Evangélikusok

Hogy tisz­te­lői van­nak-e töb­ben vagy a tisz­te­len­dő­sé­gét két­ség­be vo­nók – az nem kér­dés. Ha akad­nak is pá­ran, akik – ilyen-olyan ok­ból – nem ké­pe­sek túl­lát­ni az 1956-tól ha­lá­lá­ig Bécs­ben szol­gá­ló, nagy for­má­tu­mú evan­gé­li­kus lel­kész, Szép­fa­lu­si Ist­ván „ár­nyé­kán”, a hely­zet még­is­csak az, hogy az ál­ta­la ala­pí­tott Bor­nem­isza Pé­ter Tár­sa­ság el­nö­ke­ként szá­za­kat, az Auszt­ri­ai Ma­gyar Lel­ki­gon­do­zó Szol­gá­lat ve­ze­tő­je­ként ez­re­ket (!) kö­te­le­zett se­gí­tő­kész­sé­gé­vel őszin­te há­lá­ra. Mi­köz­ben azon­ban a hoz­zá így vi­szo­nyu­lók több­sé­ge kül­föl­dön él (vagy élt), a rend­szer­vál­tás haj­na­lá­ig ha­za­lá­­to­­gat­ni (Illyés Gyula temetésére ka­pott het­ven­két órás vízumától eltekintve) so­ha nem engedett Szép­­fa­lu­si Ist­ván ma­gyar föld­ben nyug­szik.

Há­rom fiú­gyer­me­ké­nek még­sem csu­pán csa­lá­di kör­ben kel­lett meg­áll­nia múlt va­sár­nap a „di­asz­pó­ra min­de­ne­sé­nek” bu­da­pes­ti sír­já­nál. Ha­lá­lá­nak ti­ze­dik év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból a Ke­re­pe­si te­me­tő­ben el­he­lyez­ték ko­szo­rú­i­kat a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház ve­ze­tő kép­vi­se­lői is, dél­után pe­dig a De­ák té­ri egy­ház­köz­ség ta­nács­ter­mé­be hív­ta em­lé­ke­zés­re hí­ve­it D. dr. Har­ma­ti Bé­la nyu­gal­ma­zott püs­pök.

Il­lő hely­szín volt em­lé­ke­zés­re a De­ák té­ri lu­the­rá­nus szi­get, hi­szen az ék­sze­rész­nek ta­nult Szép­fa­lu­si Ist­ván eb­ben a gyü­le­ke­zet­ben kon­fir­mált, és – Or­dass La­jos egyik nagy­pén­te­ki ige­hir­de­té­sé­nek ha­tá­sá­ra – itt ha­tá­roz­ta el, hogy a teo­ló­gi­án foly­tat­ja ta­nul­má­nya­it.

Ne­héz nem meg­lát­ni az Úr­is­ten ter­vét is ab­ban, hogy a csa­lá­di gyö­ke­rei ré­vén oszt­rák ál­lam­pol­gár­ság­gal bí­ró Szép­fa­lu­si 1955 nya­rán (lel­késszé szen­te­lé­se után né­hány nap­pal) tá­vo­zott Auszt­ri­á­ba, ahol alig egy esz­ten­dő múl­tán (1956. no­vem­ber 5-én) az ot­ta­ni evan­gé­li­kus egy­ház or­szá­gos me­ne­kült­gon­do­zó lel­kész­nek ne­vez­te ki… Új szol­gá­la­ti te­rü­le­té­re egyik nap­ról a má­sik­ra ma­gya­rok tíz­ez­rei kény­sze­rül­tek.

Szép­fa­lu­si Ist­ván­nak egé­szen a vas­füg­göny le­hul­lá­sá­ig adott mun­kát a Kár­pát-me­den­cé­ből disszi­dál­tak se­gí­té­se. Bár el­ső­sor­ban a pro­tes­táns fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zó­kat volt hi­vat­va gon­doz­ni, va­ló­já­ban val­lá­si ho­va­tar­to­zás­tól füg­get­le­nül tá­masz­kod­hat­tak rá és hit­ve­sé­re – Wan­ner Már­tá­ra – a Laj­tán túl­ra ju­tott ma­gya­rok.

Is­ten sok­ta­len­tu­mos szol­gá­ja a ma­gyar nyelv ápo­lá­sát, a ma­gyar kul­tú­ra nép­sze­rű­sí­té­sét is hi­va­tá­sá­nak te­kin­tet­te. A Bor­nem­isza Pé­ter Tár­sa­ság el­nö­ke­ként a ma­gyar iro­da­lom olyan ki­vá­ló­sá­ga­it jut­tat­ta „nyu­ga­ti ref­lek­tor­fény­hez”, mint Cso­ó­ri Sán­dor, Sü­tő And­rás, Jó­kai An­na… Foly­tat­hat­nánk hosszan a sort, ám e tu­dó­sí­tás most csu­pán a no­vem­ber 28-i mél­tó meg­em­lé­ke­zést kell, hogy hí­rül ad­ja. Szép­fa­lu­si Ist­ván sok­ol­da­lú szol­gá­la­tá­nak mél­ta­tá­sa azon­ban a jö­vő­ben is azon tisztelőinek kö­te­le­zett­sé­ge ma­rad, akik az ál­ta­la meg­se­gí­tett szá­zak­hoz vagy ez­rek­hez tar­toz­nak…

T. Pin­tér Ká­roly