Egyházunk egy-két hete

Ju­bi­le­u­mi, ti­ze­dik év­fo­lya­má­ba lép majd a 2010/2011-es tan­év­ben az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem (EHE) gya­kor­la­ti kép­zé­se. Ez al­ka­lom­ból tar­tot­tak rend­kí­vü­li kon­zul­tá­ci­ót jú­ni­us 17-én, csü­tör­tö­kön a teo­ló­gus­ott­hon ká­pol­ná­já­ban. A könyv­be­mu­ta­tó­val egy­be­kö­tött ta­lál­ko­zó­ra ez­út­tal nem csak a je­len­le­gi ha­tod­éve­sek és men­to­ra­ik kap­tak meg­hí­vást.

Az el­ső­sor­ban há­la­adás­ra egy­be­gyűl­te­ket dr. Sza­bó La­jos, az EHE Gya­kor­la­ti Teo­ló­gi­ai Tan­szé­ké­nek ve­ze­tő­je kö­szön­töt­te, majd Réz-Nagy Zol­tán deb­re­ce­ni lel­kész­nek ad­ta át a szót, aki áhí­ta­tá­ban Ézsa­i­ás köny­vé­nek 12. fe­je­ze­té­ről pré­di­kált.

Az el­csen­de­se­dés után Gáncs Pé­ter, a Dé­li Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke szólt ar­ról (képünkön), mit je­lent egy­há­zunk­nak a ha­tod­éves kép­zés. Az idei tan­év­ben az EHE-ért fe­le­lős püs­pök sze­rint va­ló­di, élő kap­cso­la­tot te­remt az egye­tem és a gyü­le­ke­ze­tek, a lel­ké­szek és a hí­vek kö­zött. Olyan együtt lé­te­zés­re ad mó­dot, amely so­rán a ha­tod­éves és men­to­ra köl­csö­nö­sen ta­nul­hat egy­más­tól. Elő­se­gí­ti az oda­fi­gye­lés kul­tú­rá­já­nak, egy­más erő­sí­té­sé­nek gya­kor­lá­sát. Há­ló­zat­épí­tés­re biz­tat-bá­to­rít, és – Cser­mely Pé­ter bio­ké­mi­kus sza­va­i­val él­ve – mo­dell­ként szol­gál ar­ra, hogy mi­ként jö­het­nek lét­re az együtt­mű­kö­dők szi­ge­tei az együtt nem mű­kö­dők ten­ge­ré­ben. Mert az atya­fi­ak együtt mu­zsi­ká­lá­sa csak ak­kor le­het­sé­ges, ha a kö­zös Kar­mes­ter­re fi­gyel­nek.

Ugyan­csak a ha­tod­éves kép­zés fon­tos­sá­gá­ról be­szélt dr. Fa­bi­ny Ta­más. Az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke an­nak ide­jén az EHE ok­ta­tó­ja­ként ma­ga is szor­gal­maz­ta a be­ve­ze­té­sét, sőt az el­ső öt év­ben – dr. Sza­bó­né Mát­rai Ma­ri­an­ná­val, az EHE Gya­kor­la­ti In­té­ze­té­nek ve­ze­tő­jé­vel kö­zö­sen – ko­or­di­nál­ta a kép­zést. Az in­du­lás idő­sza­ká­nak fel­idé­zé­se mel­lett vissza­em­lé­ke­zett ar­ra is, mi­lyen szó­for­du­lat­tal il­let­te az el­ső év­fo­lyam tag­ja­it. „Szél­há­mo­sok­nak” ne­vez­te őket, azok­hoz a fi­a­tal csi­kók­hoz ha­son­lít­va, aki­ket még a tény­le­ges iga­vo­nás előtt a szél­ső hám­ba fog­nak be, így szok­tat­ják őket a rend­sze­res já­rás­hoz, edzik te­her­bí­rá­su­kat. A ha­tod­éve­sek is így, „a szél­ső hám­ba fog­va” les­he­tik el men­to­ra­ik­tól, mit je­lent a lel­ki­pász­to­ri szol­gá­lat a min­den­na­pok­ban – hogy va­ló­ban ké­szen áll­ja­nak, ami­kor az Úr akar­ja „fel­szer­szá­moz­ni” őket.

Az ön­ál­ló szol­gá­lat­hoz, a gyü­le­ke­ze­ti mun­ká­ban va­ló el­iga­zo­dás­hoz egy fris­sen meg­je­lent köny­vet is se­gít­sé­gül hív­hat­nak majd a teo­ló­gi­ai ta­nul­má­nya­i­kat most be­fe­je­ző hall­ga­tók. A kon­zul­tá­ci­ón ugyan­is nem­csak az el­múlt idő­sza­kért ad­tak há­lát a meg­je­len­tek, ha­nem A kö­zös­ség­épí­tő lel­kész cí­mű könyvet is itt ve­het­ték el­ső íz­ben a ke­zük­be. A hu­szon­öt ta­nul­mányt tar­tal­ma­zó, há­rom­száz ol­da­las ki­ad­ványt a szer­kesz­tő – au­gusz­tus 1-jé­től a rek­to­ri te­en­dő­ket is el­lá­tó – dr. Sza­bó La­jos mu­tat­ta be. A Gya­kor­la­ti teo­ló­gi­ai ké­zi­könyv lel­ké­szek­nek és nem lel­ké­szek­nek al­cí­met vi­se­lő kötet öt nagy te­rü­let­re kon­cent­rál: vá­zol­ja a (ha­tod­éves) kép­zés kon­tex­tu­sát, fel­vil­lant­ja a lel­ké­szi élet cso­mó­pont­jai, elem­zi a lel­ké­szi kom­pe­ten­ci­á­kat, sor­ra ve­szi a gyü­le­ke­ze­tért vég­zett lel­ké­szi te­vé­keny­sé­ge­ket, és fo­gó­dzó­kat ad a nö­ve­ke­dés­hez ve­ze­tő lé­pé­sek meg­té­te­lé­hez.

V. J.