Napról napra

Va­sár­nap

Nem mint­ha már el­ér­tem vol­na mind­ezt, vagy már cél­nál vol­nék, de igyek­szem, hogy meg is ra­gad­jam, mert en­gem is meg­ra­ga­dott a Krisz­tus Jé­zus. Fil 3,12 (Zsolt 143,10; Lk 15,1–3.11b–32; 1Tim 1,12–17; Zsolt 139) Nincs tö­ké­le­tes ke­resz­tény, nincs per­fekt hí­vő. El­fá­rad­nak, el­lan­kad­nak a leg­job­bak is – fi­gyel­mez­tet Ézsa­i­ás pró­fé­ta. De a jó irány­ba ál­lí­tott élet, a tu­da­tos igye­ke­zet az Is­ten or­szá­ga fe­lé, a tö­rek­vés a Krisz­tus­sal va­ló tel­jes élet­kö­zös­ség­re va­ló­ság­gá vál­hat. A ke­resz­tény élet­for­ma ép­pen er­ről szól: igye­ke­zünk – Is­ten ere­jé­vel. Krisz­tus meg­ra­ga­dott min­ket is – eb­ből az él­mény­ből fut­ha­tunk a cél, a ki­tel­je­se­dő élet fe­lé.

Hét­fő

Is­ten az, aki min­ket ve­le­tek együtt meg­erő­sít Krisz­tus­ban. 2Kor 1,21 (Ézs 26,3; Lk 5,27–32; Ám 8,4–14) Ener­gia­hi­á­nyos és gaz­da­sá­gi vál­ság ál­tal súj­tott vi­lá­gunk­ban fé­lő, hogy el­fogy a min­den­na­pi élet­hez és a küz­del­mes ke­resz­tény élet­út­hoz az ener­gia és a szük­sé­ges esz­köz­tár. Ku­tat­juk a meg­ol­dást, de ku­dar­cok so­ra mu­tat­ja, ke­ve­sek va­gyunk ah­hoz, hogy új­ra­tölt­sük éle­tünk le­me­rü­lő ak­ku­mu­lá­to­rát. Hát nem ma­gá­tól ér­te­tő­dő, hogy at­tól kér­jük, vár­juk és fo­gad­juk el, aki min­den ener­gia for­rá­sa és össze­fo­gó­ja? Is­ten az, aki meg­erő­sít. De a mon­dat két ki­egé­szí­tő ré­szét vé­gig kell gon­dol­nunk: Krisz­tus­ban és – ve­le­tek együtt.

Kedd

Krisz­tus mond­ja: „Ha meg­ma­rad­tok én­ben­nem, és be­szé­de­im meg­ma­rad­nak ti­ben­ne­tek, ak­kor bár­mit akar­tok, kér­jé­tek, és meg­ada­tik nek­tek.” Jn 15,7 (Zsolt 119,81; 2Móz 32,30–33,1; Ám 9,7–15) A fe­lül­ről ér­ke­ző erő és az éle­tünk­höz szük­sé­ges ér­té­kek után­pót­lá­sá­hoz szük­sé­günk van az imád­ság „áram­sze­dő­jé­re”. Sok­szor úgy érez­zük, blok­kol­va van az ener­gia­áram­lás, nem mű­kö­dik az ener­gia­csa­tor­na. A meg­ol­dás ez: fi­gyel­jünk ar­ra az igé­re, ame­lyet ha meg­tar­tunk, meg­tart min­ket. Ez a ke­resz­tény „ener­gia­meg­ma­ra­dás tör­vé­nye”. Mai na­pi prog­ra­munk is ez: meg­ma­rad­ni az igé­ben és meg­tar­ta­ni az igét, Krisz­tus él­te­tő sza­vát.

Szer­da

Krisz­tus így imád­ko­zott: „Aho­gyan en­gem el­küld­tél a vi­lág­ba, én is el­küld­tem őket a vi­lág­ba.” Jn 17,18 (Ézs 6,8; Jn 5,1–16; Hós 1,1–9) A mennyei erő­vel meg­ál­dott, Krisz­tus kö­ve­té­sé­ben igyek­vő em­ber nem él­het ön­ma­gá­nak, nem kó­bo­rol­hat cél­ta­la­nul és „mun­ka­nél­kü­li­ként” a vi­lág­ban. Kül­de­té­sünk van. Nem csu­pán egy­más kö­zött az egy­ház csa­lád­já­ban, ha­nem a vi­lág­ban. Krisz­tus kül­dött min­ket, hogy a ma­gunk esz­kö­ze­i­vel meg­mu­tas­suk, a kör­nye­ze­tünk elé él­jük, hogy úgy sze­ret­te Is­ten a vi­lá­got… A fel­adat, a man­dá­tum má­ra is ér­vé­nyes!

Csü­tör­tök

Ami­kor el­jön ő, az igaz­ság Lel­ke, el­ve­zet ti­te­ket a tel­jes igaz­ság­ra. Jn16,13 (2Móz 33,15; Lk 1,57–67/68–75/76–80; Hós 2,1–3) A gyen­ge­sé­ge mi­att erő­re vá­gyó ke­resz­tény em­ber­nek ko­mo­lyan kell ven­nie azt, hogy az erő szó mást je­lent a mu­lan­dó vi­lág­ban és mást Is­ten ma­ra­dan­dó vi­lá­gá­ban. Az erő és a Lé­lek össze­függ. Pál be­szél is er­ről: az erő Lel­ké­ről. Pün­kösd óta árad az erő Lel­ke, s ami­kor el­jön az én éle­tem­ben, ak­kor ta­lá­lom meg a tel­jes igaz­sá­got, az Élet va­ló­sá­gát. Mai igaz­ság­ku­ta­tók és min­den­ko­ri igaz­ság­ke­re­sők szá­má­ra itt az egyet­len meg­ol­dás: kö­nyö­rög­ni a Lé­le­kért és be­fo­gad­ni a tel­jes igaz­ság­ra ve­ze­tő Lel­ket. S az az igaz­ság nem a mi ke­gyet­len igaz­sá­gunk lesz, ha­nem a sze­re­tet igaz­sá­ga.

Pén­tek

Örül­je­tek az Úr­ban min­den­kor! Is­mét mon­dom: örül­je­tek. Fil 4,4 (Zsolt 150,6; Mt 27,3–10; Hós 2,4–15) Nem pa­ran­csot ad ki Pál apos­tol, ha­nem rá­cso­dál­ko­zás­ra hív. Is­ten jó­sá­gá­nak, sze­re­te­té­nek ára­dá­sa – ha nyi­tott sze­mmel, „éles­re ál­lí­tott” ér­zék­szer­vek­kel já­runk eb­ben a vi­lág­ban – öröm­mel tölt el ben­nün­ket. Ezért fon­tos a szó: örül­je­tek az Úr­ban. A ne­ki át­adott élet meg­lát­ja a vi­lág gond­jai kö­ze­pet­te is az öröm al­kal­mát és le­he­tő­sé­gét.

Szom­bat

Az egye­dül bölcs Is­te­né a di­cső­ség, a Jé­zus Krisz­tus ál­tal örök­kön-örök­ké. Ámen. Róm 16,27 (Zsolt 95,1; Róm 8,1–6; Hós 2,16–25) A be­fe­je­zés mű­vé­sze­te, a le­zá­rás kul­tú­rá­ja nem túl ma­gas szin­tű a mai ma­gyar va­ló­ság­ban. Hogy le­het le­zár­ni egy he­tet, be­fe­jez­ni egy fo­lya­ma­tot, egy ese­mény­sor vé­gé­re pon­tot ten­ni? A vá­lasz szá­munk­ra, ke­resz­tény em­be­rek szá­má­ra ez: is­ten­di­csé­ret­tel, a Min­den­ha­tó ma­gasz­ta­lá­sá­val. Ez az egyet­len iga­zi pont a mon­dat vé­gén… A bölcs Is­ten­nek kö­szö­net a múl­tért, a bölcs Is­ten­hez kö­nyör­gés a ren­de­zet­len dol­gok ren­de­ző­dé­sé­ért, a bölcs Is­ten­nek di­csé­ret a min­dig je­len­va­ló jó­sá­gá­ért és ir­gal­má­ért.

Ha­fen­scher Ká­roly (ifj.)