Élő víz

„Mind­nyá­junk­nak lep­le­zet­le­nül kell oda­áll­nunk a Krisz­tus íté­lő­szé­ke elé.” (2Kor 5,10)

Szent­há­rom­ság ün­ne­pe után az utol­só előt­ti hé­ten az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi fel­szó­lí­ta­nak: re­mény­ség­gel vár­juk az Úr vissza­jö­ve­te­lét! Ő a ki­rá­lyok Ki­rá­lya­ként fog min­de­nen ural­kod­ni. „Tö­ké­le­te­sen re­mény­ked­je­tek ab­ban a ke­gye­lem­ben, ame­lyet Jé­zus Krisz­tus meg­je­le­né­se­kor kap­tok.” (1Pt 1,13; LK) Az Apos­to­li hit­val­lás új kez­de­tet hir­det:„Hi­szem (…) a test fel­tá­ma­dá­sát és az örök éle­tet.” „Ha el­enyé­szik is a tes­tem és a szí­vem, szí­vem­nek kő­szik­lá­ja és örök­sé­gem te ma­radsz, Is­te­nem. Oly jó né­kem Is­ten kö­zel­sé­ge! Re­mény­sé­ge­met az Úr­ba ve­tem!” (GyLK 723,10–11) „Ami­kor pe­dig az Em­ber­fia el­jön (…), így szól a jobb ke­ze fe­lől ál­lók­hoz: Jöj­je­tek, Atyám ál­dot­tai, örö­köl­jé­tek a vi­lág kez­de­te óta szá­mo­tok­ra el­ké­szí­tett or­szá­got.” (Mt 25,31.34) Mert „aki hall­ja az én igé­met, és hisz ab­ban, aki el­kül­dött en­gem, an­nak örök éle­te van; sőt íté­let­re sem megy, ha­nem át­ment a ha­lál­ból az élet­be” (Jn 5,24). Pál Is­ten gyer­me­ke­i­nek re­mény­sé­gét hir­de­ti: „Mert üd­vös­sé­günk re­mény­ség­re szól. (…) Ha pe­dig azt re­mél­jük, amit nem lá­tunk, ak­kor áll­ha­ta­tos­ság­gal vár­juk.” (Róm 8,24.25) „A hit pe­dig a re­mélt dol­gok­ban va­ló bi­za­lom, és a nem lát­ha­tó dol­gok lé­té­ről va­ló meg­győ­ző­dés.” (Zsid 11,1) He­gyi be­szé­de vé­gén Urunk Is­ten aka­ra­tá­nak cse­lek­vé­sé­re hív, s a kő­szik­lá­ra épí­tett ház ké­pé­vel szem­lél­te­ti az okos em­ber örök sor­sát: aki nem­csak meg­hal­lot­ta az ő igé­jét, de meg is cse­le­ked­te, és éle­tét Jé­zus­ra ala­poz­ta, ben­ne hitt, csak az „megy be a mennyek or­szá­gá­ba” (Mt 7,21). Ám aki szán­dé­ko­san vét­ke­zik, „Is­ten Fi­át láb­bal ta­pod­ja, (…) és a ke­gye­lem Lel­két meg­csú­fol­ja”, ar­ra Is­ten íté­le­te vár: „Fé­lel­me­tes do­log az élő Is­ten ke­zé­be es­ni.” (Zsid 10,29.31) Urunk fi­gyel­mez­tet: akik e föl­dön meg nem tér­nek, el­vesz­nek az íté­let­ben! Ezt pél­dáz­za a ter­mé­ket­len fü­ge­fa sor­sa is; bi­zony, le­jár a ke­gye­lem ide­je: „…hát­ha te­rem jö­vő­re, ha pe­dig nem, ak­kor vágd ki.” (Lk 13,9) Pál em­lé­kez­tet az Úr jö­ve­te­lé­re: „…ami­kor az Úr Jé­zus meg­je­le­nik a menny­ből, (…) bosszút áll azo­kon, akik nem is­me­rik Is­tent, és nem en­ge­del­mes­ked­nek (…) evan­gé­li­u­má­nak. Ezek majd örök pusz­tu­lás­sal bűn­hőd­nek…” (2Thessz 1,7–9) A fő­pap e kér­dé­sé­ben ben­ne volt a vá­lasz is: „…va­jon te vagy-e a Krisz­tus, az Is­ten Fia!” A fe­le­let: „Te mond­tad. Sőt azt mon­dom nek­tek: mos­tan­tól fog­va meg­lát­já­tok az Em­ber­fi­át, amint a Ha­tal­mas jobb­ján ül, és el­jön az ég fel­hő­in.” (Mt 26,63.64) Já­nos lát­hat­ta a meg­nyílt eget és a Mes­si­ás el­jö­ve­te­lét: „És lát­tam egy nagy fe­hér tró­nust és a raj­ta ülőt (…) a ha­lot­tak (…) a tró­nus előtt áll­nak (…). Ha va­la­kit nem ta­lál­tak be­ír­va az élet köny­vé­be, azt a tűz ta­vá­ba ve­tet­ték.” (Jel 20,11.12.15) Lu­ther vall­ja: csak Krisz­tus ál­tal van me­ne­te­lünk az Atyá­hoz, s Ura ne­vé­ben szól­va hir­det re­mény­sé­get: „Meg­lásd, ha erős hit­tel, szí­ved min­den bi­zo­dal­má­val rám bí­zod ma­gad, én le­szek a híd, mely té­ged a ha­lál­ból a má­sik élet­be visz.” Kér­he­ted: „Ó, Jé­zus, ama nagy na­pon (…) / Írd élet köny­vé­be ne­vem, / Vígy tel­jes­ség­re, ámen.” (EÉ 502,5)

Ga­rai And­rás