A hét témája

– Tavaly tavasszal kezdődött és ősszel fejeződött be az a szociológiai felmérés, amelynek az volt a célja, hogy feltérképezze az evangélikus hívők, egyháztagok, lelkészek és intézményi dolgozók véleményét a Magyarországi Evangélikus Egyház működéséről, problémáiról, illetve hogy képet adjon hitéleti és egyházi tevékenységünkről. Önnek mi a véleménye a stratégiáról, illetőleg a felmérésről? Bár ez a kérdés túlmutat az egyházkerületi határokon, bizonyára olvasóink is tudják, hogy Lengyel Anna a Déli Egyházkerület felügyelői posztja mellett az országos felügyelő helyettesének tisztét is betölti.

– Nem tudok és nem is akarok eltekinteni attól, hogy a zsinatunk által megválasztott országosfelügyelő-helyettes vagyok. Minden hónap első hétfőjén fogadóórát tartok. Sokan felkeresnek, nem csak az egyházkerületemből. Mondhatom, első kézből ismerem gondjainkat. Több évtizedes rádiós újságírói tapasztalatomból, rádiós műsorokról készített „kimutatásokból” tudom, őszinte, valós felmérést készíteni nehéz – az emberek sokszor szégyellik elmondani véleményüket, restelkednek, különösen, ha róluk van szó. Az ismerethiány is tévedésekhez vezethet. A tények pedig makacs dolgok…

Ha az utcán megkérdezünk embereket, vasárnap mit szoktak ebédelni, a szegényes ételt nem vallják be, valami finomat mondanak. Ha a gyerekük tanulmányairól kérdezünk, ki válaszolja, hogy bizony bukásra áll? Pedig nem akarják becsapni a kérdezőt. Én például tudom, evangélikus híveink mennyire igénylik a lelkészük látogatását, tanácsait. Mert örülnek az otthonukba betérő vendégnek, mert kíváncsiak, mert fontosnak tartják, hogy figyelnek rájuk. Szívesen megnyílnak, de nem akárkinek.

– Hogyan lehet akkor egyházunkban hosszabb távra tervezni?

– Egy közmondás jut eszembe: Ember tervez, Isten végez… Hinni kell a saját szemünknek. Én hiszek a magam tapasztalataiban. Sok időt töltök hétről hétre gyülekezeteinkben. Mindig sokat beszélgetek a hozzám fordulókkal. Persze kell az őszinte, kritikus hang azoktól, akik járatosak gyülekezeteink mindennapi életében. Sokat tanulok például Sólyom Jenő akadémikus vagy Andorka Árpád egyházmegyei felügyelőnk tanulmányaiból.

– Önben milyen kép él egyházunkról?

– Sokszínű és változatos hátterű emberekből áll – szép számmal vannak német, szlovák, zsidó származású híveink is. Ez nagy erénye és ereje közösségünknek. Hála Istennek, egyházunkkal kapcsolatban még mindig él a hagyományosan pozitív vélekedés: mindenekelőtt hogy toleráns és nyitott. Ehhez kell méltónak lennünk. Úgy érzem, azoknak az állandó értékeknek a megtartására kell helyezni a hangsúlyt, amelyek több ezer éves alapokon nyugszanak.

Igen, azt is őszintén be kell vallanunk, hogy fogynak a gyülekezeteink. De ez átmeneti; örömünk és sikerágazatunk az oktatás. Fiataljaink, reméljük, megtalálják helyüket templomainkban, gyülekezeteinkben. Ez nem megalapozatlan vágyálom. Óvodáink, iskoláink csodálatos munkát végeznek, nagy a túljelentkezés. Nem csak evangélikus gyerekek látogatják ezeket az intézményeket, de a mi jó hírünket, szellemiségünket viszik tovább. Szélrózsa találkozóinkat szereti az ifjúság. Büszke vagyok a Sztehlo-ösztöndíj megalapítására, a díjazott gyerekekre, tanáraikra. Egyházunk mindig támogatta a tehetségeket, nálunk ez nem újdonság.

– Hogyan értékelné a Déli Egyházkerület 2010-es esztendejét?

– Sok pozitív élményünk van a tavalyi esztendőből, nem is tudnám mind felsorolni. Gáncs Péter püspök úrral korábban minden egyházmegyében végeztünk canonica visitatiókat – azaz hivatalos egyházlátogatásokat –, az utóbbi időben pedig egyházközségeket kerestünk fel. Mindig örülök, ha azt tapasztalom, hogy a maguk medrében folynak a dolgok. De tény, hogy amikor a lelkészeket a saját gyengeségükről kérdezzük, mindenütt – önkritikusan – a látogatások elmaradását említik.

– Mondják is, hogy miért látogatnak kevesebbet?

– Többségüknek már nincs hozzá ereje. Ha a gyülekezeti tagokat vagy a felügyelőt kérdeztük a lelkész gyenge pontjáról, ugyanezt erősítették meg. De amelyik lelkész nem látogat, az a gyülekezetet mossa ki maga alól.

– Megoldást jelentene a gyülekezeti tagok aktívabb szerepvállalása? Ha bizonyos terheket levennének a lelkész válláról?

– Hogyne. A déli kerületben például Soltvadkertet említem ebből a szempontból. A presbitérium tagjai számára nem abban merül ki a tisztség betöltése, hogy havonta összegyűlnek egy-egy „értekezletre”, hanem mindenki választ egyet az öt munkacsoport közül. Így a diakóniai munkaágon belül van például látogatócsoport is.

– Sajnos nem mindenhol mennek ilyen jól szervezetten a dolgok. Általánosságban milyen nehézségekkel kell szembenézni a kerület háza táján?

– A legnagyobb gondot az üres templomok jelentik. Ma, amikor lelki szempontból nagyon barátságtalan, rideg világban élünk, az emberek hogyan tudják nélkülözni a hitet? Amikor minden relativizálódott, és oly nehéz kiigazodni a megváltozott értékrendű világban, akkor miért nem használjuk a Szentírás tiszta és egyértelmű iránymutatását? A gyülekezetvezetők bonyhádi találkozóján kértük, nyújtsák fel a kezüket azok, akiknél vasárnaponként tíznél kevesebben vannak a templomban. Az egyharmaduknál ez a helyzet. Ez tragikus!

– Mennyire befolyásolhatja a gyülekezetbe járást a lelkész személye? Hiszen gyakran halljuk azt a kifogást, hogy a hívek nem találják a közös hangot a lelkészükkel, és ha bármi személyes problémájuk lenne, nem fordulnának hozzá bizalommal.

– Őszintén be kell vallanunk, hogy vannak „vasárnapi lelkészeink”. Olyanok, akik vasárnap megtartják az istentiszteletet, és ezzel részükről le van tudva a gyülekezetépítés. A lelkész megítélését tovább rontja, ha igehirdetése is rendre készületlenséget sugall.

– Na de mit tud tenni ilyet tapasztalva egy kerületi felügyelő?

– Egyházi törvényeink fogyatékosságai miatt nagyon kevés lehetőség van a vezetők – a püspökök, illetve a felügyelők – kezében…

– Úgy vélem, a létszámcsökkenés lehetséges okai között jelentőséget kell tulajdonítanunk a szórványhelyzetnek is.

– A kilencvenes évek közepéig a Magyarországi Evangélikus Egyházban lelkészhiány volt, ezért alakultak ki ezek a sok kilométeres körzetek. Mohácson például a Németh házaspár 1983 óta száz kilométeres körzetben végzi hűséges szolgálatát. Siklóson remek kis gyülekezet működik. A gyülekezeti termük egy háznak az egyik szobája. Simor Ferenc felügyelő pedig olyan kiváló missziói munkát végez, hogy szinte mindig megtelik a terem. És – hála Istennek – tudnék még további pozitív példákat is sorolni a kerületből: Bakay Péter és Laczki János szolgálata a cigánymisszió területén vagy Kecskeméti Pál Kiskőrös környékén végzett munkája.

– A pozitív példák mellett biztosan nem volt könnyű megélni azt a három fegyelmi eljárást, amelyeket tavaly kellett lefolytatni délen.

– Bármilyen szeretettel és megbocsátással van is az ember, három közösség életében határozott fellépésünkre volt szükség. Az egyik esetben egy évtizednél régebb óta húzódó ügyről van szó. A másik esetben egy fiatal lelkész nem tudott kijönni a felügyelőjével, ami nagy feszültségeket szült a közösségben. A harmadik ügyben a lelkész szakmai téren mutatott teljes alkalmatlanságot. Ezek a helyzetek törvényszerűen magukkal vonták a gyülekezetek fogyását, leépülését is, hiszen milyen következtetésre juthat így sok gyülekezeti tag: „Az egyház sem különb a világi helyeknél, ők is csak marakodni tudnak.”

– „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval” – mit üzen felügyelő asszony számára az idei év igéje?

– Én igyekszem…

Boda Zsuzsa