Élő víz

Uram, Is­te­nem! Te vagy egye­dül örök­ké­va­ló. Sze­med előtt a mi időnk úgy su­han el, mint egy ár­nyék. Előt­ted nyil­ván­va­ló az éle­tem. Há­lát adok ne­ked, hogy min­dent jól cse­le­ked­tél. Nem en­ged­ted, hogy egyé­ni cé­lo­kat tűz­zek ki ma­gam elé, ha­nem Te ve­zet­tél éle­tem egyik ál­lo­má­sá­ról a má­sik­ra, gyak­ran aka­ra­tom el­le­né­re. Egy­há­zad ál­tal meg­tar­tot­tál Igéd mel­lett. Nem hagy­tál el­vesz­ni a kí­sér­té­sek­ben, me­lyek be­lül­ről és kí­vül­ről tá­mad­tak rám. Igéd meg­őr­zött ké­tel­ke­dé­sek­től és em­be­rek meg­ve­té­sé­től, és se­gí­tett, ami­kor szol­gá­la­tom örö­me meg­lan­kadt ben­nem. Igéd szá­mom­ra az én Uram, Jé­zus Krisz­tus. Ne­ki kö­szö­nöm azt, hogy Hoz­zád ta­lál­tam, és bo­csá­na­tod­ban bi­zo­nyos le­he­tek. Ne­ki kö­szö­nöm, hogy szá­mom­ra a ke­reszt teo­ló­gi­á­ja fö­lé fel­tá­ma­dá­sod győ­zel­mé­nek teo­ló­gi­á­ja ívelt. Ez nem az én, ha­nem a Te győ­zel­med volt. Ha a mi időnk le­telt, Te ak­kor is meg­ma­radsz, és mi örök­ké ben­ned ma­ra­dunk. Ne­ked le­gyen di­csé­ret és di­cső­ség mind­örök­ké. Ámen.

Ot­to Di­be­li­us (1880–1967) né­met evan­gé­li­kus lel­kész