Élő víz

Krisz­tus mond­ja: „Aki ti­te­ket hall­gat, en­gem hall­gat, és aki ti­te­ket el­uta­sít, en­gem uta­sít el.” (Lk 10,16)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe utá­ni el­ső hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igé­i­ben – mi­ként az egy­há­zi esz­ten­dő most kez­dő­dő má­so­dik fe­lé­ben is min­den­kor – Is­ten hív min­ket. Hit­tel fi­gyel­jünk a hí­vó szó­ra; s mert Jé­zus egy­lé­nye­gű az Atyá­val, aki őt el­uta­sít­ja, „azt uta­sít­ja el, aki el­kül­dött en­gem” (Lk 10,16b). „Ál­dott az Is­ten, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, aki meg­ál­dott min­ket min­den lel­ki ál­dás­sal a Krisz­tus­ban.” (Ef 1,3; LK) „Min­den hű ke­resz­tyén csak Krisz­tus­ban bíz­zék, mert tud­ja, hogy Krisz­tus né­ki örök ol­tal­ma.” (GyLK 700) Az üd­vös­ség nem pénz, de hit kér­dé­se, s jobb ke­nye­ret kol­dul­ni e föl­dön, mint vi­zet kol­dul­ni a po­kol­ban. Így fi­gyel­mez­tet Urunk a név­te­len gaz­dag és az Is­ten és Áb­ra­hám előtt jól is­mert Lá­zár tör­té­ne­té­vel. A hí­vők aty­ja üze­ni né­pé­nek: „Ha Mó­zes­re és a pró­fé­ták­ra nem hall­gat­nak, az sem győ­zi meg őket, ha va­la­ki fel­tá­mad a ha­lot­tak kö­zül.” (Lk 16,31) Jé­zus fel­tá­masz­tot­ta a má­sik Lá­zárt, ezért a nagy­ta­nács el­ha­tá­roz­ta meg­ölé­sét, pe­dig nem csak Már­tá­nak mond­ta: „Én va­gyok a fel­tá­ma­dás és az élet, aki hisz én­ben­nem, ha meg­hal is, él; és aki él, és hisz én­ben­nem, az nem hal meg so­ha.” (Jn 11,25–26) Já­nos így ta­nít: „Is­ten sze­re­tet, és aki a sze­re­tet­ben ma­rad, az Is­ten­ben ma­rad, és Is­ten is őben­ne”; ezért „aki sze­re­ti Is­tent, sze­res­se a test­vé­rét is” (1Jn 4,16b.21). Mind­eze­ket dr. Lu­ther így összeg­zi: „Hit nem le­het sze­re­tet nél­kül; mert ha hi­tem­mel meg­is­me­rem, hogy mennyi­re sze­ret en­gem az Is­ten, a szív a fe­le­ba­rá­ti sze­re­tet­hez lát hoz­zá.” Jé­zus ki­küld­te het­ven­két (!) ta­nít­vá­nyát, így: „Gyó­gyít­sá­tok az ott lé­vő be­te­ge­ket, és mond­já­tok ne­kik: El­kö­ze­lí­tett az Is­ten or­szá­ga.” (Lk 10,9) Egy „ó” pél­da Is­ten igé­jé­nek el­uta­sí­tá­sá­ra: Je­re­mi­ás le­írat­ja jö­ven­dö­lé­se­it Bárúk­kal, de Jó­ják­im ki­rály el­ége­ti a te­ker­cset. A pró­fé­ta új­ból le­dik­tál­ja be­szé­de­it, s eb­ben ez az Úr Is­ten dön­té­se: „El­ho­zom rá­juk mind­azt a ve­sze­del­met, amit meg­mond­tam ne­kik, de nem hall­gat­tak meg.” (Jer 36,31) Pál Krisz­tus apos­to­la­ként nyíl­tan hir­det­te Is­ten evan­gé­li­u­mát, „és kér­ve kér­tünk ti­te­ket: él­je­tek az Is­ten­hez mél­tó mó­don, aki az ő or­szá­gá­ba és di­cső­sé­gé­be hív ti­te­ket” (1Thessz 2,12). Pé­ter meg­bí­za­tá­sa Jé­zus nyá­já­nak le­gel­te­té­sé­re és őr­zé­sé­re szólt, en­nek elő­fel­té­te­le az Úr hí­vá­sá­nak va­ló en­ge­del­mes­ke­dés: „Kö­vess en­gem!” (Jn 21,19) Az Úr Jé­zus mind­egyi­künk­ről jól tud­ja, ho­gyan, mi­lyen (fi­lia vagy aga­pé) sze­re­tet­tel sze­ret­jük őt vi­szont. Ő előbb sze­re­tett min­ket, s ön­ma­gát ad­ta ér­tünk, így szol­gált ne­künk. En­nek fé­nyé­ben mi­lyen mél­tat­lan min­den ver­sen­gés az ő min­den­ko­ri kö­ve­tői kö­zött! Ezért „aki a leg­na­gyobb kö­zöt­te­tek, olyan le­gyen, mint a leg­ki­sebb, és aki ve­zet, olyan le­gyen, mint aki szol­gál” (Lk 22,26). Pál fog­sá­ga is az evan­gé­li­um el­ter­je­dé­sét szol­gál­ta. „Mert mi­ről is van szó? Egye­dül ar­ról, hogy Krisz­tust hir­de­tik, és én en­nek örü­lök.” (Fil 1,18) „Jé­zus hív: ťJer­tek én­utá­nam! / Hű­sé­ge­sen kö­ves­se­tek!Ť (…) / Kö­ves­sük őt, a drá­ga Mes­tert!” (EÉ 438,1.5) Jö­vök!

Ga­rai And­rás