A hét témája

Ha azt a szót hall­juk: Szél­ró­zsa, ak­kor egy­há­zunk­ban ez idő tájt min­den­ki egy­ér­tel­mű­en a két­éven­te meg­ren­de­zett if­jú­sá­gi ta­lál­ko­zó­ra gon­dol, amely im­már nyol­cad­szor is le­zaj­lott – ez­út­tal jú­li­us 14. és 18. kö­zött a Bé­kés me­gyei Szar­va­son.

Evan­gé­li­kus és ha­gyo­má­nyos ren­dez­vény­ről van te­hát szó, azt pe­dig tud­juk, hogy a véd­jegy, a jó ha­gyo­mány kö­te­lez. Ezért meg­ke­rül­he­tet­len a kér­dés: mi­ben gaz­da­gí­tott, mit adott a részt­ve­vők­nek az idei ta­lál­ko­zó? Mi­lyen is volt ez a kö­zép­kez­dés Jé­zus Krisz­tus­sal és egy­más­sal?

Biz­tos, hogy a vá­lasz nem le­het tel­jes, hi­szen ép­pen a fesz­ti­vál­jel­leg nem tet­te le­he­tő­vé, hogy min­den­ki min­den prog­ra­mon je­len le­gyen. Több­nyi­re vá­lasz­tás­ra kény­sze­rül­tek a részt­ve­vők. Így vol­tam ez­zel én ma­gam is…

Kül­ső szem­lé­lő­ként egy gon­do­lat min­den­kép­pen elő­re kí­ván­ko­zik: cso­dá­lat­ra mél­tó, hogy egy ek­ko­ra ta­lál­ko­zó szer­ve­zé­sét a mun­ka­tár­sak nagy­részt egyéb fel­ada­ta­ik mel­lett vég­zik. Így szin­te igaz­ság­ta­lan­nak érez­tem min­den – egyéb­ként jo­gos – kri­ti­kát, amely az elő­ze­tes kap­cso­lat­tar­tás­ra, a re­giszt­rá­lás ne­héz­sé­gé­re vagy más for­mai dol­gok­ra vo­nat­ko­zott. Ezért leg­elő­ször a kö­szö­net sza­va kell, hogy meg­szó­lal­jon min­den szer­ve­ző fe­lé, ami­ért ilyen hát­te­ret ad­tak a ta­lál­ko­zó­nak, s ilyen meg­bíz­ha­tó­an kéz­ben tar­tot­ták az egész fo­lya­ma­tot.

So­kaknak­ ta­lán meg­le­pe­tést ki­vál­tó, má­sok szá­má­ra ép­pen hogy meg­erő­sí­tő volt nyug­táz­ni, hogy amit a Szél­ró­zsán ta­pasz­tal­tunk, az is a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház. Hogy egy­há­zunk olyan kö­zös­ség, amely tör­té­nel­mi ha­gyo­má­nya­it és je­le­nét is meg tud­ja köz­ért­he­tő mó­don je­le­ní­te­ni és szó­lal­tat­ni a fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ci­ók szá­má­ra.

Mon­dom, mind­annyi­an vá­lo­gat­tunk. Még­is le­he­tő­ség volt ar­ra, hogy rö­vid „be­me­le­gí­tés”, rá­han­go­ló­dás után egy-egy bib­lia­ta­nul­mánnyal együtt kezd­jük a ta­lál­ko­zó nap­ja­it. Ér­té­kes és ak­tu­á­lis, len­dü­le­tet adó mon­da­ni­va­ló hang­zott el mind­há­rom dél­előt­tön. A nap li­tur­gi­kus le­zá­rá­sá­ra is adód­tak le­he­tő­sé­gek, bár eze­ket saj­nos több­nyi­re más prog­ra­mok ke­resz­tez­ték.

A ta­lál­ko­zó so­rán vé­gig egy­ér­tel­mű volt, hogy az egész egy­ház ügyé­ről van szó ak­kor, ami­kor fi­a­tal­ja­ink – és ál­ta­lá­ban a fi­a­ta­lok – meg­szó­lí­tá­sá­ra tö­rek­szünk. Egy­há­zunk ve­ze­tő­i­nek, a kü­lön­bö­ző mun­ka­ágak kép­vi­se­lő­i­nek je­len­lé­te és ak­tív köz­re­mű­kö­dé­se – ige­hir­de­tő­ként, be­szél­ge­tő­part­ner­ként, mo­de­rá­tor­ként vagy ép­pen a kö­zön­ség so­ra­i­ban ül­ve – mind­vé­gig erő­sí­tet­te ezt a meg­győ­ző­dést.

Öröm volt lát­ni, hogy szí­ve­sen fo­gad­ták el meg­hí­vá­sun­kat ne­ves tu­dó­sok, po­li­ti­ku­sok, kü­lön­bö­ző szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lői és ve­ze­tői, és ez­zel meg­erő­sí­tet­ték, hogy az egy­há­zak­nak – köz­tük a mi egy­há­zunk­nak is – van kül­de­té­sük, fel­ada­tuk. Hit­ből fa­ka­dó szol­gá­la­tunk­ra szá­mít a tár­sa­da­lom, a kör­nye­zet, a vi­lág. Re­mél­jük, hogy so­kan meg­hal­lot­ták az idei Szél­ró­zsa-mot­tó biz­ta­tá­sát, és mer­nek majd olyan te­rü­le­te­ken is kez­dő­rú­gást vé­gez­ni, meccset kez­de­ni, ahol ed­dig nem is gon­dol­ták vol­na, hogy le­het­sé­ges…

A nyolcadik Szél­ró­zsa ta­lál­ko­zó von­zó prog­ram­mal vár­ta a Szar­vas­ra ér­ke­ző­ket. Leg­fő­kép­pen az volt ben­ne a von­zó, hogy sok min­den be­le­fért, ami fi­a­ta­lo­kat és idő­seb­be­ket, egy­há­zunk tag­ja­it és kí­vül­ál­ló­kat, hí­vő­ket és ke­re­ső­ket egy­aránt meg­szó­lít­ha­tott. A kul­tú­ra sok te­rü­le­tén mu­tat­tuk meg a ma­gunk és meg­hí­vott ven­dé­ge­ink ér­té­ke­it, le­he­tő­sé­ge­it, kre­a­ti­vi­tá­sát, te­het­sé­gét.

S hogy ma­rad­ha­tott-e hi­ány­ér­ze­tünk? Azt hi­szem, el­ke­rül­he­tet­len, hogy ma­rad­jon, ugyan­ak­kor hogy ki-ki mit hi­á­nyol, az szub­jek­tív, és sem­mi­kép­pen sem ki­seb­bí­ti a ta­lál­ko­zón szer­zett po­zi­tív ta­pasz­ta­la­to­kat.

Örül­tem vol­na, ha az igei al­kal­mak, áhí­ta­tok, is­ten­tisz­te­le­tek köz­pon­tibb, vé­det­tebb he­lyet kap­tak vol­na a prog­ram­ban, mint sta­bil pon­tok a na­pok fo­lya­mán – gon­dol­ha­tunk a Ta­más-mi­sé­re vagy az es­ti áhí­ta­tok­ra. Örül­tem vol­na, ha a „kö­zös hall­ga­tás” he­lyett sok­kal több­ször be­kap­cso­lód­hat­tam vol­na kö­zös ének­lés­be – akár mert is­me­rem az éne­ke­ket, akár mert meg­ta­ní­tot­ták… Örül­tem vol­na, ha a zá­ró is­ten­tisz­te­let li­tur­gi­á­já­val fi­a­tal­ja­ink az or­szág kü­lön­bö­ző gyü­le­ke­ze­te­i­nek temp­lo­ma­i­ban új­ra ta­lál­koz­hat­ná­nak…

S egy­ház­ze­nész­ként nem ál­lom meg, hogy le ne ír­jam: örül­tem vol­na, ha egy oda­ci­pelt or­go­na­után­zat – és az ezt ide­á­lis­nak tar­tó or­go­nis­ta – he­lyett a szép ótemp­lo­mi or­go­na szó­lalt vol­na meg sok ki­vá­ló or­go­nis­tánk egyi­ké­nek ke­ze alatt – aho­gyan ez pén­te­ken meg is tör­tént. Örül­tem vol­na, ha ke­vés­bé tűz a nap, mert ez meg­könnyí­tet­te vol­na a kon­cent­rá­ci­ót, és nem te­rel­te vol­na el sok­szor a fi­gyel­met a meg­jegy­zen­dő üze­net­ről…

Raj­tunk mú­ló és raj­tunk kí­vül ál­ló le­he­tő­sé­gek és kö­rül­mé­nyek kö­zött zaj­lott le a 8. Szél­ró­zsa ta­lál­ko­zó. Kö­szö­net ér­te!

Dr. Wag­ner Szi­lárd