Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2011 - 01 - A Nemzeti Fórum elnöke szerint támogatni kell az egyházi médiát

Közlemények, nyilatkozatok

A Nemzeti Fórum elnöke szerint támogatni kell az egyházi médiát

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint az ország erkölcsileg szétzüllött, ennek ellensúlyozására anyagilag támogatni kell az egyházi médiumokat. A fideszes politikus, a Nemzeti Fórum elnöke tavaly december közepén, a Katolikus egyház a médiában című rendezvényen arról is beszélt, hogy a szakembergárdára nagy hangsúlyt kell helyezni.

Lezsák Sándor a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferenciasorozatának budapesti eseményén azt mondta, hogy a Magyar Katolikus Rádiónál „elképesztően kevés pénzért dolgoznak”, ezért az ottani szakemberek rákényszerülnek arra, hogy máshol is munkát vállaljanak. Véleménye szerint a közszolgálati médiumokból is hiányoznak azok a műsorok, amelyek értékeket közvetítenek.

Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese rámutatott: a hagyományos értékeket őrző sajtóorgánumoknak „rettentően nehéz” a helyzetük. Hozzátette: egy felmérés szerint egy évben 190 milliárd forintot költenek reklámokra a médiában, ebből a konzervatív sajtó mindössze 2,8 százalékkal részesedik. Szólt arról is, hogy felnőtt egy fiatal keresztény-konzervatív generáció, amely nívós munkát végez a katolikus sajtóban, ugyanakkor ők is megszenvedik a pénzhiányt.

Juhász Judit szólt arról, hogy rádiójuk január 15-én elhallgat a középhullámú frekvencián, utána az ultrarövidhullámú (URH) sávon adják műsoraikat. Közlése szerint a médiatanács a tervek szerint rövidesen dönt majd arról a néhány frekvenciáról, amelyeken „még van esélyük adások szórására”. Mint elmondta: megkötötték a megállapodást a Magyar Televízióval, ennek értelmében műholdon keresztül lehet majd fogni a katolikus rádió adásait.

A rendezvényen bevezetőt mondott Horváth Béla, a Kölcsey Kör vezetője, előadást tartott Rátkai Balázs, az Új Ember hetilap, Czoborczy Bence, a Keresztény Élet hetilap, illetve Szám Katalin, a Képmás magazin főszerkesztője.

MTI