Evangélikusok

Lel­kész­port­ré

– Bát­ran mond­hat­juk: az ön csa­lád­já­nak az éle­té­be igen ala­po­san be­le­szólt a 20. szá­za­di tör­té­ne­lem.

– Déd­apám, Mol­nár Gé­za a Fel­vi­dé­ken vas­utas­ként dol­go­zott. A tri­a­no­ni szer­ző­dés meg­kö­té­se után össze­cso­ma­gol­ta min­de­nét, fog­ta a csa­lád­ját, és át­te­le­pült Bu­da­pest­re: azt mond­ta, hogy ő ed­dig a ma­gyar vas­utat szol­gál­ta, ezután is azt akar­ja.

Nagy­pa­pa, Mol­nár Re­zső fel­vi­dé­ki evan­gé­li­kus nép­is­ko­lá­ba járt – még min­dig meg­van az 1885-ös kel­te­zé­sű bi­zo­nyít­vá­nya –, evan­gé­li­kus lel­kész lett, és har­minc­há­rom évig, 1949-től 1982-ig szol­gált a nagy­la­ki szlo­vák aj­kú evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet­ben. Ez nem­csak a leg­na­gyobb szlo­vák gyü­le­ke­zet Romániában a mai na­pig, ha­nem a Ro­má­ni­ai Evan­gé­li­kus-Lu­the­rá­nus Egy­ház szlo­vák nyel­vű egy­ház­me­gyé­jé­nek es­pe­re­si szék­he­lye is.

– Az ön édes­ap­ja azon­ban nem foly­tat­ta a lel­ké­szi ha­gyo­má­nyo­kat.

– Ne­ki más élet­kö­rül­mé­nyek adat­tak. Ugyan lel­kész sze­re­tett vol­na len­ni, de ak­kor még azt sem tud­ta, hol fog érett­sé­giz­ni. Pap­gye­rek­ként a ro­má­ni­ai kom­mu­nis­ta re­zsim­től nem so­kat vár­ha­tott a to­vább­ta­nu­lást il­le­tő­en, így ti­zen­hat éve­sen Po­zsony­ba ment, szin­te me­ne­kült. Disszi­dens­ként Cseh­szlo­vá­ki­á­ban a meg­él­he­té­sé­ért küz­dött. Az ál­lam­pol­gár­sá­ga pe­dig kü­lön tör­té­net – pél­dá­ul két évig le­ve­let sem vált­ha­tott a szü­le­i­vel; egy­szer tud­tak üzen­ni egy­más­nak a vá­lo­ga­tott jég­ko­rong­csa­pa­ton ke­resz­tül. 1952-ben érett­sé­gi­zett a ta­ní­tó­kép­ző­ben, majd tör­té­ne­lem–szlo­vák iro­da­lom sza­kon ta­nult to­vább szin­tén Po­zsony­ban.

Ta­nár­ként az ok­ta­tás mel­lett az ál­ta­lá­nos is­ko­la és gim­ná­zi­um va­la­mennyi év­fo­lya­ma szá­má­ra meg­ír­ta a szlo­vák iro­da­lom és nyelv­tan tan­köny­vet – de ezt már Ro­má­ni­á­ba vissza­tér­ve. A kor­ra jel­lem­ző­en ter­mé­sze­te­sen egy má­sik szer­ző ne­ve is fel van tün­tet­ve raj­tuk, mert azt még­sem le­he­tett, hogy egy pár­ton­kí­vü­li egye­dül ír­jon tan­köny­vet…

– Ön ta­nár­ként kezd­te a pá­lyá­ját, majd evan­gé­li­kus lel­kész lett, most pe­dig ez­zel pár­hu­za­mo­san az Eöt­vös Lo­ránd Tu­do­mány­egye­tem Csil­la­gá­sza­ti Tan­szé­ké­nek PhD-hall­ga­tó­ja, a fi­zi­kai dok­to­ri is­ko­la ré­szecs­ke­fi­zi­ka és csil­la­gá­szat prog­ram­já­ban vég­zi ta­nul­má­nya­it. Hogy is ala­kult mind­ez?

– Ere­de­ti­leg a ko­lozs­vá­ri egye­te­men vé­gez­tem fi­zi­ka–ké­mia sza­kon. Ne­gyed­éves vol­tam még, ami­kor úgy dön­töt­tem, teo­ló­gi­á­ra je­lent­ke­zem, de azért be­csü­let­ből – meg per­sze a szü­le­im biz­ta­tá­sá­ra is – be­fe­jez­tem az egye­te­met, hi­szen már csak egy év volt hát­ra. Ké­sőbb fél­ál­lás­ban éve­kig ta­ní­tot­tam is eze­ket a tár­gya­kat. Azon­ban hi­á­ba vet­tek fel teo­ló­gus­hall­ga­tó­nak, előbb tel­je­sí­te­nem kel­lett a kö­te­le­ző sor­ka­to­nai szol­gá­la­tot.

– Ma­gyar­ként nem le­he­tett egy­sze­rű a ro­má­ni­ai had­se­reg­ben…

– In­kább azt mon­da­nám, ér­de­kes volt. Már az is­ko­lá­ban is az egyet­len ma­gyar vol­tam egy szlo­vák osz­tály­ban Ro­má­ni­á­ban. Itt nem­csak szlo­vá­kul ta­nul­tam meg, ha­nem ro­má­nul is. Na­gyon szi­go­rú volt a ro­mán­ta­ná­runk – job­ban is sze­re­pel­tünk az érett­sé­gin, mint a pár­hu­za­mos ro­mán ta­go­za­tos osz­tály…

Sor­ka­to­na­ként az egyet­len ma­gyar vol­tam a Vas­ka­pu kör­nyé­ki ha­tár­őr­ség­nél. Mi­vel jól tud­tam ro­má­nul, nem is akar­ták el­hin­ni, hogy nem az anya­nyel­vem. Sőt volt olyan egye­te­met vég­zett, ma­te­ma­ti­ka sza­kos tár­sam, aki meg­kér­dez­te, hogy mi­ért ma­gya­rul írok ha­za, ér­tik azt egy­ál­ta­lán ott­hon? Azt hit­te, csak hob­bi­ból ta­nul­tam meg ezt a nyel­vet, és a csa­lád­tag­ja­im­nak szó­tár­ból kell ki­ke­res­ni­ük a sza­va­kat, hogy meg­ért­sék, amit ír­tam.

– És tény­leg, ha az is­ko­lá­ban szlo­vá­kul folyt az ok­ta­tás, ki ta­ní­tot­ta meg ma­gya­rul ír­ni-ol­vas­ni?

– Édes­anyám. Ott­hon csak ma­gya­rul be­szél­tünk, és jó volt, hogy a ha­tár men­ti Nagy­la­kon tud­tuk fog­ni a Ma­gyar Te­le­ví­zió egyes csa­tor­ná­ját. Ami­kor pe­dig ké­sőbb anyám ész­re­vet­te, hogy el­kezd­tem tör­ni a nyel­vet – az is­ko­la ha­tá­sá­ra –, ak­kor na­gyon so­kat ol­vas­ta­tott ve­lem. Tud­ta, hogy ér­de­kel­nek az in­di­á­nos köny­vek, ezért jó pá­rat be­szer­zett be­lő­lük szá­mom­ra.

– Töb­bek kö­zött az idén má­jus 22-i du­na­föld­vá­ri be­ik­ta­tá­sá­ra egy­be­gyűl­tek is iga­zol­hat­ták, hogy az­óta is na­gyon so­kat ol­vas. Va­ló­szí­nű­leg nem vé­let­le­nül lett har­ma­dik he­lye­zett az or­szá­gos tu­do­má­nyos di­ák­kö­ri kon­fe­ren­ci­án val­lás­tu­do­mány­ból 2001-ben.

– A teo­ló­gi­ai ta­nul­má­nya­im har­mad­évét már Bu­da­pes­ten kezd­tem meg, és a rá kö­vet­ke­ző év­ben volt ez a ver­seny.

– Eb­ből az ol­va­sás­sze­re­tet­ből és a tu­do­má­nyok irán­ti ér­dek­lő­dés­ből ala­kult ki az Evan­gé­li­kus es­ték Du­na­föld­vá­ron cí­mű ren­dez­vény­so­ro­zat is?

– Hát igen. 2003-ban, fris­sen vég­zett lel­kész­ként Har­ma­ti Bé­la püs­pök úr kül­dött ki a du­na­föld­vá­ri gyü­le­ke­zet­be. En­nek a ma­rok­nyi kö­zös­ség­nek – most negy­ven­ket­ten fi­zet­nek egy­ház­adót – 1980 óta hu­szon­há­rom évig nem is volt hely­ben la­kó lel­ké­sze. Sze­ret­tem vol­na le­he­tő­sé­get te­rem­te­ni ar­ra, hogy az ér­dek­lő­dők hely­ben ta­lál­koz­has­sa­nak ne­ves ér­tel­mi­sé­gi­ek­kel, a leg­kü­lön­fé­lébb szak­te­rü­le­tek ki­emel­ke­dő kép­vi­se­lő­i­vel, meg­hall­gat­has­sák az elő­adá­su­kat, majd kö­tet­le­nül be­szél­get­hes­se­nek az elő­adók­kal. S mi­vel eze­ket az al­kal­ma­kat nem­csak a gyü­le­ke­zet tag­ja­i­nak hir­det­jük, ha­nem a vá­ros­ban is ki­pla­ká­tol­juk, jó misszi­ói al­ka­lom­nak is gon­do­lom az es­té­in­ket.

– Em­lí­te­ne né­hány ne­vet, akik a hat év alatt meg­for­dul­tak már a du­na­föld­vá­ri temp­lom­ban?

– A kez­de­tek­től vissza­té­rő ven­dé­günk Grand­pier­re At­ti­la csil­la­gász, de el­fo­gad­ta már meg­hí­vá­sun­kat Raj Ta­más fő­rab­bi, Jan­ko­vics Mar­cell mű­ve­lő­dés­tör­té­nész, Jó­kai An­na író, Papp La­jos szív­se­bész, Rá­kász Ger­gely or­go­na­mű­vész, Tolcs­vay Bé­la ze­nész, Po­no­ri Thew­rewk Au­rél csil­la­gász vagy Hor­váth Vik­tor ku­ta­tó­or­vos is. Leg­utóbb, no­vem­ber 13-án Csó­kay And­rás ideg­se­bész tar­tott elő­adást Bá­tor­ság a bol­dog­ság­hoz cím­mel. Nem is tu­dom az összes ne­vet fel­so­rol­ni, de nem is sze­ret­nék meg­bán­ta­ni sen­kit az­zal, hogy vé­let­le­nül ki­ha­gyom a fel­so­ro­lás­ból.

– Ugye Grand­pier­re At­ti­la nem vé­let­le­nül for­dult már meg több­ször is Du­na­föld­vá­ron?

– Ha már így rá­kér­de­zett, ak­kor be­val­lom, va­ló­ban nem. Ő a té­ma­ve­ze­tőm a dok­to­ri is­ko­lá­ban.

– Ké­rem, ne sze­rény­ked­jen, hi­szen nem kis do­log, ami­be há­rom év­vel ez­előtt be­le­vág­ta a fej­szé­jét. Itt van előt­tem a „pus­ka” – e nél­kül nem is tud­nám el­mon­da­ni a ku­ta­tá­si te­rü­le­té­nek a cí­mét: A Nap-mag mag­ne­to-hid­ro­di­na­mi­kai le­írá­sa Chand­ra­sek­har-egyen­le­tek alap­ján. Nem kí­ván­ha­tom, hogy e he­lyütt bő­veb­ben fejt­se ki, mit is ta­kar ez va­ló­já­ban, de azért né­hány mon­dat­ban össze le­het fog­lal­ni a té­mát?

– A Föld­től száz­öt­ven­mil­lió ki­lo­mé­ter tá­vol­ság­ban ra­gyog a csil­la­gá­sza­ti erők szá­munk­ra leg­főbb meg­tes­te­sí­tő­je, a Nap, amely föl­di lé­tünk­nek is nél­kü­löz­he­tet­len meg­ha­tá­ro­zó­ja. A fő­leg hid­ro­gén­ből és hé­li­um­ból ál­ló, plaz­ma­ál­la­po­tú csil­lag tö­me­ge a Föld tö­me­gé­nek egy­mil­li­ó­szo­ro­sa. A kö­ze­pé­ben, vagy­is a Nap-mag­ban, ti­zen­öt­mil­lió fo­kos hő­mér­sék­le­ten hi­he­tet­len ener­gi­ák ter­me­lőd­nek. A plaz­ma­ál­la­pot rend­kí­vül ér­zé­ke­nyen re­a­gál a mag­ban ki­ala­ku­ló min­den ap­ró elekt­ro­mos, mág­ne­ses, gra­vi­tá­ci­ós vagy for­gás­be­li vál­to­zás­ra. Ezek vi­szont kü­lön­fé­le ha­tá­so­kat vál­ta­nak ki, pél­dá­ul be­fo­lyá­sol­hat­ják a Nap su­gár­zá­sá­nak az ere­jét. Le­het­sé­ges, hogy a jég­kor­sza­kok ki­ala­ku­lá­sa is ezen okok­ra ve­zet­he­tő vissza.

Té­ma­ve­ze­tőm, Grand­pier­re At­ti­la mun­ká­ja nyo­mán né­hány év­vel ez­előtt lét­re­jött egy olyan el­mé­let, amely alap­ján a Nap-mag­ban ural­ko­dó vi­szo­nyok szá­mí­tá­sok­kal nyo­mon kö­vet­he­tők. Rend­kí­vül örü­lök, hogy ma­gam is részt ve­he­tek e ku­ta­tás­ban, amely nem­zet­kö­zi szin­ten is nagy ér­dek­lő­dést vált ki.

– S hogy vissza­tér­jünk a föl­di sík­ra: a du­na­föld­vá­ri lel­ké­szi szol­gá­la­t sok­szor olyan ki­hí­vást je­lent­het, mint egy csil­la­got ku­tat­ni…

– A tíz­ez­res vá­ros la­kos­sá­gá­nak majd­nem ki­lenc­ven­nyolc szá­za­lé­ka ka­to­li­kus. A ma­rok­nyi evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet a tag­ja­i­nak kép­zett­sé­gét és élet­ko­rát te­kint­ve igen össze­tett, és há­la Is­ten­nek, van­nak fi­a­tal­ja­ink is. Én azt val­lom, hogy az em­be­ri prob­lé­mák min­den­hol ugyan­azok, a lel­kész­nek pe­dig fel kell nő­nie a fel­adat­hoz, eh­hez pe­dig fon­tos, hogy na­pon­ta él­je meg Jé­zus ve­ze­té­sét.

– Mi az, ami Mol­nár Iván lel­kész urat ma­nap­ság fog­lal­koz­tat­ja?

– Ad­vent idő­sza­ka van, amely egy ki­csit a mö­göt­tünk ál­ló év össze­ge­zé­sé­re is in­dít. Sok örö­mért – gye­rek­tá­bo­rért, er­dé­lyi ki­rán­du­lá­sért és egyéb gyü­le­ke­ze­ti al­kal­ma­kért – ad­ha­tunk há­lát itt, Du­na­föld­vá­ron, de meg­kö­szön­het­jük az épü­le­te­in­ken el­vég­zett fel­újí­tá­si mun­ká­kat is. Ad­vent azon­ban az őszin­te szám­adás­ra is int; em­lé­kez­tet, mit mu­lasz­tot­tunk el, mit le­he­tett vol­na más­képp csi­nál­ni.

De­cem­ber 9-én, csü­tör­tö­kön 17 óra­kor tart­juk a du­na­föld­vá­ri es­ték leg­kö­ze­leb­bi al­kal­mát, ame­lyen Ha­la­si Lász­ló har­tai lel­kész oszt­ja meg gon­do­la­ta­it az ad­vent­ről. Ja­nu­ár 20-án pe­dig prof. dr. Ba­lázs La­jos, az Aka­dé­mia Kon­koly-The­ge Mik­lós Csil­la­gá­sza­ti Ku­ta­tó­in­té­ze­té­nek nyu­gal­ma­zott igaz­ga­tó­ja jön kö­zénk a Vi­lág­egye­tem, élet, ér­te­lem cí­mű elő­adá­sá­val. S ha már a jö­vő esz­ten­dő­nél tar­tunk, fel­te­he­tő­en ta­vasszal lesz a szlo­vák nyel­vű lel­kész­vizs­gám Po­zsony­ban, amely­re nagy lel­ke­se­dés­sel ké­szü­lök.

Bo­da Zsu­zsa