E heti Luther-idézet

„Krisz­tus nem fegy­ver­rel és föl­di ha­ta­lom­mal akar­ta meg­győz­ni a vi­lá­got, ha­nem az igé­vel. Ezért jött min­den kül­ső dísz nél­kü­li egy­sze­rű­ség­ben, bár a tes­ti em­ber fő­ként er­re néz. In­nét van az is, hogy Mó­zes, pró­fé­ták, pa­pok és lé­vi­ták után nem an­gyal kö­vet­ke­zett, ha­nem megint csak egy em­ber, Já­nos, de aki, mint Krisz­tus is mond­ja, még­is na­gyobb volt pró­fé­tá­nál. Nem hí­vat­la­nul jött vagy ma­gá­tól. Is­ten küld­te Fia előtt, hogy ko­pog­tas­son, éb­resszen, mond­ván: Tár­ja­tok ki ka­put, aj­tót, itt a rég­ várt Sza­ba­dí­tó. Éb­red­je­tek, lám fel­tet­szett az új nap. Em­ber­ré lett az örök Is­ten. Talp­ra, míg nem ké­ső! – Ne­ve is so­kat ér: Já­nos, az­az ke­gye­lem­ben gaz­dag. Nem le­he­tett csak úgy vak­tá­ban el­ne­vez­ni. Olyan ne­vet kel­lett kap­nia, amely ma­gán hord­ja, amit ki­fe­jez.”

Lu­ther Már­ton: Jer, ör­vend­jünk, ke­resz­tyé­nek! (Sza­bó Jó­zsef for­dí­tá­sa)