A hét témája
Orgona – vagy mit akartok?
Szubjektíven Varnus Xavér és Fassang László koncertjéről
Két nap különbséggel ült orgonához a sztár és a „csendben tehetséges” művész. A 2010-es Szélrózsa szervezői ugyanis az egyházunk szűkebb holdudvarához nem tartozó orgonisták közül Varnus Xavért és Fassang Lászlót is meghívták egy-egy estre a Körös-parti városba.
A találkozó második estéjén zsúfolásig megtelt a szarvasi Ótemplom földszintje. A program „húzó neve” kétségtelenül Varnus Xavér volt, aki ma minden bizonnyal a legismertebb orgonaművésze hazánknak. Egykor Kistétényi Melinda és Lehotka Gábor tanítványa volt a budapesti Zeneakadémián, később Pierre Cocherau-nak, a párizsi Notre Dame orgonistájának növendéke lett. Legtöbben azonban elsősorban a bulvárlapokból ismerik. Népszerűségének köszönhetően viszont talán olyanok is beülnek Bachot hallgatni egy-egy koncertjére, akik legfeljebb a mobiltelefonjuk csengőhangjaként ismerik a barokk mester néhány taktusát. Varnus Szarvasra a Talamba ütőegyüttessel érkezett, amely a komolyzene mellett előszeretettel játszik dzsesszt és könnyűzenei átiratokat is.
A koncert elején Lázár Zsolt köszöntötte a közönséget, amelynek soraiban – a szélrózsás fiatalok mellett – helybéli érdeklődők is szép számmal akadtak. A helyi igazgató lelkész örömmel mondta el, hogy a szarvasiak büszkék az ótemplomi orgonára, amely a fellelhető iratok szerint a templom felépítésénél is több pénzbe került. A felvezetés után azonban hiába várta a publikum a drága hangszer megszólalását, a művész ugyanis kizárólag saját digitális orgonáján játszott. (Varnus Xavér általában saját hangszerét viszi koncertjeire.)
A kétszáz éves hangszer egyik sípja végül mégiscsak szerephez jutott az este folyamán: amikor Gáncs Péter illusztrációként használta áhítatához. A püspök utalt rá, hogy miként a síp „halott” levegő (görögül pneuma) nélkül, úgy mi mindannyian halottak vagyunk a Pneuma, vagyis a Lélek ereje nélkül. „Friss levegőre vágyunk a kánikulában, a Lélek fuvalmára várunk egyházunkban és személyes életünkben egyaránt” – összegezte az igehirdető.
Varnus Xavér néhány szóban be is mutatta a felcsendülő műveket. Elmondta, hogy Bach olyan, mint egy optikai prizma: ezer év előzményét összegezte, ugyanakkor megkerülhetetlen az utókor muzsikusai számára. Az előadók biztosra mentek. Olyan „slágerek” is megszólaltak, mint Bach d-moll toccata és fúgája, valamint e-moll (tölcsér) fúgája. Maga a sztárorgonista is elismerte, hogy a koncert legelején megszólaltatott művel eddig mindenhol sikert aratott. A szarvasi hallgatóság a végén vastapssal jutalmazta a hangversenyt.
A fesztivál záróestéjén a szegedi Victoria kamarakórus és Fassang László közös programjára szólt a meghívó. A Cser Ádám által vezetett együttest a régi zene, valamint a kortárs szerzők műveinek elismert interpretálójaként tartják számon. Két évvel ezelőtt Kőszegen már hallhatta őket a Szélrózsa közönsége. Fassang László Liszt Ferenc- és Prima Primissima díjas orgonista az evangélikus egyházhoz sok szállal kötődő néhai Fassang Árpád zenepedagógus, orgonista református unokája. Ifjú kora ellenére nemzetközileg elismert improvizációs művész, aki szakértőként vett részt az ország legnagyobb hangversenytermi orgonájának, a Művészetek Palotájában található hangszernek az építésében, és azóta is ő szervezi az intézmény orgonakoncertjeit.
A két nappal korábbinál lényegesen kisebb érdeklődést tanúsítottak a fesztiválozók ez iránt az egyházzenei áhítat iránt. Betudható ez vélhetően annak is, hogy az Erzsébet ligetben is ekkor lépett színpadra a legtöbb „nagy név”. A Victoria kamarakórus Schütz három zsoltárának és Bach egyik motettájának megszólaltatásakor ismét bebizonyította: a szerzők és a közönség iránti mély alázattal nyitják ki a kottát, majd tisztán, homogén hangzást produkálva szólaltatják meg régi korok műveit.
Fassang László Bach g-moll fantázia és fúga, majd Liszt Ferenc B-A-C-H fantázia és fúga című műve után improvizációt mutatott be az evangélikusok által is használt Jöjj, népek Megváltója és Ébred a hajnal kezdetű énekek dallamaira. Mindehhez a templom orgonáját vette igénybe, bemutatva annak sok-sok arcát. A művész viszont mindvégig arctalan maradt, nemcsak nem szólalt meg, de egy meghajlás erejéig sem mutatta magát.
A koncert felénél Smidéliusz Gábor Ézs 43,1 alapján a továbblépés esélyeiről beszélt. A lelkész felidézte a görög mitológiából a szárnyakat barkácsoló Ikarosz képét, aki „szárnyakat kapott, de csak egy közömbös égitest nézte bukását”. Az igehirdető Isten megváltó szeretetére utalva így figyelmeztetett: „Ne félj! Te nem a semmibe zuhansz.”
Szombaton este nem volt hangos ováció a szarvasi Ótemplomban. Csendes zsoltárok, meditatív improvizációk, legvégül pedig szerény taps. Akiket nem csábított vissza a fesztiválhangulat, elcsendesedhettek másfél órára. A zene imádságát pedig talán nem is szívesen törték meg tenyerük összecsapásával.
Szórakoztatás vagy imádkozás? Ki-ki döntse el, hogy mi egy orgonakoncert célja. A krónikás e helyütt nem vállalkozhat a két koncert művészi értékének összevetésére sem. Varnus Xavér és a Talamba szarvasi estje mindenesetre – a püspök igehirdetésén túl – nem volt több egy látványos show-nál. Az „arc nélküli” művésznek és a mindig visszafogott Victoriának pedig taps helyett „csak” ennyit üzen a szombat este maréknyi közönsége: Köszönjük az élményt!
László Jenő Csaba