Élő víz

„Egye­ne­sed­je­tek fel, és emel­jé­tek fel a fe­je­te­ket, mert kö­ze­le­dik a meg­vál­tá­so­tok.” (Lk 21,28)

Ad­vent má­so­dik he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi ar­ra em­lé­kez­tet­nek, hogy két ad­vent kö­zött élünk: íté­let előtt, ke­gye­lem alatt. Két­ezer éve Jé­zus­ban el­jött a Meg­vál­tó; ő el­tá­vo­lít­ja a go­nosz­sá­got né­pe kö­zül, el­tö­röl­ve bű­ne­i­ket: „…az Em­ber­fia el­jön az ő Aty­já­nak di­cső­sé­gé­ben, és meg­fi­zet min­den­ki­nek az ő cse­le­ke­de­tei sze­rint.” (Mt 16,27; LK) „Jön a mi Is­te­nünk (…), mert ítél­ni akar­ja né­pét.” (Zsolt 50,3.4) Ti „hir­des­sé­tek a né­pek­nek, és mond­já­tok: íme, az Is­ten, a mi Üd­vö­zí­tőnk el­jő.” (GyLK 709) „Vi­gyáz­za­tok! Az ir­gal­mas Is­ten nem akar­ta, hogy az íté­let nap­ja hir­te­len­ség­gel lep­jen meg ben­nün­ket. Ezért ke­gyel­mé­vel hí­ven fi­gyel­mez­tet. Hir­det­te­ti igé­jét, meg­té­rés­re hív; a Krisz­tus­ban min­den bű­nünk bo­csá­na­tát kí­nál­ja – ha mi szent Fi­á­ban hi­szünk!” (Lu­ther) Az Em­ber­fia má­so­dik el­jö­ve­te­le – koz­mi­kus je­lek kí­sé­re­té­ben – a fel­hő­ben, nagy ha­ta­lom­mal és di­cső­ség­gel tör­té­nik majd; he­ti igénk sze­rint ek­kor „kö­zel van az Is­ten or­szá­ga”. Jé­zus Urunk meg­erő­sí­ti, hogy a vi­lág­íté­let be­kö­vet­ke­zik: „Az ég és a föld el­mú­lik, de az én be­szé­de­im nem múl­nak el.” (Lk 21,31.33) Az íté­lő­bí­ró az aj­tó előtt áll. „Le­gye­tek te­hát ti is tü­re­lem­mel, és erő­sít­sé­tek meg a szí­ve­te­ket, mert az Úr el­jö­ve­te­le kö­zel van.” (Jak 5,8) Ezért fo­gad­juk el a bá­to­rí­tást: „…ne le­gye­tek res­tek, ha­nem kö­ves­sé­tek azo­kat, akik hit és tü­re­lem ál­tal örök­lik az ígé­re­te­ket.” (Zsid 6,12) Is­ten ígé­re­tei vál­toz­ha­tat­la­nok, s Jé­zus­ban tel­je­sed­nek be. A menny­ből tő­le jö­vő két le­vél­ben két ígé­ret, két fel­szó­lí­tás és egy kö­zös fel­té­tel ol­vas­ha­tó: „Térj meg!” „Aki győz, an­nak adok az el­rej­tett man­ná­ból”; „an­nak en­ni adok az élet fá­já­ról”. „Aki­nek van fü­le, hall­ja meg, mit mond a Lé­lek a gyü­le­ke­ze­tek­nek!” (Jel 2,5.16.17.7) Pál fi­gyel­mez­te­té­se sem csak a le­vél cím­zett­je­i­hez szól: „Mert mind­nyá­junk­nak lep­le­zet­le­nül kell oda­áll­nunk a Krisz­tus íté­lő­szé­ke elé, hogy min­den­ki meg­kap­ja, amit meg­ér­de­mel, asze­rint, amit e test­ben cse­le­ke­dett: akár jót, akár go­no­szat.” (2Kor 5,10) De ez az ige nincs el­len­tét­ben az apos­tol ke­gye­lem­ből, hit ál­tal va­ló meg­iga­zu­lás­ról szó­ló fő­ta­ní­tá­sá­val (lásd Róm 1,16–17 és Ef 2,8–10). A nagy­ta­nács előtt min­den­ki szá­má­ra vi­lá­gos­sá vál­ha­tott, hogy Jé­zus a Mes­si­ás – csak ezt nem hit­ték el vád­lói; „de mos­tan­tól fog­va ott ül majd az Em­ber­fia Is­ten ha­tal­ma jobb­ján”. Ő ki­je­len­tet­te: „Ti mond­já­tok, hogy én va­gyok” az Is­ten Fia (Lk 22,69.70). Ez el­len­sé­gei sze­mé­ben is­ten­ká­rom­lás és ha­lá­los bűn volt (3Móz 24,16 alap­ján). Ám Krisz­tus is­te­ni telj­ha­tal­má­val fog­ja tar­ta­ni az utol­só íté­le­tet; ak­kor min­den térd meg­ha­jol előt­te, s „min­den nyelv vall­ja, hogy Jé­zus Krisz­tus Úr az Atya Is­ten di­cső­sé­gé­re” (Fil 2,11). Pál sze­rint a fel­tá­ma­dás rend­je Jé­zus jö­ve­te­le­kor: „…elő­ször fel­tá­mad­nak a Krisz­tus­ban el­huny­tak, az­után mi, akik élünk, és meg­ma­ra­dunk, ve­lük együtt el­ra­gad­ta­tunk fel­hő­kön az Úr fo­ga­dá­sá­ra a le­ve­gő­be, és így min­den­kor az Úr­ral le­szünk.” (1Thessz 4,16–17) Hi­szem: „Jön Jé­zus, Meg­vál­tóm. / Ma­gá­hoz vesz en­gem. / Itt ma­rad gond, gyöt­re­lem, bá­nat. / Rám öröm és vi­gas­ság árad…” (EÉ 511,4) Ő jön ér­ted is!

 Ga­rai And­rás