A hét témája

Tisz­telt Szer­kesz­tő­ség! Szo­mo­rú­an ol­vas­tam az Evan­gé­li­kus Élet 23. (jú­ni­us 6-i) szá­má­ban dr. Sza­bó La­jos rek­tor úr és az or­szá­gos pres­bi­té­ri­um nyi­lat­ko­za­tát. Örül­tem vi­szont az eze­ket kö­ve­tő írás­nak Gáncs Pé­ter püs­pök­ úr tol­lá­ból. Jól­esett a jó­zan hang, amely ki­csen­dült gon­do­la­ta­i­ból.

Szo­mo­rú vol­tam, mert olyan hír ke­rült elő, hogy az evan­gé­li­kus egy­ház­ban megint va­la­mi „bal­hé” van. Bű­nöst fog­tak! Ez a kép az utób­bi idők ter­mé­ke. Ko­ráb­ban én na­gyon bol­dog vol­tam, mi­kor azt mond­hat­tam, evan­gé­li­kus va­gyok. Ez szá­mom­ra azt is je­len­tet­te, hogy olyan nagy csa­lád­ba tar­to­zom, ahol sze­re­tik, szol­gál­ják, el­fo­gad­ják egy­mást a test­vé­rek. Még en­gem is. Fel­té­tel nél­kül. Dol­goz­hat­tam, szol­gál­hat­tam, bi­zal­mat kap­tam. Büsz­ke vol­tam az egy­há­zam­ra.

Má­ra ez meg­vál­to­zott ben­nem. Sze­re­tem, szol­gá­lom, de fe­szült va­gyok ben­ne, meg­osz­tott­sá­got lá­tok, nem ér­zem a nagy csa­lád­ba tar­to­zás bol­dog­sá­gát.

Örül­tem vi­szont püs­pök úr írá­sá­nak, mert szí­vem­ből szólt.

Kö­szö­nöm, hogy vé­del­mé­be vet­te a rek­tor urat. Vi­gyáz­ni kell a meg­bé­lyeg­zés­sel. Va­jon el­ítél­he­tő-e Sán­ta Fe­renc Az ötö­dik pe­csét cí­mű re­gé­nyé­nek fő­hő­se, ami­kor tár­sai kö­zül egye­dül vá­lik „áru­ló­vá”, hogy sza­ba­don en­ged­jék? Ki­de­rül, hogy ott­ho­ná­ban búj­ta­tott zsi­dó gyer­me­kek vár­ják. Fon­to­sabb volt az ügy, ami­ért „fel­ál­doz­ta” a be­csü­le­tét.

Ma­gam is azon a vé­le­mé­nyen va­gyok, hogy a rek­tor úr na­gyon sok mun­kát vég­zett év­ti­ze­de­ken át. A köny­ves­bolt­ban, ahol dol­go­zom, azt tu­dom le­mér­ni, hogy az ál­ta­la írt, szer­kesz­tett köny­vek igen nagy szám­ban fogy­tak. Azt hi­szem, so­kak­nak ad­tak vi­gaszt, re­ményt, se­gít­sé­get ezek a ki­ad­vá­nyok. Ott­ho­na­ink­ba vi­het­tük ve­lük az imád­ko­zás, el­csen­de­se­dés, el­gon­dol­ko­dás „se­géd­anya­gát”.

Azt gon­do­lom, ar­ra kel­le­ne tö­re­ked­nünk, hogy hoz­zá ha­son­ló­an épít­sünk, se­gít­sünk, szol­gál­junk. Hisz annyi te­en­dő van, annyi el­ha­nya­golt te­rü­let, amit fel ké­ne vál­lal­ni! Te­gyük sze­re­tő egy­ház­zá evan­gé­li­kus egy­há­zun­kat, hogy új­ra büsz­kén vál­lal­juk, és irigy­ked­ve mond­has­sák megint a ba­rá­ta­im: de jó ne­ked, hogy ilyen kö­zös­ség­be tar­to­zol!

Tisz­te­let­tel:

Fánczi Györ­gyi (Bu­da­pest)