Kultúrkörök
Szarvas szent koronás szobra
A Szélrózsa találkozó látogatói bizonyára felfigyeltek a Holt-Körös medréből kiemelkedő emlékműre, amely a Szent Koronát mintázza. Az Ezredéves emlék című alkotás a megyei kötődésű, Munkácsy-díjas Mihály Gábor szobrászművész műve, melyet az államalapítás ezredik évfordulóján, tíz éve adtak át. A millenniumi emlékszobor azt a legendabeli jelenetet örökíti meg, amikor Mihály és Gábriel arkangyal átadja a koronát.
Nagy ünnepség keretében 2000 júniusában Orbán Viktor akkori és mai miniszterelnök leplezte le a Körös-holtág közepén elhelyezett nagyméretű, tizenöt méteres oszlopon álló bronz és acél szobrot, amely a Szent Koronát ábrázolja úgy, hogy alatta egy szökőkút időnként vízfüggönyt húz az alkotás elé. Az alkotás mára a megye egyik jelképévé vált, ez fogadja a 44-es főúton Békésbe érkezőket, illetve búcsúztatja a távozókat.
Mihály Gábor szobrászművész, székelyhídi születésű, de Csanádapácán nevelkedett és Orosházán tanult alkotó a magyar történelem mellett a sport világából meríti témáit. Ismert alkotása a Hungaroring jelképének számító, Kanyarulatok című festett acélplasztika és az utóbbi időkben készült Marian Cozma-emlékmű a veszprémi sportcsarnokban. Mihály Gábor készítette el A világ legjobb sportolója díjat és a Magyarország hírnevéért díjat, a svájci Lausanne-ban pedig kerékpárosokat ábrázoló szobra áll az Olimpiai Múzeum parkjában.
Országunk számos pontján találkozhatunk Mihály Gábor köztéri műveivel, díszkútjaival, bronzportréival. Ő készítette – a teljesség igénye nélkül – az M1-es autópálya Széchenyi-emlékkövét, a vésztő-mágori Szent László király lovas szobrot, Szent Istvánt formázza díszkútja Csorváson, Salgótarjánban Kodály Zoltán-, míg Szakolyban Arany János-portréja áll.
A Békés megyéhez sok szállal kötődő Mihály Gábor tavaly vehette át a legrangosabb térségi kitüntetést, a Békés Megyei Közgyűlés által adományozott Békés Megyéért díjat. Ezen a nyáron kisplasztikái, Szent István-, Szent László-, Csaba királyfi szobrának és más műveinek tanulmányai, fotói láthatók Békéscsabán, a megyeháza aulájában.
SzK