A hét témája
Püspökök órája
A zsolnai zsinattól a nyelvtörvényig
A Szélrózsa „szlovák napján” a Püspökök órája sorozat rám jutó beszélgetésére A zsolnai zsinattól a nyelvtörvényig címmel került sor. Beszélgetőtársakként dr. Kónya Péter történészprofesszort, az eperjesi egyetem rektorhelyettesét és Srna Zoltán olajipari szakelőadót, százd–ipolyszakállosi gyülekezeti felügyelőt hívtam meg. Váratlanul, de nagy örömünkre kibővült a beszélgetők köre: csatlakozott hozzánk ugyanis a Szlovákiai Evangélikus Egyház Keleti Egyházkerületének Eperjesen székelő püspöke, Slavomír Sabol is, akit – előzetes érdeklődése alapján – pár nappal korábban meghívtam, hogy látogasson el ifjúsági találkozónkra. Így Szpisák Attila lelkészünk tolmácsolásával kétnyelvűvé vált kerekasztalunk.
Előzetesen a következő kérdéseket küldtem el két meghívottunknak:
Beszélgetésünket mérsékelt érdeklődés kísérte. Ebből arra következtetek, hogy a közvetlenül érintett gyülekezeteken és egyházi vezetőkön túl nem sokakat foglalkoztatnak a feszültségektől sem mentes szlovák–magyar evangélikus egyházi kapcsolatok. Pedig valóban közös ügyünkről van szó, s az egyházaink kapcsolatát befolyásoló, de országaink viszonyát is meghatározó mai kérdések, problémák gyökerei a 19. század első feléig, közepéig nyúlnak vissza. Sok hittestvérünk talán azt sem tudja, hogy Trianonig a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjainak közel 50 százaléka szlovák anyanyelvű, 25 százaléka német anyanyelvű volt, s csak a „maradék” volt magyar anyanyelvű.
Nem jutott idő mindegyik kérdésre, és nem kerültek elő az igazán kényes kérdések, de azért hiszem, nem volt hiábavaló ez a találkozás sem. Kónya professzor elsősorban a történelmi összefüggésekről szólt, Sabol püspök az egyházvezető szemével láttatta a nehézségeket. Összegzésként talán leginkább Srna Zoltán gyülekezeti felügyelő rövid mondatát idézhetem: A két egyház megromlott kapcsolatában a szeretet vesztett csatát.
Remélem, őszinte testvéri beszélgetésekben végre sikerül – sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül – önmagunk felelősségét is beismerve történelmileg korrekt és közösen vállalható diagnózist készítenünk. Talán végre azt is felismerjük, hogy nem egyik vagy másik ország vagy egyház önérzete a kérdés, hanem az evangélium ügye forog kockán. S ha ez megtörténik, akkor remélhetjük, hogy a mögöttünk lévő időben súlyos sebeket kapott szeretet új erőre kap, és egyre nyíltabb testvéri kapcsolatban élhetünk két szabad ország két szabad egyházában.
Ittzés János