Keresztény szemmel
Vasárnapok ünnep nélkül?
Szentháromság ünnepe után vagyunk, teológiai, egyházi értelemben mintha eseménytelenekké válnának az október végi reformációi ünnepig a vasárnapok. (Nem mintha a reformációt nagy népi lelkesedéssel ünnepelnénk meg, hisz inkább csak a hagyomány iránt fogékony lelkészek, esetleg hittestvérek szorgalmazzák, hogy legalább évente egyszer emlegessük Luthert és a reformátorokat. A halottak napja elnyom mindent.) Megvolt a pünkösd ünnepe, helyet adtunk a Szentháromság megünneplésének is, és jönnek a szürke nyári vasárnapok, egybefolyva, ritmustalanul.
Mintha furcsa, különleges helyzetbe kerültünk volna. Mintha visszasüppedtünk volna a húsvét utáni, de pünkösd előtti állapotba, csak közben megfogalmaztunk egy szentháromsági elméletet a fehér oltárterítő mellett.
Különleges lelki helyzetben vagyunk, és lerongyolódott, fogyatkozó gyülekezeteink anyagi gondokkal is küszködnek. Beáznak épületeink, pereg a vakolat, üresek a templomok, s gaz veri fel a templomkertet. Bár a húsvétról tudunk, pünkösd vasárnapján is együtt voltunk, de nem történt semmi. Ott voltunk, hazamentünk.
Mintha az első tanítványok különleges helyzetében lennénk: Jézus már mennybe ment, de a Szentlélek még nem áradt ki az életükbe. Ebben az állapotukban tehetetlen, hallgatag és passzív tanítványok csapatát látjuk. Sajnálatos vagy sem, ilyen helyzetben van manapság kereszténységünk nagy része. Jézust már nem látjuk, a Lélek még nem jött el, magunk sem értjük, mit is keresünk itt vagy a templomban. Ez egy köztes állapot. Jézus távol – Lélek még nincs. Így állunk. S erre a köztes állapotra ismerős a reakció.
Az első: mind Jézust, mind a Lelket pótoljuk – intézménnyel, szervezettel, hierarchiával. Az egyház alá- s fölérendeltségi viszonyaival. Van egy szent hierarchia, és azt mondjuk (Jézus és a Lélek nélkül), hogy ennek a szent intézménynek, ennek a szent hierarchiának kell engedelmeskedni. Nem a hit a döntő, hanem az engedelmesség: amit az egyház mond, azt be kell tartani. Böjtök, imák, áldozatok, adók, zarándoklat – vannak szent törvények. Jézust nem látjuk, Lélek még nincs, de tesszük azt, amit a szent eklézsia mond. Ismerjük ezt az intézményesített megoldást. Jézust is, a Lelket is pótolja számunkra a pap…
Másrészt mind Jézust, mind a Lelket pótoljuk – rajongással. Az emberi lélek ugyanis végtelenül jól manipulálható, heccelhető, hipnotizálható, hergelhető. Jézus nem látható, a Szentlélek még nem jött el, de az emberi lelket nagyon jól fel lehet heccelni zenével, lelki fogásokkal, retorikával. Bármit be lehet dobni. Ha nem látható már Jézus, ha még nincs Lélek, akkor fel lehet heccelni önmagunkat, az emberi léleknél el lehet érni az eksztázist, és az eksztázis további lelkeket képes eksztázisba hozni. S van bizsergés, rángatózás, hasra és hanyatt esés… Jézus nélkül, Lélek nélkül – korlátlanul manipulálható az emberi lélek. Ebből lesz a rajongás, s lesznek nagy lelki sztorik, akár gyógyulások is, mert ilyen misztérium az emberi lélek, erre nézve is igaz a 8. zsoltár, hogy Isten alig tette kisebbé az embert magánál. Vannak, akik azt hiszik, hogy a Szentlélek így működik, pedig csak a saját titokzatos, felheccelt belső világ jött lázba, lángba, és nem a Lélek. Mert az emberi lélek elképesztően manipulálható.
Hol van ebben a helyzetben az evangélikusság? Hát ez az: sehol! Tekintélyes intézményi valósága nincs, püspököket, lelkészeket le lehet szólni; senkinek sem jutna eszébe a híres hajdani tétel, hogy az egyházon kívül nincs üdvösség. De saját hívei lelkét sem tudja felheccelni, hiszen nincs unalmasabb, mint a vasárnapi prédikáció. Hiába igyekszik szerencsétlen lelkész, nem tud többet, mert nincs Lélek, csak okoskodás. Nem csoda, hogy az evangélikusok az intézménytől nem várnak semmit, a prédikációra pedig nincs reagálás. Mert Jézust már nem látjuk, a Lélek még nem jött el. Vagy újra nem jött el. Csak áltatjuk magunkat, és magunk igyekszünk feszíteni a vitorlákat és fújni a szelet. Azt meg fújhatjuk. Marad a szilárd evangélikus közömbösség.
Pedig van egy pont, amellyel szembesülnünk kell: és ez cáfolja a sültgalamb-teológiát. Arra utal, hogy mégiscsak nekünk kellene lépnünk.
Jézus egyszer így szólt: „Határozzátok el szívetekben…” Azaz hozzatok ti egy belső döntést a szívetekben, hogy készek vagytok fogadni a Szentlelket. Határozzátok el, hogy hallgattok rám – mondja Jézus. Ne intézménybe meneküljetek, ne önmagatokat lelkesítsétek, hanem hallgassatok rám. Mert „én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem”. Kiszolgáltathatnak titeket bárkinek, gyűlölhetnek is titeket, de egyetlen hajszálatok sem veszik el a fejetekről. Állhatatosságra van szükségetek.
Nincs mellébeszélés: belső döntés nélkül, szívben hozott döntés nélkül nem úszhatjuk meg! Vagy maradunk továbbra is a senki földjén, mint a sehova tanúi, csak vallásos mázzal.
Ribár János