Evangélikusok

Mint­ha kis­sé el­fe­led­kez­tünk vol­na er­ről az evangélikus családból szár­ma­zó tu­dó­s­ról. Rö­vi­den em­lé­kez­zünk hát meg éle­té­ről és mun­kás­sá­gá­ról.

Her­man Ot­tó 1835. jú­ni­us 28-án szü­le­tett Brez­nó­bá­nyán. Ap­ja Herr­mann (!) Ká­roly ka­ma­rai or­vos, any­ja Ham­mersberg-Ganz­stuch Fran­cis­ka volt. Szü­lei sze­re­tet­tel gon­doz­ták a né­pes, tős­gyö­ke­res né­met evan­gé­li­kus csa­lá­dot, szlo­vák kör­nye­zet­ben, ma­gyar ér­zé­sek­kel.

Her­man Ot­tót – brez­nó­bá­nyai is­ko­lás évei után – a mis­kol­ci evan­gé­li­kus „es­pe­re­si kö­zép­ta­no­dá­ba” írat­ták be. Itt kü­lö­nö­sen Má­day Ká­roly ne­vű ta­ná­ra ösz­tö­nöz­te az el­mé­lyült ta­nu­lás­ra, és erő­sí­tet­te ben­ne a ha­za­fi­ság ér­zé­sét, amely­nek je­le­ként ti­zen­há­rom éves ko­rá­ban ágy­ú­tisz­to­ga­tó­nak je­lent­ke­zett a had­se­reg­be, de gyen­ge fi­zi­ku­ma mi­att el­uta­sí­tot­ták. Pá­lyá­já­nak ala­ku­lá­sá­ra ha­tott Pe­té­nyi Já­nos Sa­la­mon ter­mé­szet­tu­dós, zoo­ló­gus mun­kás­sá­ga is

Her­man min­dig je­les ta­nu­ló volt, Vi­lá­gos után még­sem foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it, ha­nem egy mis­kol­ci la­ka­tos­nál, ké­sőbb pe­dig a ko­rom­pai gép­gyár­ban dol­go­zott. Kö­zel­ről meg­fi­gyel­het­te a mun­kás­élet ne­héz­sé­ge­it, szo­ci­á­lis kér­dé­sek­kel ta­lál­ko­zott. Ez­után a bé­csi po­li­tech­ni­kum elő­ké­szí­tő tan­fo­lya­má­ra járt, de – anya­gi ne­héz­sé­gei mi­att – ta­nul­má­nya­it csak ké­sőbb fe­jez­te be, köz­ben pe­dig több bé­csi cég­nél dol­go­zott mint gép­la­ka­tos. Au­to­di­dak­ta mó­don to­vább ké­pez­te ma­gát, fő­leg a ter­mé­szet­tu­do­má­nyok­ban. 1857-ben be­hí­vót ka­pott, de en­nek nem tett ele­get, ezért – mint „ka­to­na­szö­ke­vényt” – ti­zen­két év­re be­so­roz­ták. A ka­to­nás­ko­dás­ból őr­mes­ter­ként sza­ba­dult 1861 őszén. In­nen ered ké­sőb­bi pa­ci­fiz­mu­sa.

1863-ban Kő­sze­gen mű­kö­dött mint fény­ké­pész Chern­el Kál­mán mel­lett. On­nan a ko­lozs­vá­ri Er­dé­lyi Mú­ze­um-Egy­let mú­ze­u­má­hoz ke­rült, és Bras­sai Sá­mu­el mel­lett dol­go­zott kon­zer­vá­tor­ként (1864–1872). Bras­sai mel­lett el­mé­lyült val­lá­si to­le­ran­ci­á­ja, és to­vább tá­gult ér­dek­lő­dé­si kö­re: tu­do­má­nyos dol­go­za­tai, cik­kei je­len­tek meg. Po­li­hisz­tor mes­te­re mel­lett ő ma­ga is po­li­hisz­tor­rá lett. A bal­kö­zép Ma­gyar Pol­gár cí­mű lap cikk­író­ja, ké­sőbb pe­dig fő­mun­ka­tár­sa volt. Tu­dó­sok­kal kö­tött tar­tal­mas ba­rát­sá­got. Kon­zer­vá­tor­ként ál­la­tok pre­pa­rá­lá­sá­val fog­lal­ko­zott, és rend­sze­res te­rep­mun­kát vég­zett az er­dé­lyi Me­ző­sé­gen: meg­fi­gyel­te a ma­da­rak vo­nu­lá­sát, a jég­ha­lá­sza­tot. 1869 ta­va­szán tu­do­má­nyos stá­tu­sát ren­dez­ték, a Ter­mé­sze­ti Tár el­ső „őr­se­géd­je­ként” hat­száz fo­rint évi fi­ze­tés­sel.

1874-ben Bu­da­pest­re ke­rült, és a Ma­gyar Nem­ze­ti Mú­ze­um ál­lat­tá­rá­ban lett „őr­se­géd”. Ő szer­kesz­tet­te a Ter­mé­szet­raj­zi Fü­ze­te­ket, majd Aqui­la né­ven új fo­lyó­ira­tot ala­pí­tott.

1889-ben ta­nul­mány­úton járt Nor­vé­gi­á­ban. Az 1891-ben Bu­da­pes­ten meg­tar­tott har­ma­dik or­ni­to­ló­gi­ai kong­resszus­nak egyik te­vé­keny mun­ká­sa, majd pe­dig az ál­ta­la ala­pí­tott „Ma­gyar Or­nit­ho­lo­gi­ai Köz­pont” igaz­ga­tó­ja volt.

Pá­lyá­ja vé­ge fe­lé a fej­lő­dő tu­do­mány és Her­man Ot­tó egyé­ni­sé­ge kö­zött olyan fe­szült­ség ke­let­ke­zett, amely­nek fel­ol­dá­sá­ra az idős tu­dós már nem volt ké­pes.

Her­man 1914. de­cem­ber 27-én hunyt el Bu­da­pes­ten. Ham­va­it a Ke­re­pe­si te­me­tő­ben he­lyez­ték el. 1965-ben át­he­lyez­ték Mis­kolc-Fel­ső­há­mor te­me­tő­jé­be, édes­ap­ja mel­lé.

Her­man Ot­tó ter­mé­szet­tu­dós volt. 334 ak­kor is­mert ha­zai ma­dár­faj­ból 81-nek a ké­pét és le­írá­sát kö­zöl­te. Ku­ta­tá­sai hely­szí­nét a ha­gyo­má­nyos élet­for­mát rom­bo­ló ipa­ri és köz­le­ke­dé­si zó­nák­tól tá­vol vá­lasz­tot­ta meg, az Al­föld ta­nya­vi­lá­gá­ban. Ő a ha­zai ma­dár­ta­ni ku­ta­tás meg­ala­po­zó­ja. Szor­gal­maz­ta a ti­ha­nyi bio­ló­gi­ai ku­ta­tó­in­té­zet lét­re­ho­zá­sát. El­in­dí­tot­ta a ha­zai ős­em­ber­ku­ta­tást, és fel­len­dí­tet­te az ős­ré­gé­sze­tet. Sa­ját gyűj­te­mé­nyé­vel ve­tet­te meg a Ma­gyar Nép­raj­zi Mú­ze­um ha­lá­sza­ti anya­gá­nak alap­ját. Fog­lal­ko­zott ha­zánk pók­fa­u­ná­já­val: 314 pók­fajt is­mer­te­tett, eb­ből 36 új volt.

Nép­rajz­ku­ta­tó volt. Or­szág­já­rá­sa, gyűj­tő­út­jai so­rán ta­nul­má­nyoz­ta a ma­gyar ős­fog­lal­ko­zá­so­kat (ha­lá­szat, va­dá­szat, ma­da­rá­szat) és az ál­lat­tar­tás tech­ni­ká­ját. Az 1896-os mil­le­ná­ris ki­ál­lí­tá­son ő ren­dez­te az ős­fog­lal­ko­zá­sok gyűj­te­mé­nyét; ezt a pá­ri­zsi vi­lág­ki­ál­lí­tá­son is be­mu­tat­ták 1900-ban. El­uta­sí­tot­ta a kül­föld után­zá­sát és a pro­vin­ci­á­lis el­zár­kó­zást. Az egy­sze­rű em­be­rek éle­tét a kör­nye­zet­hez kap­csol­tan vizs­gál­ta és is­mer­tet­te jó gya­kor­la­ti ér­zék­kel. A nép­rajz­tu­dós Jan­kó Já­nos­sal szem­ben bi­zal­mat­lan volt.

Po­li­ti­kus volt. Szin­te már gyer­mek­ko­rá­ban el­kö­te­lez­te ma­gát a füg­get­len­sé­gi esz­mék mel­lett. Jól lát­ta a fel­szí­ni csil­lo­gás mö­gött a gyar­ma­ti sor­ba, nyo­mor­ba ta­szí­tott or­szág meg­ol­dat­lan prob­lé­má­it. Po­li­ti­kai né­ze­te­it nem rej­tet­te vé­ka alá: 1879-től a Füg­get­len­sé­gi és 48-as Párt sze­ge­di kép­vi­se­lő­je volt. 1887-től Mis­kolc, 1892–1894 kö­zött Tö­rök­szent­mik­lós, 1894–1896 kö­zött pe­dig is­mét Mis­kolc or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­je. Ba­rát­sá­gát Kos­suth­tal a tá­vol­ság el­le­né­re is ápol­ta: 1877-ben és 1892-ben Tu­rin­ban meg­lá­to­gat­ta.

Tá­mo­gat­ta Mis­kolc és Bor­sod vár­me­gye mú­ze­u­má­nak meg­ala­pí­tá­sát. Az in­téz­mény 1953-tól az ő ne­vét vi­se­li.

A Her­man Ot­tó-dí­jat a Ma­gyar Bio­ló­gi­ai Tár­sa­ság ala­pí­tot­ta, és elő­ször 1980-ban ad­ták át. Lil­la­fü­red kö­ze­lé­ben bar­lan­got, Mis­kol­con, Bu­da­pes­ten és Győr­ben pe­dig ut­cát is ne­vez­tek el Hermanról. Az evan­gé­li­kus tu­dós mun­kás­sá­gá­nak ér­té­kei, ered­mé­nyei be­épül­tek a ha­zai tu­do­má­nyos­ság­ba.

Dr. Bar­cza Bé­la