Cantate

Mennyiszer kimondták már mostanában ezt a kétszavas mondatot! Igen, félreérthetetlen az utalás arra a tehetségkutató televíziós műsorra, amelyben korunk, modern világunk hullócsillagai tűnnek fel napról napra, hétről hétre a képernyőn, hogy bizonyítsák tehetségüket. Okkal hihetjük, hogy nem pusztán magamutogatás ez a törekvés, hanem ennél sokkal több: önkifejezés. Annak a szándéka, hogy a nézők ne csak a versenyzők továbbjutásáért izguljanak, hanem kapjanak is valami számukra maradandót, szívüket beragyogót az elhangzó zeneszámokban. S végül persze mindenki együtt örül, hogy megszületett az új „csillag”, akinek helyét a következő műsor győztese veszi majd át…

Philipp Nicolai nem önmagát népszerűsíti, állítja a középpontba, amikor vízkereszti énekében tudtunkra adja, hogy csillag született. Ehelyett arról a Hajnalcsillagról, Jézus Krisztusról tesz tanúságot, akit maga is felismert, és akinek világosságában egész életét élte. Hiszen Jézus születésével, eljövetelével nemcsak azok várakozása teljesedett be, akik zsidókként vagy pogány népek tagjaiként régóta várták a Messiás, a Megváltó megjelenését, hanem az ő saját várakozása is, hogy egyszer végre szívében is megszülessen a Krisztus. Hiszen ő nemcsak a világ, hanem az emberi szív sötétségébe is képes fényt hozni s az embert a betlehemi bölcsekhez hasonlóan az Isten felé vezető útra irányítani.

Modern korunk csillagai fel-feltűnnek szemünk előtt, majd éppoly gyorsan el is tűnnek. Élvezik az emberi természet fellángolásszerű rajongását, majd kénytelenek elfogadni, hogy egy idő után elfordul róluk a figyelem, mert más veszi át a helyüket. Itt van az igazi különbség! Jézus, a mi Hajnalcsillagunk nem veszít népszerűségéből, sőt elfogadja imádságunkat, amellyel szívünkben és egyházunkban marasztaljuk. Ha kell, csendes imádságban, ha kell, az ének soraival: „Hű karodban, irgalmadban tarts meg engem! / Csak tebenned bízik lelkem.” Mert Philipp Nicolaijal együtt valljuk: a Betlehemben megszületett Hajnalcsillag, Jézus Krisztus az egyetlen és örök reményünk arra, hogy reá várva, benne meggyökerezve, szívünket Lelke számára megnyitva, kegyelméből részesei lehetünk az örök életnek.

Wagner Szilárd