evél&levél

Ez úton kö­szö­nöm Gáncs Pé­ter püs­pök úr és egy­há­zunk ve­ze­tő­sé­gé­nek se­gít­sé­gét ab­ban, hogy a pé­csi gyer­mek­kli­ni­kán, az on­kohe­ma­to­ló­gi­ai osz­tá­lyon lel­ki­gon­do­zó stá­tus jött lét­re. 2010. ok­tó­ber 1-jén Né­meth­né Tóth Szil­via mun­ká­ba állt osz­tá­lyun­kon.

Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban a gyer­mek­on­ko­ló­gi­ai osz­tá­lyon szol­gá­la­tot tel­je­sí­tő lel­ki­gon­do­zó teo­ló­gi­ai, eti­kai, men­tál­hi­gi­é­nés, in­ter­disz­cip­li­ná­ris (az adott be­teg­sé­gek­re vo­nat­ko­zó or­vos­szak­mai) is­me­re­tek­kel ren­del­ke­ző sze­mély, aki a di­ag­nó­zis­köz­lés­től kezd­ve a ke­ze­lés és az an­nak szö­vőd­mé­nyei kap­csán új­ra és új­ra je­lent­ke­ző fe­nye­ge­tett­ség je­len­lé­te ide­jén se­gít a szü­lők­nek és gyer­me­ke­ik­nek. Mun­ká­já­nak ré­sze a (be­te­ge­ink jó­val ki­sebb ré­szét ki­te­vő) gyó­gyít­ha­tat­lan gyer­me­kek és szü­le­ik se­gí­té­se – amed­dig le­het­sé­ges – az élet meg­élé­sé­ben, ké­sőbb a bú­csú­zás­ban, majd a gyász­ban.

A lel­ki­gon­do­zó egy po­zi­tív, sze­re­tő, transz­cen­dens erő le­he­tő­sé­gét ve­ti fel a be­szél­ge­té­sek so­rán, ter­mé­sze­te­sen hoz­zá­té­ve sa­ját em­be­ri ér­zé­se­it, gon­do­la­ta­it. Ré­sze az él­ni aka­rást se­gí­tők­nek. Ide­tar­toz­nak a ta­ná­rok, a pszi­cho­ló­gusok, a men­tál­hi­gi­é­ni­kusok, a gyógy­tor­nászok, a mű­vé­szet­te­ra­pe­u­ták, a bo­hóc­dok­to­rok, a me­se­mon­dók, a szü­lő­szál­lót ve­ze­tők stb.

A lel­ki­gon­do­zó nem azo­nos a kór­ház­lel­késszel. Utób­bi az evan­gé­li­u­mot hir­de­ti a hoz­zá for­du­ló rá­szo­ru­lók­nak, sze­mé­lyes be­szél­ge­té­sek, kór­há­zi is­ten­tisz­te­le­tek so­rán. Mi­vel azon­ban je­len­lé­te nem fo­lya­ma­tos, il­let­ve el­ne­ve­zé­se az egy­ház­hoz erő­sen kö­tő­dő, így ko­runk­ban az Is­ten­től el­tá­vo­lo­dott em­be­rek ne­he­zeb­ben ké­rik se­gít­sé­gét. A szü­lők ilyen irá­nyú „fo­gya­té­kos­sá­ga” azon­ban nem sza­bad, hogy gát­ja le­gyen a gyer­me­kek lel­ki fel­sza­ba­du­lá­sá­nak, az élet­be va­ló ve­ze­tés le­he­tő­sé­gé­nek, il­let­ve en­nek tu­da­to­sí­tá­sá­nak.

Éven­te né­hány gyer­mek nem tud osz­tá­lyunk­ról egész­sé­ge­sen ha­za­men­ni. Lel­ki­gon­do­zónk egyi­k munkatársa a már el­in­dult, de re­mé­nye­ink sze­rint ké­sőbb ala­pít­vá­nyi ke­re­tek kö­zött mű­kö­dő dél-du­nán­tú­li ott­ho­ni gyer­mek­hos­pice-szol­gá­lat­nak. Se­gít, hogy amed­dig le­het, gyer­me­ki hit­tel, bi­za­lom­mal él­hes­sék az éle­tet ott­ho­nuk­ban a gyer­me­kek. Se­gít ész­re­ven­ni az ál­ta­lunk is sok­szor el­fe­lej­tett örö­mét az evés­nek, ivás­nak, al­vás­nak, já­ték­nak, ta­nu­lás­nak. An­nak tu­da­tá­ban, hogy to­váb­bi gyó­gyí­tó ke­ze­lés már nem le­het­sé­ges, se­gít lát­ni az élet örö­me­it. Ahogy egy ba­rá­tom (volt be­te­gem) mond­ta: lát­ni, ahogy nő a fű.

Öröm­mel tölt el a lel­ki­gon­do­zói je­len­lét a be­te­ge­ket el­lá­tó sze­mély­zet (nő­vé­rek, or­vo­sok) szem­pont­já­ból is. Is­mert, hogy a se­gí­tő szak­mák­ban a ki­égés el­ke­rü­lé­sé­re szá­mos pszi­cho­ló­gi­ai mód­szer lé­te­zik. A pszi­cho­ló­gia tu­do­má­nyá­nak gya­kor­lá­sa egy gyer­mek­on­ko­ló­gi­ai osz­tá­lyon el­en­ged­he­tet­len, an­nak mód­sze­re­it nem he­lyet­te­sít­he­ti a lé­lek­ápo­ló mun­ká­ja. Ugyan­ak­kor meg­győ­ző­dé­sem, hogy a szü­lők és a gyer­me­kek mel­lett az itt dol­go­zók­nak is szük­sé­gük van – füg­get­le­nül at­tól, hogy a val­lás­ról, az egy­ház­ról mit gon­dol az il­le­tő – egy po­zi­tív transz­cen­dens erő le­he­tő­sé­gé­ről va­ló gon­dol­ko­zás­ra, be­szél­ge­tés­re.

Még egy­szer kö­szö­nöm a se­gít­sé­get. Tu­dom, hogy Szil­via mun­ká­ját, mint ahogy mind­annyi­un­két, a Lé­lek ere­je se­gí­ti.

Dr. Ot­tó­ffy Gá­bor osz­tály­ve­ze­tő, Pé­csi Tu­do­mány­egye­tem Kli­ni­kai Köz­pont (Gyer­mek­kli­ni­ka, On­kohe­ma­to­ló­gi­ai Osz­tály)