Egyházunk egy-két hete
Halottainkra emlékeztünk Mezőtúron
Ebben az évben a reformáció emléknapja vasárnapra esett. Gyülekezetünkben tavaly indult egy kezdeményezés: a halottak napján együtt emlékezzünk elhunyt hozzátartozóinkra, barátainkra, testvéreinkre. Idén ennek a két jeles napnak a gondolatait Luther Márton elmélkedése kötötte össze: „Isten azért enged búzaszemként elporladni télre, hogy nyár jöttén napnál szebben keljünk ki.”
Október 31-i ünnepi istentiszteletünk a reformáció jegyében indult. Két fiatal zeneiskolás kántorizálása mellett énekeltük el az Erős vár a mi Istenünk… erőt adó sorait. Kis templomunk megtelt, hívogatásunkra szép számmal jelentek meg hívő és nem hívő emberek.
Igehirdetésében Kocsik Mónika lelkész a Zsoltárok könyvéből Dávid zsoltárát (36,6–10) idézve adott útmutatást: a mindennapok nehézségei, fájdalmai közepette úgy tudunk végigmenni az úton – ahogyan Luther is végigment –, ha mindvégig velünk van az Isten, aki belénk, mai emberekbe is Lelket önt, ha elfogadjuk hívó szavát. Ha akkor, az 1500-as években „Luther Márton hallgatott volna, ma nem lenne bátor hitvalló kereszténység” – szól egy mai tanúságtévő gondolata.
Az igehirdetést Bessenyei Ferenc színművész hangjával kísért diameditáció vezette át a halottak napi megemlékezésre. Berzsenyi Dániel Fohászkodás című verse alkalmat adott az elcsendesedésre.
Az ünnepi alkalmon volt lelkészeink családtagjai tisztelték meg gyülekezetünket: a Botyánszky és a Bártfai család. Gyermekek, unokák és dédunokák ültek a templompadban, amikor egykori lelkészeinkre emlékeztünk. Wikkert Lajos, a gyülekezet- és templomépítő lelkész 1924-től 1934-ig szolgálta a szarvasi gyülekezettől levált mezőtúri testvéreket. Szükség volt a szervezőmunkára, hiszen egy új gyülekezetet kellett útjára indítani. Lelkes presbitérium, önzetlen adakozók voltak segítő munkatársai. Így 1926-ban – egy év alatt – felépült a templom a város központjában. Ezzel egy időben készült el a parókia. Később gyülekezeti teremmel és melléképületekkel bővítették az ingatlant.
Botyánszky János (1894–1976) a történelem igazán viharos időszakában, 1934-től 1955-ig volt mezőtúri lelkész, 1942-től egyben esperes is. Nemcsak gyülekezetét, de a várost sem hagyta el a nehéz időkben, így gyámolítója tudott lenni a református és katolikus híveknek is, amikor pásztor nélkül maradtak. A tanyasi iskola felépítése ugyanúgy szívügye volt, mint a meghurcolt zsidóság segítése. A nyolc nyelven beszélő, „aranyszájú Jánosnak” nevezett, szépen prédikáló lelkészről sok-sok történet él még ma is az idősebbek emlékezetében. Feleségével együtt a mezőtúri temetőben nyugszik.
Az Újpesten 1914-ben született Bártfai Lajos 1955-től 1972-ig, haláláig élt és dolgozott Mezőtúron családjával. Az ő idejében került sor a templom felújítására. Csendes, halk szavú ember volt, akinek szívügye volt a szórványban és kis gyülekezetben élő evangélikusság megtartása. Vallotta, hogy nem a hely teszi fontossá az embert, hanem az elvégzett munka, az Istentől kapott elrendelés. Így vidéki lelkészként tisztelettel látta el az esperesi teendőket is haláláig.
A jelenlegi gyülekezet fontosnak tartotta, hogy e lelkészeknek szerény emléket állítson. Ennek érdekében a templom belső falán hármuk nevét és szolgálati idejét rögzítő márványtáblákat helyeztünk el; felszentelésükre és megkoszorúzásukra az ünnepi alkalom keretében került sor.
Istentiszteletünk imádsággal és közös énekkel zárult. A távozáskor régi ismerősök találtak egymásra. Az elmentekre emlékezve néhányan csendesen borultak egymás vállára…
Juhászné Koppány Márta gyülekezeti felügyelő (Mezőtúr)