Keresztutak

Még a tél utol­só le­he­le­te ér­ző­dött az ut­cá­kon, ami­kor egy ta­va­szi va­sár­nap Bécs­ben jár­tam. A hét­vé­ge zsú­folt prog­ram­já­ban üre­sen ma­radt a va­sár­nap dél­előtt, ami­nek én na­gyon meg­örül­tem: lám, úgy ren­del­te­tett, hogy temp­lom­ba men­jek! Is­me­rő­si ta­nács­ra a vá­ros Flo­rids­dorf ne­vű ne­gye­dé­nek evan­gé­li­kus temp­lo­má­ba tér­tem be.

A gyü­le­ke­zet ki­sebb­sé­gi egy­ház­hoz tar­to­zó­ként is igyek­szik meg­ta­lál­ni és meg­áll­ni he­lyét a ka­to­li­kus ten­ger­ben. Óvo­dát tar­ta­nak fenn, tar­tal­mas if­jú­sá­gi mun­kát vé­gez­nek és több he­lyen is szer­vez­nek is­ten­tisz­te­le­tet. És a meg­le­pe­tés: Flo­rids­dorf evan­gé­li­kus gyü­le­ke­ze­té­ben gye­rek­ko­ri fó­ti kán­tor­kép­zős is­me­rő­söm, Ve­tő And­rás (képünkön) a pa­ró­kus.

A kis temp­lom­ba ér­ve ma­ga a lel­kész fo­ga­dott. A mint­egy nyolc­van hely ha­mar meg­telt az is­ten­tisz­te­let előtt, ta­lán an­nak is kö­szön­he­tő­en, hogy kü­lön­le­ges volt az al­ka­lom: Bécs­ben és kör­nyé­kén dol­go­zó ghá­nai ven­dég­mun­ká­sok ke­resz­tény ének­ka­ra szol­gált az is­ten­tisz­te­le­ten. A Fe­ke­te-Af­ri­ká­ból szár­ma­zó, mint­egy két­tu­cat­nyi em­ber szí­nes ru­há­ban és sö­tét nad­rág­ban vo­nult be az is­ten­tisz­te­let­re. El­ső éne­ke­ik­kel, me­lye­ket ze­ne­kar és kü­lön­le­ges csör­gők is kí­sér­tek, rög­tön be­lop­ták ma­gu­kat a szí­vünk­be. Ér­de­kes volt hal­la­ni Lu­ther Már­ton Erős vár a mi Is­te­nünk kez­de­tű evan­gé­li­kus him­nu­szát az ő nyel­vü­kön.

A szol­gá­lat cél­ja az volt, hogy a kü­lön­bö­ző nem­ze­ti­sé­gű és bőr­szí­nű em­be­rek kö­ze­lebb ke­rül­je­nek egy­más­hoz. Ve­tő And­rás lel­kész né­met nyel­vű ige­hir­de­té­sé­ben is ezt hang­sú­lyoz­ta. Az is­ten­tisz­te­let foly­ta­tá­sa­ként a ven­dé­gek ol­vas­tak fel bib­li­ai rész­le­te­ket né­me­tül, an­go­lul és ghá­nai tör­zsi nyel­ven egy­aránt.

Egy­re har­sá­nyab­bak és rit­mu­so­sab­bak let­tek az Is­tent di­cső­í­tő éne­kek, a gyü­le­ke­zet tánc­ra is per­dült – lel­ké­sze ve­ze­té­sé­vel. Vé­gül a kül­föl­di­ek ének­ka­rá­nak be­mu­ta­tá­sa kö­vet­ke­zett. Aki pe­dig ezt el­vé­gez­te, nem más volt, mint az oszt­rák Fair & Sen­si­bel Egye­sü­let egyik ak­ti­vis­tá­ja.

Az el­ne­ve­zést ta­lán így for­dít­hat­nánk: „mél­tá­nyo­san és nyi­tot­tan”. Az egye­sü­let azon dol­go­zik, hogy erő­söd­jön az egy­más irán­ti bi­za­lom az af­ri­ka­i­ak és az eu­ró­pa­i­ak kö­zött. En­nek ér­de­ké­ben fel­vi­lá­go­sí­tó, ta­nács­adó mun­kát vé­gez­nek, kü­lön­bö­ző ren­dez­vé­nye­ket szer­vez­nek. Pél­dá­ul olya­no­kat, mint ez az is­ten­tisz­te­le­ti szol­gá­lat is volt. Mint a gyü­le­ke­zet előtt el­hang­zott, bíz­nak ab­ban, hogy a hí­vő em­be­rek – így ezen ének­kar tag­jai is – min­dent el­kö­vet­nek a fa­ji elő­íté­le­tek le­küz­dé­sé­re és a bi­za­lom elő­se­gí­té­sé­re.

Ifj. Ká­posz­ta La­jos