Kultúrkörök

Öt­na­pos au­gusz­tus ele­ji németországi „re-tú­rá”-nkat a mén­fő­csa­na­ki, evan­gé­li­kus Tóth Zol­tán hív­ta élet­re. Győ­ri, mén­fő­csa­na­ki, győr­új­ba­rá­ti ér­dek­lő­dők, va­la­mint né­hány tá­vo­labb la­kó je­lent­ke­zett rá. Cé­lunk az volt, hogy az átélt élmények révén közelebb ke­rül­jünk a reformációhoz. Lu­ther és a lu­the­rá­nus tör­té­ne­lem nyo­ma­it kö­vet­tük, nem meg­fe­led­kez­ve a ma­gyar múlt­hoz és je­len­hez va­ló kap­cso­ló­dá­sok­ról.

Va­la­mennyi­en elő­ször jár­tunk Herrn­hut­ban, ahol az evan­gé­li­kus bib­lia­ol­va­só Út­mu­ta­tó ké­szül, szá­mos nyelv­re le­for­dít­va. Sza­kács Ta­más – az Evan­gé­li­kus Bel­misszi­ói Ba­rá­ti Egye­sü­let hír­le­ve­lé­ben kö­zölt – elő­adá­sá­nak nagy sze­re­pe volt ab­ban, hogy ide­ta­lál­tunk.

A ma már vi­lág­szer­te több mint nyolc­száz­ezer ta­got szám­lá­ló herrn­hu­ti misszi­ós test­vér­gyülekezet sok­fé­le te­vé­keny­sé­get foly­tat, szá­munk­ra még­is az volt a leg­na­gyobb él­mény, ami­kor egy nagy fe­hér szek­rényt ki­nyi­tot­tak előt­tünk, és meg­mu­tat­ták az összes ed­dig meg­je­lent Lo­sung­ból ál­ló gyűj­te­ményt. Be­me­het­tünk ab­ba a szo­bá­ba, ahol a – szin­tén hó­fe­hér – ová­lis asz­ta­lon tör­té­nik az Útmutató igéinek a sor­so­lá­sa. (A test­vér­közösség egyházunkra gya­ko­rolt hatásáról lásd dr. Lackner Pál püspök írását lapunk 1. oldalán. – A szerk.) Lát­hat­tuk a fő­té­ren a ha­tal­mas, még­is de­rűs temp­lom­ter­met be­lül­ről, a kö­zös­ség asz­ta­lá­val és cí­me­ré­vel. Az egyik is­ko­la táb­lá­ján az is­me­rős Co­me­ni­us ne­vét ol­vas­hat­tuk, a cseh test­vé­rét, aki­nek ül­dö­zött hit­sor­so­sa­it 1722-ben Zin­zend­orf gróf be­fo­gad­ta it­te­ni bir­to­ká­ra.

Egé­szen más stí­lu­sú evan­gé­li­kus temp­lo­mot cso­dál­tunk meg Drez­dá­ban, a szász vá­lasz­tó­fe­je­del­mek fé­nyes fő­vá­ro­sá­ban. Ba­rokk pom­pá­ját azért bá­mul­juk iga­zán, mert is­mer­jük az 1945-ben le­bom­bá­zott épü­let fel­eme­lő tör­té­ne­tét is. A 2005-ös át­adást meg­elő­ző­en csak em­lé­kez­te­tő­ül meg­ha­gyott rom­hal­maz állt a he­lyén. Ma a temp­lom a há­bo­rú utá­ni meg­bé­ké­lés jel­ké­pe, hi­szen volt el­len­sé­gek együtt épí­tet­ték új­já.

A drez­dai mú­ze­um­ban a föl­di kin­cse­ket cso­dál­tuk – az er­fur­ti ko­los­tor­ban az égi­ek­ről be­szél­tünk. Nem tud­juk, me­lyik cel­lács­ka volt a szer­ze­tes Lu­the­ré, de ab­la­ka a ke­ren­gő­re né­zett, ame­lyet ők ke­reszt­út­nak ne­vez­tek, mert ott sé­tál­va a Meg­vál­tó pas­si­ó­ján el­mél­ked­tek.

A lip­csei Ta­más-temp­lom­ban ép­pen szólt az or­go­na, mi­kor be­lép­tünk, még­pe­dig a ré­gi, a Bach-ko­ra­be­li. Az „ötö­dik evan­gé­lis­ta”, aki a re­for­má­ció szel­le­mi­sé­gét a ze­né­ben tel­je­sí­tet­te ki, cso­dá­la­to­san fel­újí­tott mú­ze­u­mot ka­pott a temp­lom­mal szem­be­ni épü­let­ben.

„Vit­ten­ber­ga” most is tárt ka­rok­kal vár­ja a ma­gya­ro­kat. Temp­lo­ma­i­ban anya­nyel­vün­kön írt is­mer­te­tő is ol­vas­ha­tó. A 16. szá­zad­ból 442 itt ta­nu­ló hon­fi­tár­sunk­ról tu­dunk. A né­me­tek után mi vol­tunk a leg­né­pe­sebb ná­ció, s a re­for­má­ció szá­za­dá­ban ne­künk, ma­gya­rok­nak ez volt az el­ső szá­mú egye­te­münk. Ké­sőbb sem le­he­tett ki­csi a je­len­tő­sé­ge, mert ide­gen­ve­ze­tőnk a Lu­ther-ház­ban azt mond­ta, hogy egy­szer­re ezer ma­gyar is járt az egye­tem­re. A di­á­kok egy cso­port­ja kö­rül­ül­het­te az asz­talt a re­for­má­tor má­ig ke­gye­let­tel meg­őr­zött szo­bá­já­ban. Ma­gya­rok is hall­gat­ták pré­di­ká­ci­ó­ját a szó­szék­ről, ame­lyet szin­tén nagy becs­ben tart a mú­ze­um.

Ter­mé­sze­te­sen nem mu­lasz­tot­tuk el Lu­ther sír­já­nak meg­ko­szo­rú­zá­sát a vár­temp­lom­ban. Szü­le­té­sé­nek és ha­lá­lá­nak hely­szí­nét, Eis­le­bent is fel­ke­res­tük. A szü­lő­ház fris­sen fel­újít­va és ki­bő­vít­ve vár­ja a lá­to­ga­tó­kat. A csa­lád tör­té­ne­tén kí­vül a vá­ros­ka gaz­da­sá­gá­ról is sok min­dent be­mu­tat a ki­ál­lí­tás. A Pé­ter-Pál-temp­lo­mot (ahol Lu­thert ke­resz­tel­ték) és a Ster­be­ha­ust (ahol re­for­má­to­runk el­hunyt) vi­szont ép­pen most újít­ják fel, ezek te­hát a jö­vő­ben tar­to­gat­nak meg­­le­pe­té­se­ket.

El­lá­to­gat­tunk Wart­burg vá­rá­ba, a né­met Bib­lia szü­lő­he­lyé­re. „Jörg lo­vag­nak”, Bölcs Fri­gyes lát­szat­fog­ság­ban tar­tott ven­dé­gé­nek kis dol­go­zó­szo­bá­ját töb­ben nem elő­ször lát­tuk. Öröm­mel fe­dez­tük fel en­nek elő­te­ré­ben Beth­len Gá­bor er­dé­lyi fe­je­de­lem arc­ké­pét. A lo­vag­vár leg­hí­re­sebb ma­gyar la­kó­já­ra, Ár­pád-há­zi Szent Er­zsé­bet­re ko­szo­rú­zás­sal em­lé­kez­tünk.

Nürn­berg és Augs­burg is a re­for­má­ció vá­ro­sa, s szá­mos pon­ton kap­cso­ló­dik a ma­gyar tör­té­ne­lem­hez. Hit­val­lá­sunk is „ágos­tai” (1530), és az éle­tünk ke­re­te­it je­len­tő­sen be­fo­lyá­so­ló hí­res val­lás­bé­ke is (1555). Az augs­bur­gi Szent An­na-temp­lom Lu­ther-szo­bá­já­ban hagy­tuk utol­só em­lék­sza­la­gun­kat.

Szó esett az úton a re­for­má­ció ne­ves mű­vé­sze­i­ről, töb­bek kö­zött Cra­nach­ról és Dü­rer­ről, va­la­mint más olyan sze­mé­lyi­sé­gek­ről, akik a meg­te­kin­tett mű­em­lé­kek­hez, az érin­tett vá­ro­sok­hoz és tar­to­má­nyok­hoz kap­cso­lód­nak. Reg­ge­li és es­ti áhí­ta­ta­in­kon fel­hasz­nál­tuk Lu­ther Már­ton írá­sa­it. Né­me­lyek­nek meg­hök­ken­tő az ak­tu­a­li­tá­sa.

Az utol­só együtt töl­tött es­tén­ken egy kis nürn­ber­gi ho­tel­ben úr­va­cso­rát vet­tünk. Itt­hon szer­kesz­tett li­tur­gi­kus-éne­kes fü­zet­kénk a Ke­nyér­ré vá­ló ró­zsa cí­met vi­sel­te. A Lu­ther-ró­zsa jel­ké­pes üze­ne­te volt a ve­zér­fo­na­lunk – kö­zép­pont­ban a ke­reszt­tel.

Er­ről a kö­zép­pont­ról meg nem fe­led­kez­ve vár­juk a re­for­má­ció ünnepe előt­ti pén­te­ket, ami­kor a győr­új­ba­rá­ti gyü­le­ke­ze­ti te­rem­ben sze­ret­nénk fel­ele­ve­ní­te­ni úti él­mé­nye­in­ket.

Go­ór Ju­dit