A hét témája
Püspökök órája
Mit is kezdtünk Közép-Kelettel?
Amikor a Tízek képviseletében dr. Orosz Gábor Viktor felkért, hogy a Püspökök órája sorozat nyitóalkalmát megszervezzem, több egymásba fonódó gondolat örvénylett bennem: kapcsolódjunk a mottóhoz (Középkezdés Veled), legyen érdekfeszítő, és ne kelljen nagyon olyan vízre eveznem, amely nem az én területem. Ennek alapján született meg az ötlet, hogy Afganisztán kérdéskörét járjuk körbe, természetesen a teljesség igénye nélkül, erre utalt a cím is: Mit KEZDünk KÖZÉP-Kelettel?
Meghívott vendégeim, a beszélgetés résztvevői valamennyien jártak a területen: dr. Schandl László orvos ezredes az első magyar egészségügyi csoport parancsnokaként, Bálint Gábor a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat stratégiai kérdésekkel foglalkozó munkatársaként, Mészáros László lelkész alezredes a tartományi újjáépítési csoport lelkészeként. (Ő a programfüzetben még nem szerepelt, de – a fesztivál ötletéből vett hasonlattal – nem maradhatott a kispadon.)
Természetesen egyikünk sem csupán az objektív, száraz adatok birtokosaként, hanem olykor embert próbáló tapasztalatok átélőjeként tekint erre az országra, amely sok szempontból idegen, más összefüggésekben azonban ismerős történelmi események színtere volt (selyemút, Nagy Sándor).
A rendkívül sok nyelvű, törzsi szervezetben élő népek még vallási szempontból sem egységesek, bár valamennyien az iszlám valamely ágát követik. Az államhatár az európai hatalmak tudatos lépéseinek következtében köszönő viszonyban sincs az etnikaiakkal. A klíma szélsőséges, az egészségügyi helyzet katasztrofális, a várható élettartam alacsony. A helyi naptár 1390 táján jár – ez sok szempontból reálisnak nevezhető.
A helyi fogalmak szerint két generáció óta háborúban élők megunták ezt a helyzetet, a törzsi vezetők – mint a népképviselet soha meg nem kérdőjelezett megtestesítői – küldöttei állapodtak meg Németországban, Bonn mellett a petersbergi konferencián az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) és az Európai Unió delegációival a nemzetközi békefenntartó erők állomásoztatásáról. Ehhez az ENSZ-közgyűlés adott – a nemzetközi jog alapján – mandátumot. Ezt egy markáns, de szó szerint harcos kisebbség elutasítja, nem a tárgyalók legitimációját vonva kétségbe, hanem mert deklaráltan iszlám fundamentalista elképzelést akar megvalósítani.
Nemcsak a katonai vagy a politikai, de a segélyezési és fejlesztési kérdésekbe is bepillantást kaptak a hallgatók. A hozzászólások után abban egyetértés alakult ki, hogy helyi megoldást kell keresni, nem importálni egyet a fejlett világból. A fejlődésben gyorsítás is nehezen képzelhető el, időugrás meg végképp nem.
Dr. Lackner Pál