A hét témája
Szélrózsa-sziget Szarvason
Játékvezetői sípszó, Ittzés János elnök-püspök sípszava nyitotta meg a Békés megyei Szarvason július 14–18. között lezajlott nyolcadik Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozót, ahol a figyelem elsősorban mindazonáltal nem a közöttünk szolgáló „játékvezetőkre”, hanem a mennyei bíróra irányult… A „Középkezdés Veled” mottó jegyében mintegy kétezer fiatal (és lélekben fiatal) tudatosíthatta, hogy a történelmi Magyarország földrajzi középpontjának tekintett városban sem lehet más igazodási középpontja életünknek, csak Jézus Krisztus.
Hosszas bemelegítés után – némi késéssel – este nyolc óra körül vette kezdetét szerda este az öt naptári napot magában foglaló „mérkőzés”, amelynek tétje ezúttal sem volt más, mint a megelőző találkozóké. Nevezetesen annak eldöntése, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyháznak (MEE) van-e elégséges lelki elkötelezettségű utánpótlása… A választ nem egyszerűen a résztvevők létszáma adhatja meg, sokkal inkább a viszonyulásuk a fesztivál jellegű, ám alapvetően spirituális (hitébresztő-hitmélyítő) tartalmakat kínáló programhoz.
Az utolsó pillanatban véglegesült, ám igen logikusan, áttekinthetően szerkesztett műsorfüzet tanúsága szerint több tucat program közül válogathattak a központi helyszín környékén pénztárcájukhoz mért szállást is könnyen találó fesztiválozók. (A szervezésben és lebonyolításban közel háromszáz önkéntes segédkezett.)
Áhítatok – bibliatanulmányok – előadások – fórumok – kiállítások, legfőképpen pedig könnyű- és komolyzenei koncertek töltötték meg tartalommal az árnyas Erzsébet ligetben felállított nagy- és kisszínpadot, valamint a KIE-kávéházként funkcionáló fedett épület pódiumát. E három fő helyszín közvetlen közelében mutatkozhattak be a Lehetőségek piacán az egyházi (vagy egyházközeli) munkaágak, és ugyancsak pár lépésnyire kínált igazi csemegéket a Ruzicskay-házba települt Szélrózsa-filmklub. A Holt-Körös közelsége sokakat csábított strandolásra a mindvégig negyven Celsius-fok közelében tetőzött kánikulában, de így sem maradt közönség nélkül egyetlen „távolabbi” helyszín – az Ótemplom vagy a Tessedik Sámuel Múzeum – programja sem.
Vélhetően anyagi szempontok is közrejátszottak abban, hogy az így is negyvenmilliós költségvetéssel tervezett találkozón – a korábbi Szélrózsákhoz képest – kevesebb volt a sztárvendég (Sebestyén Márta „igazoltan”, betegség miatt volt kénytelen lemondani fellépését), ez azonban legfeljebb azt bizonyította, hogy a Szélrózsa sztárok nélkül, a találkozás puszta lehetősége miatt is elégséges vonzerő. (A költségeknek egyébként mintegy negyven százalékát állta az MEE, a többit a részvételi díjak, illetőleg a pályázatokon elnyert pénzek és a szponzori támogatások fedezték.)
Az előbbiekkel összefüggésben idén minden evangélikus vagy evangélikus kötődésű ének-zenei együttes számára lehetőséget nyújtottak a szervezők a bemutatkozásra (lásd 8–9. oldal), és ennek jótékony hatását aligha lehet túlértékelni…
Azért persze szép számmal akadtak országos hírnévnek örvendő vendégelőadói is a szarvasi Szélrózsának, mi több, az egyik – valóban világhírű – orgonaművész állítólag „kiszivárogtatta”, hogy hovatovább a művészek érzik megtiszteltetésnek, ha meghívást kapnak az evangélikusok országos találkozójára.
Az intellektuális igények kielégítéséről a spirituális szempontokat sem nélkülöző Püspökök órája (6–7. oldal), illetve a Fórumok és Előadások címet viselő alkalmak voltak hivatottak gondoskodni. Ez utóbbi (olykor unalomba fulladt) beszélgetések közül – a lapunk belső oldalain említett programokon túl – kétségkívül a Középpontban a radikalizmus címet viselő diskurzus emelkedett ki, amelyen Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, külpolitikai szakértő beszélgetett Jakab Attila vallástörténésszel, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány munkatársával a kelet-közép-európai radikalizmus vallási, társadalmi és történelmi gyökereiről.
Minden erőlködés nélkül leírható, hogy – némiképp meghökkentő módon – az idei Szélrózsa legszínvonalasabb „előadásai” az esti áhítatok és a délelőtti bibliatanulmányok voltak, nem szólva a nyitó és a záró istentisztelet felemelő alkalmáról. Talán mert az igei üzenetek közvetítésére vállalkozó szolgálattevők maguk is tisztában voltak azzal a felelősséggel, amelyet a focivébé közelségére is figyelemmel a Jn 20, 26 alapján választott mottó rótt rájuk. Hiszen, ahol az evangélium hirdettetik, ott valójában Jézus áll meg középen.
T. Pintér Károly