A közelmúlt krónikája
A Margit híd titkai
Nemrégiben adták át a megszépült Margit hidat, Budapest második állandó dunai átkelőjét. De vajon tudjuk-e, hogyan nézhetett ki az eredeti, az 1876. április 30-án átadott Margit híd? Mert bizony, ha látnánk, rá sem ismernénk.
Már a Margit híd helyének kijelölése is komoly fejtörést okozott. A húsz évvel korábban magánvállalkozásban felépült Lánchíd megvalósítását elrendelő törvény ugyanis kikötötte, hogy attól egy magyar mérföld távolságon belül kilencven éven keresztül egyetlen új Duna-híd sem építhető fel. Márpedig ez a magyar mérföld nagyjából nyolc kilométert tesz ki, ami azt jelentette, hogy csakis a 19. század végi Budapest határain túl lehetett volna újabb hidat építeni. Ebből a csapdahelyzetből aztán a magyar állam húzta ki a fővárost: megvásárolta a Lánchíd tulajdonjogát, így már szabadon dönthetett az új híd sorsáról.
Mindez 1870-ben történt. Hat évvel később pedig átadták a Margit hidat, amely akkortájt kecses vékonyságával tűnt ki. Merthogy jóval keskenyebb volt, mint a mai. Az Ernest Gouin francia mérnök által megálmodott ősátkelő ugyanis 16 méter széles volt, amiből a kocsipálya mindössze 11 métert tett ki, a többit pedig a híd két oldalán futó járda adta.
A főváros második hídját az eredeti tervekhez képest némi csúszással, 1876. április 30-án adták át a forgalomnak. Közbeszólt ugyanis egy dunai árvíz, amely hosszabb időre szinte teljesen leállította a munkálatokat. A budapesti lakosság azonban nem várta meg a hivatalos megnyitót, már hetekkel korábban használatba vették, és az építőmunkások között sasszézva keltek át a folyó egyik partjáról a másikra.
A híd keresztapja Gyulai Pál író volt, aki egyik cikkében javasolta, hogy Budapest második folyami átkelője a Margit híd nevet kapja. A Vasárnapi Újság 1876. május 7-ei száma így köszöntötte az új hidat: „Hatalmas s egyúttal ékes kapocs gyanánt fűzi egymáshoz hosszú évszázadok tartamára a főváros két partját.” Arany János pedig a Híd-avatás című balladájában ezt írta: „Előtte a folyam, az új hid, / Még rajta zászlók lengenek: / Ma szentelé fel a komoly hit, / S vidám zenével körmenet: / Nyeré »Szűz-Szent-Margit« nevet.”
Három évvel később már lóvasúttal is át lehetett rajta kelni. A mai szem számára érdekességnek tűnik, hogy a síneket közvetlenül a járdaszegélyek mellett vezették el. Az emelkedőre való tekintettel a hídfőben egy harmadik lovat is befogtak az amúgy két ló által vontatott kocsi elé. Ezen a harmadik lovon egy lovászgyerek ült, aki esténként lámpával ügetett a lóvasút előtt a híd közepéig, majd onnét visszafordult, hogy a következő szerelvényt is felsegítse. A lóvasutat aztán 1894-ben villamos váltotta fel. A híd történetében a következő, jelentős változást az 1899. évi VII. törvénycikk hozta, amely elrendelte, hogy meg kell építeni a Margit-szigeti szárnyhidat. Nem sokkal korábban egyesítették ugyanis a Margit-szigetet a Festő-szigettel, amely ily módon megszűnt létezni.
A híd megvilágítását a pilléreken és a hídfőkön elhelyezett négy-négy díszes kandeláber biztosította. A lámpakereteket szárnyas griffmadarak tartották a kovácsoltvas foglalatú oszlopok derekán. Az oszlopfők mindegyikét a magyar korona díszítette. A pilléreket hajóorron álló emberalakkal ékesítették, a középpillér déli mellvédjén pedig az ország koronás címere látszott. Sarkain obeliszkek voltak. Hát így nézett ki az a bizonyos őshíd.
Ma jóval szélesebb, egy nagyváros hatalmas közúti terhét viselő híd áll a helyén. A nemrég véget ért felújítás során sok olyan díszítőelemet varázsoltak vissza az eredeti helyére, amely elpusztult a háború alatt. A Margit híd tehát megszépült. Mégis: ennél a mai, impozáns hídnál az a régi, karcsú híd valahogy sokkal meghittebb volt. Meghittebb és szebb.
Jezsó Ákos