A hét témája

Egy konk­rét ügy nap­fény­re ke­rült. Óva­kod­junk at­tól, hogy a kö­zös­ség­el­le­nes ügy­nö­ki múl­tat át­gon­do­lat­la­nul af­fé­le „Na és?” ka­te­gó­ri­á­ba so­rol­juk. Le­het emel­lett gon­dol­kod­ni a ki­szi­vá­rog­ta­tás eti­kai, fe­gyel­mi prob­lé­má­já­ról is. Azon­ban nem ez a lé­nyeg, ha­nem ami ki­de­rült. Azt len­ne jó ren­dez­ni. Nem az a fő kér­dés, hogy ki­nek le­he­tett ér­de­ke a ki­te­re­ge­tés, ha­nem hogy le­het-e kö­zös ér­de­künk, hogy Is­ten előtt is ren­de­ződ­jék, ami fény­re jött. Őe­lőt­te nem ma­gya­ráz­kod­ni kell.

Úgy gon­do­lom, Is­tent ér­dek­li, hogy mind­annyi­an (én is, te is) a sa­ját ügye­ink­ben ren­dez­zük min­den ha­mis­sá­gun­kat, el­tit­kolt bű­ne­in­ket. És ne­künk csak az hasz­nál, ha az Is­ten ál­tal fel­kí­nált meg­ol­dást vá­laszt­juk. Kü­lön­ben az el­tit­kolt vagy ki­ma­gya­rá­zott, el­kent bű­nök fer­tőz­nek, meg­bot­rán­koz­tat­nak és tönk­re­tesz­nek. Ne csap­juk be ma­gun­kat (1Jn 1,8)! Tú­róczy Zol­tán püs­pök ír­ja a posz­til­lás kö­te­té­ben (Posz­til­lás könyv a ma­gyar per­iko­p­arend evan­gé­li­u­mi so­ro­za­ta alap­ján, ki­ad­ta az Evan­gé­li­kus Teo­ló­gi­ai Aka­dé­mia 1989-ben, 44. o.): „Krisz­tus­sal vi­lá­gos­ság­ban já­rok. Ez azt je­len­ti, hogy vál­la­lom Is­ten le­lep­le­ző mun­ká­ját. A fény min­dig le­lep­lez. Fel­fe­di a tit­ko­kat. Ezért ha­rag­szik a bű­nös a fény­re ahe­lyett, hogy a bű­né­re ha­ra­gud­nék. (…) Krisz­tus­sal jár­ni azt a kel­le­met­len­sé­get je­len­ti, hogy egy bű­nöm sem ma­rad rej­tek­ben, ha­nem le­lep­lez­te­tik, de ez a kel­le­met­len­ség épp a vi­lá­gos­ság ke­gyel­me.” Ha már va­la­mi ki­de­rült, ke­res­nünk kell a meg­bá­nás he­lyét (Zsid 12,17). Is­ten szám­ta­lan mó­don ke­res min­ket, és hasz­nál fel kö­rül­mé­nye­ket, esz­kö­zö­ket, hogy vég­re meg­tisz­tít­has­son…

Az idé­zett ige­hir­de­tés egy to­váb­bi gon­do­la­ta: „Krisz­tus­sal vi­lá­gos­ság­ban já­rok. (…) Őszin­te és meg­bíz­ha­tó em­ber a Krisz­tus kö­ve­tő­je. Ige­ne igen, ne­me nem. Szá­mí­ta­ni le­het reá.”

Jár­junk az ő vi­lá­gos­sá­gá­ban! Ugye, ez mind­annyi­unk ér­de­ke?

Göll­ner Pál (Bu­da­pest-Zug­ló)