Élő víz

„Ami­kor min­den más cső­döt mond, imád­kozz!” Úgy tű­nik, hogy ez sok em­ber szá­má­ra alap­gon­do­lat. Ta­lán szá­mod­ra is? Az em­be­rek ál­ta­lá­ban ma­ga­biz­to­sak, és úgy gon­dol­ják, hogy bár­mi­vel meg tud­nak bir­kóz­ni. Ami­kor az ese­mé­nyek irá­nyít­ha­tat­lan­ná vál­nak szá­muk­ra, ak­kor fo­lya­mod­nak imád­ság­hoz. Gon­dol­ván: vé­gül is mit árt­hat?!

Má­sok­nak az imád­ság sok­kal fon­to­sabb. A Bib­lia azt ta­nít­ja: „…szün­te­le­nül imád­koz­za­tok…” (1Thessz 5,17), és ezt a fi­gyel­mez­te­tést ko­mo­lyan is ve­szik. Imád­koz­nak sze­mé­lyes szük­ség­le­te­i­kért, köz­ben­jár­nak má­so­kért, és di­cső­í­tik Is­tent, akit imád­nak.

De van va­la­mi prob­lé­ma az imád­ság­gal: nem olyan, mint egy au­to­ma­ta, amely­be ha be­do­bod a szük­sé­ges ér­mét, pon­to­san azt ka­pod, amit kér­tél. Úgy tű­nik, hogy az imád­sá­gok né­ha meg­vá­la­szo­lat­la­nok ma­rad­nak.

Mi tör­té­nik ak­kor, ami­kor imád­ko­zol, és a várt vá­lasz nem ér­ke­zik meg? Le­het, hogy egy na­gyon szük­sé­ges­nek tű­nő ál­lá­sért imád­ko­zol vagy egy fon­tos üz­let tel­je­sü­lé­sé­ért; azért, hogy va­la­mit el tudj ad­ni vagy meg­ven­ni; egy rég várt elő­lép­te­té­sért, anya­gi vagy csa­lá­di prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ért, de le­het bár­mi­lyen egyéb szük­ség vagy kí­ván­ság is, ame­lyet Is­ten elé vi­szel. Imád­ko­zol, ám nem ér­ke­zik rá fe­le­let.

Sok­szor meg­ta­pasz­tal­tam ezt a hely­ze­tet éle­tem és pá­lya­fu­tá­som so­rán: meg kel­lett ma­rad­nom ab­ban a mun­ká­ban, ame­lyet már nem ta­lál­tam ki­elé­gí­tő­nek, mi­vel nem volt más le­he­tő­sé­gem. Vagy az­zal küz­döt­tem, hogy meg­ta­lál­jam a meg­fe­le­lő em­bert egy kulcs­po­zí­ció be­töl­té­sé­hez. Vá­ra­koz­nom kel­lett, hogy a há­zun­kat el­ad­has­suk, mi­köz­ben az anya­gi nyo­más egy­re erő­sö­dött raj­tunk.

Az ef­fé­le hely­ze­tek so­ha­sem vol­tak kel­le­me­sek, még­is so­kat ta­nul­tam ál­ta­luk az imád­ság­ról és Is­ten­ről. Pél­dá­ul meg­ta­nul­tam, hogy Is­ten min­dig vá­la­szol az imád­sá­gok­ra, de ezt négy mó­don is meg­te­he­ti. „Igen”, „nem”, „várj” és „más­képp” is le­het a vá­la­sza.

Te­kint­sük át rö­vi­den Is­ten kü­lön­bö­ző vá­la­sza­it, ame­lye­ket imád­sá­ga­ink­ra ad.

Ami­kor Is­ten vá­la­sza: „Igen.” Aho­gyan egy sze­re­tő, kö­nyö­rü­lő föl­di apa, Is­ten is örül, ha gyer­me­kei kér­nek tő­le, és ő vá­la­szol­hat ne­kik. Sőt az ő vá­la­szai sok­kal job­bak, mint a tö­ké­let­len em­be­ri vá­la­szok. „…ha va­la­mit kér­tek tő­lem az én ne­vem­ben, meg­te­szem.” (Jn 14,14) „Ha te­hát ti go­nosz lé­te­tek­re tud­tok gyer­me­ke­i­tek­nek jó aján­dé­ko­kat ad­ni, mennyi­vel in­kább ad mennyei Atyá­tok Szent­lel­ket azok­nak, akik ké­rik tő­le?” (Lk 11,13)

Ami­kor Is­ten vá­la­sza „Nem.” Ké­ré­se­ink né­ha vissza­uta­sít­tat­nak, mert az in­dí­té­ka­ink hely­te­le­nek, ön­ző vá­gyak ve­zé­rel­nek ben­nün­ket. Más eset­ben vi­szont Is­ten tud­ja, hogy más­ra van szük­sé­günk, mint amit mi ké­rünk, így a vá­la­sza nem­le­ges az imád­sá­gunk­ra. „…ha ké­ri­tek is, nem kap­já­tok meg, mert rosszul [rossz in­dí­ték­ból] ké­ri­tek…” (Jak 4,3)

Ami­kor Is­ten vá­la­sza: „Várj.” Van olyan idő, ami­kor Is­ten va­la­mi­lyen ok­ból nem ad vá­laszt. Ta­lán az idő­zí­tés nem meg­fe­le­lő, vagy va­la­mi nem tel­jes. Ilyen­kor tü­re­lem­re ta­nít­hat, vagy csak egy­sze­rű­en tu­da­to­sí­ta­ni akar­ja, hogy ő ural­ja a kö­rül­mé­nye­ket, nem mi. „Légy csend­ben, és várj az Úr­ra! Ne in­dulj fel, ha az alat­to­mos em­ber­nek sze­ren­csés az út­ja! Re­mény­kedj az Úr­ban, ma­radj az ő út­ján! Ő fel­ma­gasz­tal, és örök­löd a föl­det…” (Zsolt 37,7.34) Ami­kor Is­ten vá­la­sza: „Más.” Né­ha, ami­kor imád­ko­zunk, meg va­gyunk győ­ződ­ve ar­ról, hogy szük­sé­günk van ar­ra, amit ké­rünk. Is­ten azon­ban az ő böl­cses­sé­gé­vel job­ban tud­ja, ha más­ra van szük­sé­günk – és sok­kal jobb­ra –, mint amit mi ké­rünk. „Aki pe­dig min­dent meg­te­het sok­kal bő­sé­ge­seb­ben, mint ahogy mi kér­jük vagy gon­dol­juk…” (Ef 3,20)

Ro­bert J. Ta­masy (For­rás: Mon­day Man­na)