E heti Luther-idézet

„Így megy ez most is min­de­nütt. Aho­gyan kö­ze­le­dik a vi­lág vé­ge, úgy nő az em­be­rek há­bor­gá­sa és tom­bo­lá­sa Is­ten el­len, ócsá­rol­ják és ká­ro­mol­ják Is­ten igé­jét, pe­dig bi­zo­nyo­san tud­ják ró­la, hogy ez Is­ten igé­je és az igaz­ság. Emel­lett meg­annyi ször­nyű jel és cso­da mu­tat­ko­zik az égen és majd min­den te­remt­mé­nyen, ret­ten­tő fe­nye­ge­tést hir­det­ve. Go­nosz és nyo­mo­rú­sá­gos idő ez, go­no­szabb Je­re­mi­á­sé­nál is. Ha­nem így lesz ez, és így is kell len­nie, hogy a go­no­szok meg­erő­söd­je­nek, és azt éne­kel­jék: Pax, van még időnk; de íme, így is be­tel­je­se­dik Is­ten aka­ra­ta, bár a je­lek min­den fe­nye­ge­té­se olyan, akár a szél­be írott szó, míg­nem (amint Szent Pál mond­ja) ve­sze­de­lem jő rá­juk nagy hir­te­len­ség­gel, és el­pusz­tít­ja őket, mi­előtt ész­be kap­ná­nak (1Thessz 5,3). De Krisz­tus meg­tart­ja a tu­dó szí­ve­ket, akik­nek ked­vé­ért e gya­lá­za­tos idő­ben igé­je fé­nyes­ke­dik; amint Ba­bi­ló­ni­á­ban is meg­tar­tot­ta Dá­ni­elt és a hoz­zá ha­son­ló­kat, aki­kért Je­re­mi­ás jö­ven­dö­lé­se fé­nyes­ke­dett. Di­csé­ret és há­la le­gyen az Úr­nak, az Atyá­val és a Szent­lé­lek­kel együtt, az egyet­len Is­ten­nek min­de­nek fe­lett az idők vé­ge­ze­té­ig. Ámen.”

Lu­ther Már­ton: Elő­szó Je­re­mi­ás pró­fé­ta köny­ve­i­hez (Szi­ta Szil­via for­dí­tá­sa)