A hét témája
A perifériáról a centrumba
Örvendetes, hogy országos missziói lelkészünk végre kérdez, és Isten előtti közös válaszkeresésre hív. Nagy kár, hogy ezt nem korábban tette! Megspórolhattuk volna azt az egyházon belüli „keresztes hadjáratot”, aláírásgyűjtő kampányt, amellyel teljesen feleslegesen sikerült egyházunk közvéleményét felkavarni és megosztani…
Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen május 10-én megtartott teológiai fórum éppen a most már Szeverényi János által is szorgalmazott, Isten előtti válaszkeresésnek volt az egyik szerény állomása. Még akkor is, ha történetesen a nyilatkozat megfogalmazói és aláírói azon nem voltak jelen. A kétórás disputából kiragadott egy-két mondat alapján bibliaellenességgel megbélyegezni a beszélgetés egyes résztvevőit, sőt még az erről tudósító hetilapunkat is, becsületsértő vádaskodás, elhamarkodott, szeretetlen ítélkezés volt. De ami megtörtént, megtörtént, az ilyesmiért egyházunkban még elnézést sem szoktak kérni…
Előrenézve próbáljunk valóban együtt kérdezni és válaszokat keresni. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ennek a közös útkeresésnek nem egyházunk néplapja a legalkalmasabb fóruma. Remélem, megtaláljuk az erre alkalmas helyet és időt. Addig is kérem a higgadt egyéni és közös tovább gondolkozást és kérdezést, valóban Istenre figyelve. Így most, mint név szerint megszólított, csupán néhány ponton kívánok reflektálni a huszonhét kérdésre.
Nem vagyok szakértő, de erősen kétlem, hogy a homoszexuális hajlam egy szinten emlegethető-e és kezelhető-e a pedofíliával vagy a kleptomániával…
Számomra is kérdés, hogy miért kap ekkora teret egyházunkban ez a periferikus téma: huszonhárom év gyülekezeti, hat év országos missziói lelkészi és lassan hét év püspöki szolgálat tapasztalatai alapján nálam ez a problémakör nincs ott az első huszonhét égető kérdés között, amelyet sürgősen orvosolni kellene egyházunkban.
Az viszont tény, hogy a téma ismételt felkavarása által valódi teológiai kérdések és feszültségek is gerjednek. Ilyen alapvető, súlyos téma: hogyan értelmezzük a Szentírást? Tömören és kiélezetten fogalmazva: komolyan vesszük-e a Bibliát vagy szó szerint?! Kicsit bővebben: lutheri módon, azaz krisztocentrikusan magyarázzuk-e vagy fundamentalista módon, betű szerint? Ez utóbbi esetben – többek között – le kellene venni a Luther-kabátot az évtizedek óta egyházunkban hűségesen szolgáló női lelkészekről, ahogy ezt a Baltikumban vagy éppen Lengyelországban tették, főleg amerikai, fundamentalista hatásra. Vajon ez lenne egyházunk tisztulásának az útja?
S ha már a tiszta egyház képe előkerült, hadd reflektáljak néhány őszinte kérdéssel a felelős szeretettel írott olvasói levelekre is. Vajon milyen „provokátoroktól” kell féltenünk teológushallgatóinkat? Hogyan lehet sterilen felkészülni a szolgálatra? Biztos, hogy mi „egészséges almák” vagyunk? Netán az evangélium ereje nem éppen arról a csodáról szól, hogy jóval lehet legyőzni, mi több, meggyőzni a rosszat?!
S végül egy halk, de határozott kérés: az egy elbitangolt, „más” fekete bárányról sem megfeledkezve, koncentráljuk erősen fogyó energiánkat az elveszőfélben lévő kilencvenkilenc „egészséges” pásztorolására. Aláírások helyett őket próbáljuk összegyűjteni. Forduljunk egyházunk valódi krízisei felé: a pusztuló gyülekezetek, megfáradt, kiégett pásztorok, széthulló házasságok és lelkészcsaládok felé!
Az idei Szélrózsa középre hívott minket, új kezdésre vele, az egyház Urával. De mi ehelyett valahol a pálya szélén, labda híján, egymást kergetjük… Pedig a labda is, a Játékvezető is középen vár! Hogy az igazi centrumból kiindulva, valóban kezdjük újat vele és egymással!
Gáncs Péter püspök