy­há­zak­kal” tör­té­nő össze­ha­son­lí­tá­sát jól jel­lem­zi az a tör­té­net, ami­kor meg­kér­dez­ték a Srí Lan­kán (ko­ráb­ban Cey­lon) ala­kult ang­li­kán egy­ház­ról an­nak püs­pö­két. Ő azt vá­la­szol­ta, hogy a Srí Lan­kán élő ang­li­kán egy­ház kül­ső meg­je­le­né­sé­ben tel­je­sen olyan, mint az ang­li­ai, „csak nyá­ri öl­tö­zet­ben”. Te­hát a gyü­le­ke­ze­tek meg­szer­ve­zé­se, a temp­lo­mok épí­té­si stí­lu­sa, a li­tur­gia mind-mind olyan, mint az anya­egy­ház­ban.

A misszi­ó­ban meg­je­lent kez­de­ti „Eu­ró­pa-cent­riz­mus” gon­do­lat­vi­lá­gát a hu­sza­dik szá­zad­ban hát­tér­be szo­rí­tot­ták a misszió mun­ká­ja nyo­mán lét­re­jött fi­a­tal egy­há­zak. Hadd te­gyem itt most fel azt a messzi­re ve­ze­tő kér­dést: mit vá­la­szol­ha­tunk ma az öku­me­né össze­füg­gé­sé­ben azok­ra a „fi­a­tal egy­há­zi” fel­ve­té­sek­re, hogy va­jon nem le­het­ne-e ne­kik „meg­spó­rol­ni” a ko­ráb­bi év­szá­za­dok eu­ró­pai tör­té­ne­ti-kon­fesszi­o­ná­lis teo­ló­gi­ai vi­tá­it? Hi­szen szá­muk­ra ide­gen vi­lág a kö­zép­ko­ri pá­pa­ság, a val­lás­há­bo­rúk vagy a fel­vi­lá­go­so­dás!

Edin­burgh 1910 se­gí­tett le­zár­ni a misszió ko­ráb­bi me­rev „kon­fesszió­cent­ri­kus” és „Eu­ró­pa-cent­ri­kus” kon­cep­ci­ó­ját. A misszió ko­ráb­bi szá­za­da­i­ból is akad jó pél­da, mint az 1659-ben meg­je­lent pá­pai inst­ruk­ció a Kí­ná­ban té­rí­tő szer­ze­te­sek szá­má­ra ar­ról, hogy nem Eu­ró­pa egy­há­zi „út­ja­it”, kül­ső­sé­ge­it, ha­nem a hi­tün­ket kell to­vább­ad­ni. Az együt­tes öku­me­ni­kus mun­ká­ra hang­súlyt te­vő In­ter­na­ti­o­nal Mis­si­on­ary Coun­cil az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csá­nak 1961-ben In­di­á­ban, Új­del­hi­ben ren­de­zett nagy­gyű­lé­sén csat­la­ko­zá­sá­val tet­te tel­jes­sé öku­me­ni­kus el­kö­te­le­zett­sé­gét.

A misszi­ós szer­ve­ze­tek nem lép­tek be elő­ké­szí­tés nél­kül szer­ve­ze­ti­leg is az öku­me­né­be: öt nagy kon­fe­ren­ci­án tár­gyal­ták meg a rész­le­te­ket (Je­ru­zsá­lem, 1928; Tam­ba­ram, 1938; Whitby, 1947; Wil­lin­gen, 1952 és Acc­ra, 1958). Az öku­me­ni­kus moz­ga­lom nagy ese­mé­nye volt, hogy 1961-ben az or­to­dox egy­há­zak is csat­la­koz­tak az Egy­há­zak Vi­lág­ta­ná­csá­hoz.

Öku­me­né a misszi­ó­ban – misszió az öku­me­né­ben

Nagy vo­ná­sok­ban em­lé­kez­tünk most ar­ra, ho­gyan kap­cso­ló­dott össze a Jé­zus Krisz­tus pa­ran­csa nyo­mán vég­zett misszió a ke­resz­tyén egy­ség­ke­re­sés, az öku­me­né moz­gal­má­val.

Edin­burgh 1910 je­len­tő­sé­ge a pro­tes­táns egy­há­zak, sőt az egész ke­resz­tyén­ség szá­má­ra csak a ró­mai ka­to­li­kus egy­ház II. va­ti­ká­ni zsi­na­tá­nak (1962–65) je­len­tő­sé­gé­vel ve­tek­szik. Lát­tuk, hogy J. R. Mott és J. H. Old­ham kon­fe­ren­ci­á­val kap­cso­la­tos imád­sá­ga­it ké­ré­se­i­ken fe­lül meg­hall­gat­ta az Úr.