Keresztény szemmel

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után va­gyunk, teo­ló­gi­ai, egy­há­zi ér­te­lem­ben mint­ha ese­mény­te­le­nek­ké vál­ná­nak az ok­tó­ber vé­gi re­for­má­ci­ói ün­ne­pig a va­sár­na­pok. (Nem mint­ha a re­for­má­ci­ót nagy né­pi lel­ke­se­dés­sel ün­ne­pel­nénk meg, hisz in­kább csak a ha­gyo­mány iránt fo­gé­kony lel­ké­szek, eset­leg hit­test­vé­rek szor­gal­maz­zák, hogy leg­alább éven­te egy­szer em­le­ges­sük Lu­thert és a re­for­má­to­ro­kat. A ha­lot­tak nap­ja el­nyom min­dent.) Meg­volt a pün­kösd ün­ne­pe, he­lyet ad­tunk a Szent­há­rom­ság meg­ün­nep­lé­sé­nek is, és jön­nek a szür­ke nyá­ri va­sár­na­pok, egy­be­foly­va, rit­mus­ta­la­nul.

Mint­ha fur­csa, kü­lön­le­ges hely­zet­be ke­rül­tünk vol­na. Mint­ha vissza­süp­ped­tünk vol­na a hús­vét utá­ni, de pün­kösd előt­ti ál­la­pot­ba, csak köz­ben meg­fo­gal­maz­tunk egy szent­há­rom­sá­gi el­mé­le­tet a fe­hér ol­tár­te­rí­tő mel­lett.

Kü­lön­le­ges lel­ki hely­zet­ben va­gyunk, és le­ron­gyo­ló­dott, fo­gyat­ko­zó gyü­le­ke­ze­te­ink anya­gi gon­dok­kal is küsz­köd­nek. Be­áz­nak épü­le­te­ink, ­pe­reg a va­ko­lat, üre­sek a temp­lo­mok, s gaz ve­ri fel a temp­lom­ker­tet. Bár a hús­vét­ról tu­dunk, pün­kösd va­sár­nap­ján is együtt vol­tunk, de nem tör­tént sem­mi. Ott vol­tunk, ha­za­men­tünk.

Mint­ha az el­ső ta­nít­vá­nyok kü­lön­le­ges hely­ze­té­ben len­nénk: Jé­zus már menny­be ment, de a Szent­lé­lek még nem áradt ki az éle­tük­be. Ebben az állapotukban tehetetlen, hallgatag és passzív tanítványok csapatát lát­juk. Saj­ná­la­tos vagy sem, ilyen hely­zet­ben van ma­nap­ság ke­resz­tény­sé­günk nagy ré­sze. Jé­zust már nem lát­juk, a Lé­lek még nem jött el, ma­gunk sem ért­jük, mit is ke­re­sünk itt vagy a temp­lom­ban. Ez egy köz­tes ál­la­pot. Jé­zus tá­vol – Lé­lek még nincs. Így ál­lunk. S er­re a köz­tes ál­la­pot­ra is­me­rős a re­ak­ció.

Az el­ső: mind Jé­zust, mind a Lel­ket pó­tol­juk – in­téz­ménnyel, szer­ve­zet­tel, hi­e­rar­chi­á­val. Az egy­ház alá- s fö­lé­ren­delt­sé­gi vi­szo­nya­i­val. Van egy szent hi­e­rar­chia, és azt mond­juk (Jé­zus és a Lé­lek nél­kül), hogy en­nek a szent in­téz­mény­nek, en­nek a szent hi­e­rar­chi­á­nak kell en­ge­del­mes­ked­ni. Nem a hit a dön­tő, ha­nem az en­ge­del­mes­ség: amit az egy­ház mond, azt be kell tar­ta­ni. Böj­tök, imák, ál­do­za­tok, adók, za­rán­dok­lat – van­nak szent tör­vé­nyek. Jé­zust nem lát­juk, Lé­lek még nincs, de tesszük azt, amit a szent ek­lé­zsia mond. Is­mer­jük ezt az in­téz­mé­nye­sí­tett meg­ol­dást. Jé­zust is, a Lel­ket is pó­tol­ja szá­munk­ra a pap…

Más­részt mind Jé­zust, mind a Lel­ket pó­tol­juk – ra­jon­gás­sal. Az em­be­ri lé­lek ugyan­is vég­te­le­nül jól ma­ni­pu­lál­ha­tó, hec­cel­he­tő, hip­no­ti­zál­ha­tó, her­gel­he­tő. Jé­zus nem lát­ha­tó, a Szent­lé­lek még nem jött el, de az em­be­ri lel­ket na­gyon jól fel le­het hec­cel­ni ze­né­vel, lel­ki fo­gá­sok­kal, re­to­ri­ká­val. Bár­mit be le­het dob­ni. Ha nem lát­ha­tó már Jé­zus, ha még nincs Lé­lek, ak­kor fel le­het hec­cel­ni ön­ma­gun­kat, az em­be­ri lé­lek­nél el le­het ér­ni az eksz­tá­zist, és az eksz­tá­zis to­váb­bi lel­ke­ket ké­pes eksz­tá­zis­ba hoz­ni. S van bi­zser­gés, rán­ga­tó­zás, has­ra és ha­nyatt esés… Jé­zus nél­kül, Lé­lek nél­kül – kor­lát­la­nul ma­ni­pu­lál­ha­tó az em­be­ri lé­lek. Eb­ből lesz a ra­jon­gás, s lesz­nek nagy lel­ki szto­rik, akár gyó­gyu­lá­sok is, mert ilyen misz­té­ri­um az em­be­ri lé­lek, er­re néz­ve is igaz a 8. zsol­tár, hogy Is­ten alig tet­te ki­seb­bé az em­bert ma­gá­nál. Van­nak, akik azt hi­szik, hogy a Szent­lé­lek így mű­kö­dik, pe­dig csak a sa­ját ti­tok­za­tos, fel­hec­celt bel­ső vi­lág jött láz­ba, láng­ba, és nem a Lé­lek. Mert az em­be­ri lé­lek el­ké­pesz­tő­en ma­ni­pu­lál­ha­tó.

Hol van eb­ben a hely­zet­ben az evan­gé­li­kus­ság? Hát ez az: se­hol! Te­kin­té­lyes in­téz­mé­nyi va­ló­sá­ga nincs, püs­pö­kö­ket, lel­ké­sze­ket le le­het szól­ni; sen­ki­nek sem jut­na eszé­be a hí­res haj­da­ni té­tel, hogy az egy­há­zon kí­vül nincs üd­vös­ség. De sa­ját hí­vei lel­két sem tud­ja fel­hec­cel­ni, hi­szen nincs unal­ma­sabb, mint a va­sár­na­pi pré­di­ká­ció. Hi­á­ba igyek­szik sze­ren­csét­len lel­kész, nem tud töb­bet, mert nincs Lé­lek, csak okos­ko­dás. Nem cso­da, hogy az evan­gé­li­ku­sok az in­téz­mény­től nem vár­nak sem­mit, a pré­di­ká­ci­ó­ra pe­dig nincs re­a­gá­lás. Mert Jé­zust már nem lát­juk, a Lé­lek még nem jött el. Vagy új­ra nem jött el. Csak ál­tat­juk ma­gun­kat, és ma­gunk igyek­szünk fe­szí­te­ni a vi­tor­lá­kat és fúj­ni a sze­let. Azt meg fúj­hat­juk. Ma­rad a szi­lárd evan­gé­li­kus kö­zöm­bös­ség.

Pe­dig van egy pont, amellyel szem­be­sül­nünk kell: és ez cá­fol­ja a sült­ga­lamb-teo­ló­gi­át. Ar­ra utal, hogy még­is­csak ne­künk kel­le­ne lép­nünk.

Jé­zus egy­szer így szólt: „Ha­tá­roz­zá­tok el szí­ve­tek­ben…” Az­az hoz­za­tok ti egy bel­ső dön­tést a szí­ve­tek­ben, hogy ké­szek vagy­tok fo­gad­ni a Szent­lel­ket. Ha­tá­roz­zá­tok el, hogy hall­gat­tok rám – mond­ja Jé­zus. Ne in­téz­mény­be me­ne­kül­je­tek, ne ön­ma­ga­to­kat lel­ke­sít­sé­tek, ha­nem hall­gas­sa­tok rám. Mert „én adok nek­tek szá­jat és böl­cses­sé­get, amely­nek nem tud el­len­áll­ni vagy el­le­ne mon­da­ni egyet­len el­len­fe­le­tek sem”. Ki­szol­gál­tat­hat­nak ti­te­ket bár­ki­nek, gyű­löl­het­nek is ti­te­ket, de egyet­len haj­szá­la­tok sem ve­szik el a fe­je­tek­ről. Áll­ha­ta­tos­ság­ra van szük­sé­ge­tek.

Nincs mel­lé­be­szé­lés: bel­ső dön­tés nél­kül, szív­ben ho­zott dön­tés nél­kül nem úsz­hat­juk meg! Vagy ma­ra­dunk to­vább­ra is a sen­ki föld­jén, mint a se­ho­va ta­núi, csak val­lá­sos máz­zal.

Ri­bár Já­nos