Élő víz

„Az Em­ber­fia azért jött, hogy meg­ke­res­se és meg­tart­sa az el­ve­szet­tet.” (Lk 19,10)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után a har­ma­dik hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igé­i­ben Is­ten bű­nö­sö­ket hív or­szá­gá­ba, a ve­le va­ló örök sze­re­tet­kö­zös­ség­be. „Jó és igaz az Úr: út­ba­iga­zít­ja a vét­ke­ző­ket.” (Zsolt 25,8; LK) „A te Szent­lel­ked ve­zes­sen he­lyes úton!” (GyLK 774) Jé­zus tisz­te dr. Lu­ther Már­ton sze­rint: „Ez az én mű­vem s hi­va­ta­lom, hogy jö­ve­te­lem­mel s ha­lá­lom­mal meg­ment­sem az el­ve­szet­tet, és meg­sza­ba­dít­sam azo­kat, akik tör­vény, íté­let és kár­ho­zat alatt ros­ka­doz­nak; hogy a kár­ho­zot­tak üd­vö­zül­je­nek.” Is­ten min­den em­ber­re ki­ára­dó sze­re­te­tét hir­de­ti a té­koz­ló atya két el­ve­szett fi­á­ról szó­ló pél­dá­zat. Már pró­fé­tá­ja ál­tal is meg­ígér­te az Úr, hogy jó pász­to­ra lesz né­pé­nek: „Az el­ve­szet­tet meg­ke­re­sem, az el­té­ved­tet vissza­te­re­lem…” (Ez 34,16) Mi ne zár­juk ki ön­ma­gun­kat az örök élet ün­ne­pi la­ko­má­já­ból! Aty­juk mind­két el­ve­szett fi­át el­árasz­tot­ta tel­jes, té­koz­ló sze­re­te­té­vel; a fi­a­ta­labb elé fu­tott, s vissza­fo­gad­ta, az idő­sebb­hez ki­jött, és így kér­lel­te: „Fi­am, te min­dig ve­lem vagy, és min­de­nem a ti­ed. Vi­gad­nod és örül­nöd kel­le­ne, hogy ez a te test­vé­red meg­halt és fel­tá­ma­dott, el­ve­szett és meg­ta­lál­ta­tott.” (Lk 15,31–32) Ku­tyá­ból is le­het sza­lon­na, mert Is­ten­nél sem­mi sem le­he­tet­len. Ezt Pál a sa­ját élet­pél­dá­já­val iga­zol­ja: „Krisz­tus Jé­zus azért jött el a vi­lág­ba, hogy a bű­nö­sö­ket üd­vö­zít­se, akik kö­zül az el­ső én va­gyok.” Az ő kö­nyö­rü­lő tü­rel­me pél­da­ként szol­gál azok­nak, „akik majd hisz­nek ben­ne, és így az örök élet­re jut­nak” (1Tim 1,15.16). Jé­zus el­hív­ja ta­nít­vá­nyá­ul a vám­sze­dő Lé­vit; ő lesz Má­té evan­gé­lis­ta: „Kö­vess en­gem! (…) Nem azért jöt­tem, hogy az iga­za­kat hív­jam, ha­nem a bű­nö­sö­ket meg­té­rés­re.” (Lk 5,27.32) Mó­zes kö­nyö­rög bál­vány­imá­dó­vá lett né­pé­ért: „Ó, jaj! Igen nagy vét­ket kö­ve­tett el ez a nép, mert arany­ból csi­nált is­tent ma­gá­nak. Még­is, bo­csásd meg vét­kü­ket!” (2Móz 32,31–32) Jé­zus szom­ba­ton gyógy­víz nél­kül gyó­gyít meg egy har­minc­nyolc éve be­teg em­bert, csak igé­jé­vel! „Kelj fel, vedd az ágya­dat, és járj! (…) Íme, meg­gyó­gyul­tál, töb­bé ne vét­kezz…” (Jn 5,8.14)! Ke­resz­te­lő Já­nos szü­le­tés­nap­já­nak ün­ne­pén a meg­ol­dó­dott nyel­vű édes­apa éne­ke zen­dül fel: „Te pe­dig, kis­gyer­mek, a Ma­gas­sá­gos pró­fé­tá­ja le­szel,(…) hogy meg­ta­nítsd né­pét az üd­vös­ség is­me­re­té­re, bű­ne­ik bo­csá­na­ta ál­tal…” (Lk 1,76.77) Ez Já­nos bi­zony­ság­té­te­le: „Ne­ki (a Krisz­tus Jé­zus­nak) nö­ve­ked­nie kell, ne­kem pe­dig ki­seb­bé len­nem.” (Jn 3,30; LK) Jú­dás nem Jé­zus­nak val­lot­ta meg bű­nét: „Vét­kez­tem, mert ár­tat­lan vért árul­tam el.” (Mt 27,4) Nem Jú­dás utol­só tet­te az Is­ten aka­ra­ta sze­rin­ti meg­ol­dás. Mert a bel­ső em­be­rünk har­col a ben­ne la­kó bűn­nel, de aki­ket az Em­ber­fia meg­ke­re­sett, s hagy­ták ma­gu­kat meg­men­te­ni, hit­tel be­fo­gad­va őt Uruk­nak, Pál­lal együtt bol­do­gan tesz­nek ilyen val­lo­mást: „Nincs te­hát most már sem­mi­fé­le kár­hoz­ta­tó íté­let azok el­len, akik a Krisz­tus Jé­zus­ban van­nak…” S ezen­túl „nem test sze­rint já­runk, ha­nem Lé­lek sze­rint” (Róm 8,1.4). Kérd is: „Is­ten élő Lel­ke, jöjj, hadd le­hes­sek szent, / Jé­zu­som­mal lé­gyek egy már e föl­dön lent! / Oldj fel, küldj el, tölts el tűz­zel!” (EÉ 244,3)

Ga­rai And­rás